Ismét egy nemszeretem ezüst (2.)

válogatott, ám a legutóbbi négy alkalommal lemaradt az aranyéremről. Most már ideje váltani, ezért zúgott a „Hajrá, magyarok!”, ezért dolgozott annyit Kemény Dénes csapata, ezért utaztak 18 ezer kilométert sokan. „Apró gólokkal zavarjátok meg őket!” – hangzott a lelátóról a bölcs tanács, de nem olyan egyszerű ez a bivalyerős horvátok ellen. Az első két negyedben nehezen érvényesültünk. A vetélytárs vezetett 3–2-re, a nagyszünetben 4–3-ra, miközben Biros Péter a kapufára ejtett, Kásás Tamásnak pedig csak egy lövése végződött góllal az ötből. A harmadik negyedben egyszer sem vezettek a horvátok, bennünket pedig az aggasztott, hogy Varga Dániel és Fodor Rajmund már két hibánál tartott, így egyre többet kellett bekkelnie Kásás Tamásnak, Biros Péternek, Madaras Norbertnek és Benedek Tibornak. Viszont a szünetben már vezettünk, Varga Dániel és Szívós Márton jóvoltából(6–5). Az utolsó etapban nem sikerült megőrizni az előnyt, a helyzetek kimaradtak, Maro Jokovic kiegyenlített (7–7), így hosszabbítás következett. Amelynek második három percében Pavo Markovic mindent eldöntött (8–9). Kemény Dénes egy másodperccel a lefújás előtt már megindult, hogy gratuláljon Ratko Rudicnak, de mire odaért, a kapitány Mile Smodlakával karöltve már a vízbe ugrott. Boldogságában.