Papírparádé

Tessék, kérem, nincs itt semmi gond. Netán voltak, akik kételkedtek ebben?

Hogyne lettek volna. Pedig a – nem új keletű – hírek szerint a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó testülete úgy határozott, hogy tizennégy klub megkapta a következő, a 2008–2009-es bajnoki évadra az élvonalbeli induláshoz szükséges rajtengedélyt. Az információ persze úgy teljes, ha leszögezzük: az első körben, április 11-én csupán a Diósgyőr, a Bp. Honvéd és a Győri ETO jutott jogosítványhoz, a többiek később, április 25-én csatlakozhattak hozzájuk, miután pótolták hiányosságaikat. Nem véletlen, hogy a fórumozó szurkolók még ezt megelőzően drasztikus létszámcsökkenést vizionáltak az NB I-ben. Nagy többségük persze pusztán tréfának szánta merész kalkulációját, de akadtak olyanok is, akik nem nézték ki az összes, hiánypótlásra felszólított csapatból, hogy teljesíteni tudják a szabályzat követelte – egyébként szigorú – feltételeket.

Lám, tévedtek.

Leírva könnyű sok pénzből gazdálkodni

Igaz, gyanítottuk, hogy úgyis ez történik.

Ám Gertner Zoltán, a licencadó testület első embere elégedett az eredménnyel: „A benyújtott dokumentumok alapján kijelenthető, mindegyik együttes, amelyik licencet kapott, végigjátssza a következő bajnokságot.”

Hacsak nem történik valami váratlan, mint tavaly ősszel Fehérváron vagy Sopronban.

Többször hangsúlyoztuk ugyanis, hogy a szabályzatban léteznek rosszul, netán hiányosan megfogalmazott passzusok, amelyek bizonyos mozgásteret engednek a csapatoknak. Ezek a kiskapuk, amelyeket a klubok utóbb kihasználnak. A klublicenc egyik fő pilléréről, a szigorú pénzügyi előírásról szólva: a kérelmezők által benyújtott üzleti terv akkor is csak tervezet marad, ha a kérelmezők aranyba öntve nyújtják át az elbíráló testületnek. Úgyis csak menet közben derül ki, mi realizálódhat az asztal mellett megálmodottakból. A papír ugyanis sok mindent elbír – garancia pedig mifelénk csak arra van, hogy semmire sincs garancia.

Ettől persze még nem látszik megdőlni a „vagy mindenkinek, vagy senkinek sem” elv.

Gertner Zoltán szerint: az öt pontban megfogalmazott feltételeknek (sport, infrastruktúra, személyi és adminisztratív, jogi, illetve pénzügyi kritériumok) a csapatok egytől egyig megfeleltek. Ehhez csak annyit fűzünk hozzá, hogy ki alulról, ki pedig felülről közelítette meg azt a bizonyos minimumszintet.

Nem kétséges, titkai bármelyik együttesnek lehetnek, a bizottság viszont nem tehet semmit a szekrényben rejtőzködő csontvázak ellen – azért, mert nem látja, láthatja őket. A testület ugyanis – mindegy, hogy első- vagy másodfokon – nem nyomozó hatóság, a beadott dokumentumok hitelességét nincs módjában, ezért nem is kell ellenőriznie.

Ergo: mindenki azt ír le, amit akar.

A gazdag tulajdonosok a probléma megoldói

A megkérdezett csapatok irányítói szerint a rendszer hiányosságának egyik oka éppen a kontroll hiányában keresendő. A klubvezetők az évek során eljutottak azért odáig, hogy nem pusztán egy sajtpapírra írt „Indulni szeretnénk az NB I-ben” című kérelmet nyújtanak be, hanem valóban tisztességesen összeállított pályázatokkal állnak elő. Nyilván vannak pontok, amelyeket, ha lehet, nem feszeget annyira az elbíráló bizottság, és akadnak olyan elemek is, amelyekre a klubok azt mondják: most nincs, de lesz! Ezért (is) van szükség rendszeres ellenőrzésre, amely egyébként előírás. Nem feltétlenül azért, mert valamelyik egyesülettel problémák adódtak, hanem mert a zavartalan működés lényegében csak így tartható fenn.

„Lehetőségeikhez képest a csapatok korrekt anyagokat adtak be – mondta Gertner Zoltán. – Úgy vélem, az egész licencfolyamatnak szerepe van abban, hogy a tulajdonosi körülmények egyre rendezettebbek, és több csapatnál tőkeerős befektetők jelentek meg.”

Ha már itt tartunk: korábban megemlítettük a lehetséges kibúvókat és azt is, hogy a szabályzat folyamatos fejlődésének köszönhetően egyre inkább bezáródnak a kiskapuk, s azt a következtetést vontuk le, hogy ennek az alulfinanszírozott kiscsapatok isszák meg a levét, amelyek szép lassan (vagy nagyon is gyorsan) lemorzsolódnak, esetleg megszűnnek.

Létszámcsökkenés helyett kettészakadás

Kiderült azonban, hogy a pohár, amelyik félig üres, lehet félig tele is.

Gertner Zoltán például teljesen természetesnek találja, hogy aki nem tud megfelelni a szabályok szabta kívánalmaknak, az nem kap, vagy már eleve nem is kér licencet.

Mi úgy gondoljuk – főképp mert minden élvonalbeli kérvényező rajtengedélyhez jutott –, hogy a mostani folyamat a létszámcsökkenés helyett a bajnoki mezőny látványos kettészakadásához vezet. Lehet, ennek bekövetkeztére már nem is kell sokat várnunk. Hiszen az NB I-ben már most tapasztaljuk, hogy hat-hét gárda megerősödött, kibérelte magának a tabella első felét, míg a (minden tekintetben) szegény maradék leszakadt.

A jelenség nem magyar unikum. A miénknél fejlettebb futballkultúrákban sincs ez másképp.

Való igaz persze, hogy a kevésbé tehetőseknek is jár licenc, még ha rezeg a léc, akkor is. Abból pedig, hogy most (megint) mindenki kapott élvonalbeli jogosítványt, arra következtetünk: a két esztendővel ezelőtti példastatuálás pusztán egyedi alkalom volt – bemutató jelleggel, hogy ilyen is van. Sokan azóta is nyögik a tanulópénzt.

Egyébként meg miért kételkednek? Szép az élet.

Legalábbis papíron.