Főnixmadár

A Nemzeti Sport Fórum keretében feltettünk néhány égető kérdést, amelyekre sikerült is választ kapnunk. És ahogy az várható volt, néhány további kérdés is felvetődött. Lássuk először a hat kérdést!

1. van szüksége Magyarországnak, és hogyan fejlesszük? Parázs vita alakult ki már az első kérdés kapcsán. A magyar sport az elmúlt 50 évben elsősorban a „kis” sportágakban érte el nemzetközi sikereit. A kajak-kenu, a vívás, a vízilabda, az öttusa szállította az olimpiai aranyak java részét. Az egyik fél szerint ezekre a jövőben nem kellene különösebben sok pénzt költeni, mivel a nemzet egy fokkal sem lesz egészségesebb, ha néhány ötkarikás medáliával többet mondhatunk magunkénak. A másik fél pedig éppen ellenkezőleg vélekedik: változatlanul a „hungarikumokban” és az általuk szállított sikerekben látja a társadalmi elismerés lehetőségét. Ahogy az ilyen esetben lenni szokott: „népszavazás” dönt. A szurkolók nagy tömegei pedig már leadták voksukat, őket mindenekelőtt a futball érdekli, valamint a nemzetközi nagy sportok, mint a kosárlabda, a tenisz, a Formula–1, a profi ökölvívás. Sikersportágaink körül csak akkor lángol fel az érdeklődés, amikor éppen megszületik a siker. Következtetés: A látványsportok fejlesztését haladéktalanul meg kell kezdeni, hogy szórakoztató, élvezhető bajnokságaink legyenek szerethető sztárokkal, mert akkor nemcsak az államnak kell támogatnia ezeket a sportokat, hanem a nagy szponzorok is szívesen fektetik be a pénzüket.

2. Mi legyen a hagyományosan sikeres magyar sportműhelyekkel? Ugyan akadt olyan hozzászóló is, aki a „hungarikumokról” levenné a kezét, ez azonban elég szélsőséges vélemény. Az biztosnak tűnik, hogy a kis sportágak nem uralkodhatnak a magyar sporton, ahogyan azt most teszik. Eredményeikre és egyéniségeikre viszont szükség van. Következtetés: A magyar sportműhelyeket valóban műhelyekként kellene kezelni, és elsősorban állami finanszírozás segítségével ápolni hagyományaikat.

3. sikeressé a látványsportokat? Ez a legfogósabb kérdés. Az érdeklődés persze óriási irántuk, a gyerekek szívesen futballoznak vagy kosaraznak. Ebből egyenesen következik, hogy már „csak” szakemberekre és létesítményekre lenne szükség ahhoz, hogy megtegyük az első lépéseket a fejlődés útján. A legelején állami döntésre és jelentős befektetésre van szükség, hogy kialakuljon a sportágak infrastruktúrája. Akad itt egy nem kellően kiaknázott terület: az iskola. A testnevelés sorsa manapság rendkívül sanyarú, miközben képzett tanárok ezrei állnak rendelkezésre, és létesítmény is van szép számmal. Kézenfekvő megoldás lenne a gyerekekbe elültetni a sport szeretetének csíráját, nem pedig saslengéssel, bakugrással és egyéb „badarságokkal” megutáltatni velük a testedzést. Következtetés: Fejlesszük az iskolai sportot (ez persze állami feladat), mert a gyerekekből lesznek a jövő sportolói (és persze szavazói is).

4.Hogyan építhetnénk elegendő létesítményt? Az egész ország azt hitte, hogy az Euro 2012 rendezési jogának elnyerésével megépülhet majd négy futballstadion is. Ha az Eb kapcsán lett volna pénz erre, Eb nélkül miért ne lehetne? Ez is állami döntés, mert csak az állam és az önkormányzatok építhetik meg a szükséges létesítményeket (persze bizonyos esetekben magántőke is bevonható). Következtetés: Szervezzünk OLLÉprogramot más sportokban is!

5.Hogyan taníthatnánk meg a gyerekeket a sport szeretetére és művelésére? Ez a legegyszerűbb feladat. Ők ugyanis imádnak játszani, mozogni, ezen vágyukat csak irányítani kell. Hogy mivel lehet? Elsősorban sztárokkal. Globalizált világunkban minden kissrác Ronaldinho szeretne lenni. Ne vegyük el tőlük ezt az álmot, hátha még lesz esély arra, hogy Puskás Ferenc után újabb magyar példakép is felbukkanjon. És ha gördeszkázni szeretne, adjuk meg neki a lehetőséget rá. Következtetés: Nem kell elrontani a gyerekeket.

6. Miként lehetne tisztább pénzügyi viszonyokat teremteni a magyar sportban?

Be kell vallani, hogy a vita nemigen tért ki erre a kényes kérdésre. Pedig mindannyian pontosan tudjuk, hogy a magyar sportban is rengeteg a fiktív szerződés, a gyanús pénzmozgás, a szándékos csőd és sok egyéb más. Azzal is tisztában vagyunk, az állami sporttámogatás rendszere túl bonyolult, túl sok kézen megy keresztül a pénz, s végül csak töredéke jut el a címzettekhez. Így egyszerre szegény és tékozló a támogatás rendszere. Következtetés: Néhány adóellenőr csodákat tudna tenni a magyar sportban (is).

Egy kérdést szándékosan nem tettünk fel, mégis felbukkant a vita számos résztvevőjénél: az emberi tényező kérdése. Többen megállapították, hogy a magyar sportban nem volt még rendszerváltás. Ez a szemléletre, a támogatásra és a sportot irányító emberekre is vonatkozik. Biztosak lehetünk benne, hogy amíg több ezer irányító és döntéshozó pozícióban lévő ember egzisztenciális kérdése a múltbéli és még ma is élő sportszerkezet fenntartása, nem is változik semmi. Szépen lassan megy tönkre minden, hogy azután a nulláról újra lehessen építeni. A folyamattal, a miértekkel mindannyian tisztában vagyunk. Éppen csak megállítani és megfordítani nem tudtuk eddig. Következtetés: Rendet kell tenni a sportvezetők fejében, még ha ez az esetek többségében fejcserével is jár…