Futballada

Inkább könyv lehetne ez, mint egy nyúlfarknyi írás. Hosszú regény, amelyben talán benne lenne a titok, miért is siratjuk mi mindig a magyar futballt. A könyv főszereplője olyan férfi lehetne, aki végigélte, egészen közelről figyelhette a „vérzivataros" esztendőket, gyerekként tátott szájjal leste a legendás elődöket, a kapuból izgatottan figyelte a felé törő klasszis csatárokat, majd edzőként egyre nagyobb küzdelmet folytatott a sikerekért, a tisztességes munkáért.

Csank János ma ötszázadszor ül a kispadon, s ezzel immár végérvényesen, az idők végezetéig beírta a nevét a magyar futball történelemkönyvébe. Lakat Károly, Garami József és Kovács Ferenc még előtte áll, de már olyan edzőlegendákat előzött meg az örökrangsorban, mint Baróti Lajos, Illovszky Rudolf, Kovács Imre, Novák Dezső, Dalnoki Jenő vagy Jávor Pál. Ötszáz meccs, ötszáz mosolygósnak tűnő vagy infarktussal fenyegetett mérkőzés.

Csank János, a hajdani egri edző ma is úgy emlékszik az első, a Haladás ellen játszott meccsre, mintha tavaly előtt történt volna. Járta a maga útját, mondták is, konok ember, nem hagyja, hogy irányítsák, s így volt ez rendjén, enélkül aligha születhettek volna az emlékezetes sikerek. A Békéscsabával megnyert Magyar Kupa, a Váccal és a Ferencvárossal elhódított bajnoki cím. Csank János tudja, mi a titok, s azt is, hogy miért beteg immár húsz esztendeje hivatalosan is a magyar futball.

Ő dolgozott megannyi generációval, hazai sztárokkal, tehetségnek kikiáltott ifjakkal, futtatta őket olykor kifulladásig, réten, hegyen, vízparton stopperrel a kezében. Futtatta őket, mert megszállott, a futballnak élő emberként pontosan tudta, egyre nagyobb a lemaradásunk, mind technikailag, mind taktikailag, de legfőképpen erőnlétileg az európai élmezőnytől. Tudta és tudja, mert talán ő kapta a legnagyobb pofont, a 7–1-es, illetve 5–0-s vereséggel végződő jugoszlávok elleni vb-pótselejtezőt.

Még az is lehet, hogy egyszer valóban könyv születik ebből a kivételes és immár jubileumhoz érkezett edzői pályából.

S abból a bizonyos könyvből nemcsak egy szigorú tekintetű edzőt ismerhetnénk meg, hanem azt az embert, akiről a kifulladásig, ájulásig dolgoztatott játékosai ma is szeretettel beszélnek.