Kínkeserves a választás

Csupán hét és fél hónapig volt kapitánya a magyar válogatottnak, Bozsik Péter megtette, amit ebben a helyzetben meg kellett tennie, és lemondott. Ezzel természetesen nem oldódtak meg a magyar futball gondjai: jöhet elsőként a szokásos össznépi találgatás, hogy ki legyen a következő kapitány.
Az alábbiakban néhány pontban felvázoljuk, hogy a közvélemény milyen típusú szakembert látna szívesen a kispadon, ám miért oly nehéz ezeknek a kritériumoknak megfelelni. Elöljáróban leszögezzük: a látszatát is el akarjuk kerülni annak, hogy túlzottan szakmai elemzésekbe bocsátkozzunk, hiszen megkaptuk a vádat a futballvezérkar néhány képviselőjétől, hogy minek okoskodunk, amikor az újságírók nagy részének szakedzői végzettsége nincs.
Éppúgy nincs, mint az MLSZ-elnökség legtöbb tagjának.

1. Legyen olcsó!

A legfontosabbnak mi is azt tartjuk, hogy a leendő kapitány legyen rendkívül olcsó. A mostani helyzetben ugyanis már az égvilágon semmi értelme a következő két évben havonta milliókat kidobni egy olyan kapitányra, aki kijavítani nem, legfeljebb kozmetikázni tudja a magyar válogatott első négy Eb-selejtezőjének szörnyű eredménysorát. Főként úgy, hogy a hírek szerint a büdzsét tekintve az MLSZ-hez képest a templom egere egy Rockefeller.

A közhiedelem szerint az olcsó edző rossz edző. A megállapításnak nyilván van valamicske igazságtartalma, de még ez sem baj: tekintve, hogy az elnökség vélhetően a következő szakembernek is egy teljes, általa elkezdett ciklusra akarja megadni a bizalmat (amin persze megint lehet majd vitatkozni), a 2007 elejétől 2010 decemberéig tartó szerződése miatt két, tétmeccs néküli éve lesz a felkészülésre – hátha a végére nemcsak olcsó, hanem jó edző is lesz. Akiben bízhatunk.

2. Legyen hiteles!

Na, ez az! Akiben bízhatunk. De az a baj, hogy Bozsik Péternél kevés hitelesebb ember akad(t) a magyar futballban. Neki nem voltak ügyei, nem voltak haragosai, tisztelték édesapja miatt is, igényesen öltözködött, jól beszélt, kellően fiatal volt – ha csak Bozsik Pétert, az embert nézzük, túlzás nélkül állítható: megtestesítette a szövetségi kapitány ideálját, és mégis csúnyán megbukott.

Márpedig így nehéz helyzetben vagyunk mi, és nehéz helyzetben lesz az elnökség, hiszen bonyolult feladatnak tűnik egy újabb hiteles, a szurkolók körében is valamenynyire elfogadott szakembert előhúzni. Ma Magyarországon nem sok ilyen van: az idősebb generáció nagyobb része már bukott a válogatottal, ezáltal nem ildomos újra helyzetbe hozni őket, a fiatalok pedig, már csak koruk miatt is, eddig kevesebb eredményt értek el.

3. Legyen eredményes!

Nagy kérdés persze, mit tekintünk eredményességnek. A magyar edzői kar semmilyen tekintetben nem jobb a játékosállománynál, márpedig azt jól tudjuk, a leginkább piacképes magyar futballista, Gera Zoltán az angol másodosztály egyik középcsapatában szerepel... Nemzetközi szinten (beleértve az esetenkénti ugandai, malajziai és egyéb szerepvállalásokat is) a magyar edzőknek semmilyen eredményük nincs. Egészen biztosak lehetünk abban, hogy egy átlag cseh, román, spanyol vagy orosz szurkoló egyetlen jelenlegi magyar edzőt sem tudna említeni, mert miként a játékospiacon és a bíróknál, ezen a téren sem vagyunk tényezők a futballvilágban.

Tehát marad a magyarországi eredményesség. Minden évben van bajnok, van kupagyőztes, van UEFA-kupás csapat, mind-mind edzővel a kispadján, mások klubjaikkal nagy bravúrral bent maradnak, esetleg nyernek egy-egy húzósabb meccset, vagy éppenséggel kerek mondatokban nyilatkoznak a sajtótájékoztatón.
Nálunk ma ez a szakma csúcsa – úgyhogy igazán eredményes edzőt Magyarországról ne akarjunk szerződtetni.

4. Legyen külföldi!

A külföldi edző drága, nem ismeri a helyi, igen sajátságos viszonyokat, ráadásul lehet, hogy nagy megátalkodottságában tényleg dolgozni akar. Továbbá Lothar Matthäus példája bizonyította, hogy az edzők részéről igenis van Magyarországon összefogás – legalábbis egy külföldivel szemben. Ezzel nem azt akarjuk állítani, hogy a német kapitány nem szolgált rá a kritikákra, sokkal inkább azt, hogy ha egy külföldit már sikerült megfúrni, akkor különösebb lelkifurdalás nélkül sikerül a másodikat is. Ehhez csupán néhány félresikerült nyilatkozat vagy egy-két gyengébb eredmény kell: az előbbire lehet figyelni, utóbbi pedig a magyar futball jelen helyzetében elkerülhetetlen.

Holott a szurkolók egyértelműen külföldről hoznának szakembert – persze ők inkább Marcello Lippiben és José Mourinhóban gondolkodnak, egy ma még kevésbé ismert edző (például a korábban már hírbe hozott angol John Gregory) kinevezése jó néhány fintort váltana ki. No, de az MLSZ jelenlegi anyagi és szakmai helyzete úgysem engedi meg, hogy mindenki számára elfogadható, netán egy-két vereség után is népszerű szakembert szerződtessen.

5. Legyen népszerű!

Ki lehet Magyarországon népszerű? Lothar Matthäus, mert hangzatos nyilatkozataival és dicsfényre törő politikájával tökéletesen adta el magát? Vagy Aldo Dolcetti, mert visszafogott, mégis markáns mondandójával és a magyar futballközegbe olvadásával ugyanolyan jól „adminisztrálta„ magát? Róth Antal, mert sikeresen szerepelt az U21-es válogatottal? Nyilasi Tibor, mert neve van, mert imádják a drukkerek, mert utánpótlás-koordinátorként tudja, mit jelent a fiatalítás?
Esetleg, mint egy kolléga megjegyezte, legyen megint Bozsik Péter, hátha már kipihente rossz döntéseit?

Netán Bölöni László? Ő az, aki nem vészesen drága, van hitele, felmutathat egy csodálatos szezont a francia Rennes csapatával, és úgy külföldi, hogy közben magyar is – persze a kinevezésének lenne szépséghibája is: most éppen megbukott a Monacóval, ráadásul a kapcsolata nem túl jó a sajtóval.

Ám bárki is lesz a magyar kapitány, a realitás azt jelzi: már csak a fenti, nem túl szívderítő helyzetelemzés miatt is minimális az esély a megújulásra.

És ennek megállapításához még csak szakedzői végzettség sem kell.