A munkások sikere (2.)

majd a negyeddöntőben egy újabb, 6–1-es zakót osztott ki a chileieknek, az Uruguay elleni elődöntőben pedig a rendes játékidőt (2–2) követő tizenegyesek során a döntőbe jutást is kiharcolta. A fináléban végképp bizonyítékot nyert a „dungai út” helyessége, hiszen a brazilok úgy ütötték ki a sündisznótaktikával szemben tehetetlen argentinokat, hogy mindeközben szinte nem is látszott rajtuk, hogy gólt akarnak rúgni. A titok nyitja a németes, már-már tökéletesen megszervezett védekezés volt, amely Alfio Basile gárdájának a brazil térfélen majdhogy semmi helyet nem hagyott a kibontakozásra. Érdekes módon a fejfájást a távolmaradók okozzák Dungának. Hiányzott ugyanis a csapatból a hosszú szezon után inkább a pihenést választó Ronaldinho és Kaká, akiknek a későbbi mellőzését aligha bocsátaná meg a brazil közvélemény a kapitánynak. „Természetesen azzal a játékossal, aki jön, hamarabb számolok, mint azzal, aki otthon marad – fogalmazta meg az alapelvet a szókimondásáról híres szakvezető. – Mondják meg nekem, ha valaki itt van és jól játszik, miként hagyhatnám ki a következő mérkőzésen?” Ám hiába a kapitány kemény szavai, nehezen képzelhető el, hogy a világ talán legjobbnak tartott két futballistáját huzamosabb ideig nélkülözze, már csak a gyakran kíméletlen brazil sajtó esetleges támadásai miatt sem, sőt felvetődik a kérdés, miként rendelik majd alá magukat a sallangmentes, védekező stílusnak a látványos trükkök és a ragyogó támadások nagymesterei, Ronaldinho és Kaká. Dunga természetét ismerve nem meglepő, hogy mind a pályán, mind a pályán kívül jobban kedveli a szürke iparosokat: a Copa América-döntő utáni sajtótájékoztatón például kisebb társadalmi jellemzést adott a nehezebb körülmények között élők mindennapjairól – beleértve játékosai rokonait is. „Azért érkeztünk a tornára, hogy növeljük a brazil szurkoló önbecsülését. A munkásét, aki kora hajnalban indul dolgozni, egész nap gürcöl és csak késő este ér haza, s mindazokét, akiknek egyetlen örömük, ha a válogatott nyer. A mostani gárda tagjai a kevésbé tehetős családokból érkeztek, önerőből küzdötték fel magukat idáig, így teljes mértékben megérdemelték a sikert.” Nem kérdés, Dunga kezei alatt igazi munkáscsapat született.