Valóban nagy vesztesek (2.)

2007.09.28. 00:02
Címkék

Érdemes volt felidézni Szlavko Petrovics ZTE-edző nyilatkozatát, amelyet az Integrál-DAC elleni mérkőzés után lapunknak adott. Tanulságos, egyben árulkodó szavak, egyrészt rávilágítanak a Zalaegerszeg gyengeségére (alkalmatlan tartalékok), illetve a szerb vezetőedző szakmai tévedésére. Elvégre Szlavko Petrovics állította össze a csapatot a szerdai, győri kupameccsre, amelyen a kék-fehérek 2–1-re kikaptak. Nem először, és aligha utoljára bizonyosodott be a nem csupán a labdarúgásra igaz tétel: a pökhendi, alaptalanul elbizakodott hozzáállás megbosszulja magát. Zalaegerszegen azok a játékosok követtek el hibát, akik ahelyett, hogy éltek volna a lehetőséggel, rossz felfogásban, gyengén futballoztak. Ez egyértelműen mentalitásbeli problémára utal. Ugyanakkor hangsúlyozzuk: a felelősség ebben a tekintetben megoszlik, hiszen az edző volt az, aki tartalékcsapatát küldte pályára.

Újpest: vesztett a sokkal rosszabb

A történet nem a mostani szerdához kötődik, de tanulságos felidézni: augusztus 29-én Felcsúton lépett pályára az Újpest az idei sorozat 3. fordulójában. A meccs pikantériáját az adta, hogy az NB II-es csapat élén Urbán Flórián áll, aki ízig-vérig újpestinek vallja magát. A bajnokságban meglehetősen hullámzóan teljesítő liláknak a múlt nehezen felejthető csalódásai miatt mindig fontos a Magyar Kupa. Urbányi István a nyáron megerősített csapata esélyese volt annak a párharcnak, de a mérkőzésen nem látszott az osztálykülönbség. A Felcsút 3–1-re nyert, győzelméhez nem is fért kétség. A Fejér megyeiek ugyanis jobban, gyorsabban és motiváltabban futballoztak.

Legfrissebb hírek

NB I: Paks–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
10 perce

Jégkorong: a fehéroroszok indulását nem engedélyezi, az oroszokról közleményt adott ki az IIHF

Jégkorong
13 perce

Egy légitársaság Cristiano Ronaldo tiszteletére visszavonultatja a 7C ülését

Minden más foci
15 perce

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
25 perce

Vízilabda: az idén válogatott és U20-as Eb-győztes lett Hetzl Adrienn

Utánpótlássport
28 perce

Jova büntetőt fogott, nincs gól a KBSC–Soroksár meccsen

Labdarúgó NB II
36 perce

NB II: diósgyőri helyzetekkel indult a borsodi rangadó

Labdarúgó NB II
37 perce

Légiósok: Bobál Gergely gólt szerzett Vida Kristopherék ellen

Légiósok
44 perce