Melbourne 2007: Szepesi és Verrasztó elődöntős 200 háton

2007.03.30. 08:04
Címkék
Mindkét magyar úszó továbbjutott a délelőtti selejtezőből 200 méter női háton az ausztráliai FINA-világbajnokságon.
Az úszóviadalok hatodik napján vízbe szálló duóból Szepesi Nikolett, a Kőbánya SC kiválósága előfutamában 2:10.85 perccel harmadik lett, összesítésben pedig a negyedik idővel került be a legjobb 16 közé. Túl azon, hogy egyéni csúcsot ért el, a pekingi részvételhez kellő olimpiai A szintet is teljesítette. Verrasztó Evelyn, a Jövő SC-II. kerület ifjú tehetsége ugyanebben a futamban úszott, s 71 századdal elmaradva egyéni rekordjától 2:13.04 perc alatt ért célba, de ő is az elődöntőben folytathatja, mivel a teljes rangsorban a 15. lett."Nagyon erős volt a futamunk, én azt hittem, csak a hatodik-hetedik helyre leszek jó, örülök, hogy így sikerült. Annak meg külön is, hogy megúsztam a 2008-as olimpiához előírt szintet. Este mindenképpen szeretnék döntőt érően teljesíteni, de ha nem jönne össze, azzal is beérném, ha tovább javítanám egyéni legjobbamat" - mondta Szepesi.(MTI)
Úszás, női 200 m hát, a továbbjutók
1. Kirsty Coventry Zimbabwe 2:07.99
2. Esther Baron Franciaország 2:09.77
3. Margaret Hoelzer Egyesült Államok 2:10.25
4. Szepesi Nikolett Magyarország 2:10.85
5. Nakamura Reiko Japán 2:11.12
6. Joanna Fargus Ausztrália 2:11.50
7. Frances Adcock Ausztrália 2:11.60
8. Elizabeth Beisel Egyesült Államok 2:11.91
9. Ito Hanae Japán 2:11.92
10. Escarlata Bernard Gonzalez Spanyolország 2:12.43
11. Hannah McLean Új-Zéland 2:12.58
12. Elizabeth Simmonds Nagy-Britannia 2:12.68
13. Melissa Ingram Új-Zéland 2:12.97
14. Alessia Filippi Olaszország 2:13.03
15. Verrasztó Evelyn Magyarország 2:13.04
16. Irina Amsennyikova Oroszország 2:13.05
Úszás, női 200 m hát, a továbbjutók
1. Kirsty Coventry Zimbabwe 2:07.99
2. Esther Baron Franciaország 2:09.77
3. Margaret Hoelzer Egyesült Államok 2:10.25
4. Szepesi Nikolett Magyarország 2:10.85
5. Nakamura Reiko Japán 2:11.12
6. Joanna Fargus Ausztrália 2:11.50
7. Frances Adcock Ausztrália 2:11.60
8. Elizabeth Beisel Egyesült Államok 2:11.91
9. Ito Hanae Japán 2:11.92
10. Escarlata Bernard Gonzalez Spanyolország 2:12.43
11. Hannah McLean Új-Zéland 2:12.58
12. Elizabeth Simmonds Nagy-Britannia 2:12.68
13. Melissa Ingram Új-Zéland 2:12.97
14. Alessia Filippi Olaszország 2:13.03
15. Verrasztó Evelyn Magyarország 2:13.04
16. Irina Amsennyikova Oroszország 2:13.05
Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
5 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
6 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
6 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
6 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
7 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
8 órája