A napokban jelent meg Kő András nagyszerű „beszélgető könyve” A Grosics címmel. Az Aranycsapat legendás kapusának életét feldolgozó munka a lehetetlenre vállalkozik, mégis célt ér: olyan pályafutásról tudunk meg eddig még nem ismert, a megannyi – az Aranycsapat játékosairól szóló – könyvből hiányzó adatot, epizódot.
Grosics karrierjét két esemény törte meg, s mindkettő könnyen az életébe kerülhetett volna a „Fekete Párducnak”. Az első 1949-es disszidálási kísérlete, amelyet – természetesen a besúgók „áldásos” tevékenységének köszönhetően – azonnal leleplezett az ÁVH. Grosicsot meghurcolták, de végül szabadon engedték.
A másik a csempész- és kémügy. 1955. január 23-án közölte a Népsport: „Grosics, Gellér és Kovács IV eltiltása – az Országos Testnevelési és Sportszövetség megvizsgálta és jóváhagyta az országos Társadalmi labdarúgószövetség (…) döntését Grosics Gyula (Bp. Honvéd), Gellér Sándor (Bp. Vörös Lobogó) és Kovács IV István (Bp. Vörös Lobogó) labdarúgó-játékosok ügyében. A döntés: Grosics Gyulát és Gellér Sándort tiltották el mindennemű sporttevékenységtől, és az összes létesítmények látogatásától. (…)”
Grosics élete közvetlen veszélyben forgott, ha Nógrádi Sándor, a Néphadsereg akkori politikai főcsoportfőnöke nem lép közbe, a kapus Szűcs Sándor sorsára jutott volna. (Szűcsöt, az Újpest válogatott labdarúgóját 1949-ben disszidálási kísérlet közben elkapták, majd kivégezték.)
Grosics manapság, 81 évesen zakója belső zsebében őrzi azok fényképét, akik négy évtizeden keresztül jelentettek róla. Megbocsátásról nincs szó, de boszszúról sem: Grosics „bosszúja” az emlékezés.
A szerző felteszi a könyv végén a kérdést: miért őrzi Grosics a fotókat? „Mert Isten őrizz, hogy felejtsek! Mert szembesülni akarok nap nap után, a nap minden órájában azzal, ami a törvényesség látszatát keltve, a diktatúrában történt. (…) És elsősorban azért, hogy ha egyszer a lányaim, az unokáim, meg majd a dédunokáim visszaemlékeznek arra, milyen volt az élet ebben a hazában a Grosics papa idejében, sose feledjék: a jog tenger, amit nem kiinni kell, hanem meg kell tanulni benne úszni.”
