„Szép lehettem, de okos nem”

– Szomorú?
– Csalódott vagyok, hogy nem folytathatom a munkát – mondta Bozsik Péter.

– Erre számított?
– Nézze, a Málta elleni szégyenteljes vereség után erre mindenképpen számítani kellett. Én azt gondolom, hogy tiszta lelkiismerettel dolgoztam eddig is, és ide, Győrbe is így érkeztem. Azonban az elnökség tagjaival nézetkülönbségeim voltak, végül nem volt meg a szükséges bizalom irántam, ezért ajánlottam fel a lemondásomat. Mindig kiálltam a véleményem mellett, és ez most sem volt másként. Meglehet, ha kicsit dörzsöltebb vagyok, ha másképpen fogalmazok, még most is én vagyok a kapitány, de nem tudtam mást mondani, mint amit gondolok.

– Mik voltak ezek a nézetkülönbségek?
– Úgy gondolom, az a tisztességes, hogy ha ez megmarad a szövetség és köztem.

– Az MLSZ elnöke a sajtót is kárhoztatta a kapitányváltásért: ön miképpen vélekedik erről?
– Ha csak a Málta-meccs utáni időszakkal foglalkozom, akkor azt mondom, rengeteg igazságtalan, minősíthetetlen támadás ért, éppenséggel a Nemzeti Sport részéről is.

– Ha ennyire fájt a kritika, akkor mi kérünk elnézést azért, hogy az ön által irányított válogatott kettő egyre kikapott Máltán… Ha kapitány marad, miként folytatta volna a munkát?
– Nyilvánvalóan lettek volna változások, és szívesen a szemébe néztem volna néhány játékosnak. Anynyit elárulhatok, hogy ezekről a bizonyos változásokról vitatkoztunk, ezek mértéke volt az, amelyek kapcsán nem tudtunk dűlőre jutni.

– Nem bánta meg, hogy elvállalta ezt a feladatot?
– Semmiképpen sem, noha tudtam, hogy a magyar futballban jelenleg is zajló hatalmi harcokban én legfeljebb szép lehetek, de okos nem. Vagyis tisztában voltam azzal, hogy engem csak az eredményeim védhetnek meg. Nos, minden bizonnyal ezt a Málta elleni gyalázatos vereséget még egy, a mostaninál sokkal nyugodtabb futballközegben sem lehetett volna megfelelően kezelni.

– Mit tett volna másként?
– A tavasszal úgy vágtunk neki a munkának, hogy mielőbb kialakítsunk egy stabil, állandó keretet, amelyben természetesen az aktuális forma alapján lehetnek bizonyos változások, de úgy gondoltuk, egy állandó magnak lennie kell. Azt gondolom, hogy ezt a munkát elkezdtük, s voltak is bizonyos eredmények, és ma úgy látom, a Törökország elleni vereséget követően másként kellett volna szólnom néhány játékoshoz, másként kellett volna reagálnom bizonyos helyzetekben.

– Mik ezek a helyzetek? Kik azok a játékosok, akiknek leginkább a szemébe nézne? És kiket érintettek volna az ön által említett változások?
– Bárhogy is kérdezi, neveket nem mondok. Eddig sem tettem, mert vannak olyan ügyek, amelyeket az öltöző falain belül kell tisztázni, és nem a nyilvánosság előtt.

– Egyértelmű, hogy a máltai kudarc pecsételte meg az ön sorsát. Egy ilyen képességű csapattól semmilyen körülmények között nem szabad kikapni.
– Ebben egyetértünk, és én sem értem, miért okoz elképesztő zűrzavart, ha az ellenfélnél van egy gyors játékos. Miért ijedünk meg attól, hogy kapunk egy, ne adj isten, két gólt? Attól nekünk még kellett volna rúgnunk négyet-ötöt. Sajnos a magyar futballisták képtelenek elviselni a tétmérkőzések okozta mentális terhet, pedig nem kevesen közülük igazi profi klubban szerepelnek. És itthon meghatározó egyéniségeknek kellene lenniük. Azt gondolom, ez nem csak az én problémám volt, hanem az elődeimmel is előfordult, hogy barátságos mérkőzéseken időnként nagyon szép sikereket ért el a válogatott, de tétmérkőzésen már nem tudta megismételni a korábbi produkciókat.

– A mai futballban az edző vagy a szövetségi kapitány egyik legfontosabb feladata, hogy mentálisan is megfelelően felkészítse a játékosokat a feladatokra.
– Ez így van, de alapvető gondnak látom, hogy a mai magyar labdarúgást képtelenek vagyunk a helyén kezelni. Az elődömet, Lothar Matthäust azért ostorozták, mert azt mondta, kiviszi a magyar csapatot a világbajnokságra, én pedig sokszor kaptam meg azt a kritikát, hogy túlságosan realista vagyok.

– Nem érzi úgy, hogy nincs elég megfelelő tudású játékos ma Magyarországon ahhoz, hogy bárki sikeres lehessen szövetségi kapitányként?
– Ebben a formában ez meglehetősen durva és nehéz kérdés, de tény, hogy szűkösek a lehetőségeink, szűk a keresztmetszet, kevés a nemzetközi szintű játékosunk. Ebben a helyzetben a negyedik hely már jó eredménynek számítana, a harmadik bravúrnak, a kijutást jelentő első két hely pedig egyenesen csodának. Nekem továbbra is ez a véleményem, de ezzel sem értett mindenki egyet. Összességében azt gondolom, ki tudtunk volna alakítani olyan csapatot, amely a negyedik helyet elérhette volna, sőt még most is elérheti, de akár még a harmadik pozíciót is elcsípheti.

– Több szakember szerint is a fiatalítás lehet halvány esély némi előrelépésre…
– Én azt gondolom, a fiatalság önmagában nem érdem, csak állapot, és sok-sok jó teljesítménnyel szabad eljutni oda, hogy valaki felhúzhassa a címeres mezt. Az az ideális, ha a kerettagságért is meg kell szenvednie a játékosnak.

– Mit gondol, magyar vagy külföldi kapitányra van-e szükség ön után?
– Ez természetesen nem az én dolgom, de úgy hiszem, a magyar edzők között nem egy megfelelő szakember van, aki jól el tudná látni ezt a feladatot.

– Mi lesz most Bozsik Péterrel?
– Mi lenne? Sohasem voltam futballfüggő, találok magamnak más elfoglaltságot, persze nem szeretnék elszakadni a labdarúgástól, és ki tudja, milyen feladatot tartogat számomra a jövő. Meglehet, az elmúlt néhány hónap nem tett jót a karrieremnek, de a barátaim megmaradnak, és persze többet tudok foglalkozni a családommal, a fiaimmal. ----