Öt év után állt újra a dobogón

A medencés úszók már hétfőn megkezdték a versenyzést.

Nagy és kevésbé nagy esélyeseink azonban sorra összeroppantak az elvárások, no meg az itthoni környezetben szereplés súlya alatt.

A hazai pálya hátránya?!

Másnak igen, no de Kovács Ágnesnek? Ugyan, kérem… Ő már az 1995-ös bécsi Európa-bajnokságon a dobogóra állt, s az azt követő hat évben nem volt nála jobb női mellúszó a földtekén. Igaz, aztán kiment Phoenixbe elvégezni egy egyetemet – csekélység –, hogy a civil életben legalább úgy megállhassa majd a helyét, ahogyan a vízben tette.

Ha valakinél értelmezhető a rutin fogalma – elnézést, ha egy szikrázóan gyönyörű hölgy esetében ilyesmit írunk –, akkor az Kovács Ágnes. A kisujjában van minden, amit erről a sportágról, s magáról a versenyzésről tudni kell. A sydneyi olimpián, illetve az azt megelőző 1998-as perthi, majd a 2001-es fukuokai világbajnokságon bemutatott hajrájáról köteteket lehetne írni. Micsoda türelem kell ahhoz, hogy valaki az utolsó tizenöt méteren indítsa meg a mindent elsöprő finist…

Igen, de ez öt éve volt… Azóta a tanulás volt számára az első, s az évek során felnőtt nővé érett. Már-már azt hittük, Ági legfeljebb hobbiból úszik majd ezentúl. Uram bocsá’, a becsvágy sem a régi már. Ami önmagában nem tragédia, ha az ember tarsolyában már ott lapul az összes létező világverseny valamennyi rendű és rangú érme. Ugyan mi jelenthet még ilyen előélettel motivációt?

Pontosan az, ami másnak – egy kevésbé kiegyensúlyozott lelki beállítottságú sportolónak – a féket, a bénító erőt jelenti.

A hazai pálya, s még inkább a magyar közönség.

A 100 méteres mellúszás nem a legerősebb száma Áginak, bár ki tudja? Az európai ranglistán az idén a tizenkettedik legjobb idő volt az övé, de ez most semmit nem számít.

A rajt feledhető – Sydneyben is az volt… – Sarah Poewéé, Tőrös Károly egykori dél-afrikai, immár német tanítványáé ellenben nem. Vezet, de aztán egyre inkább viszszaesik. Ági viszont ragad az élbolyhoz. Mit ragad! Fordulás után még szívósabban tempózik, de az érem ekkor még elérhetetlennek tűnik.

Már csak tizenöt méter van hátra. Perthben, Sydneyben, Fukuokában ilyenkor ért be a „vákuumcsőbe”, amely szinte beszippantotta őt a célba.

Ha vákuum nincs is a Szigeten, azért a hajrá a régi. És amikor a tisztán első, illetve második ukrán Anna Hlisztunova és a brit Kirsty Balfour mögött a többiek rácsapnak a falra, csak reméljük, hogy Ági a harmadik.

Hát persze hogy ő az! Előbb felpillant a kivetítőre, majd lovaglóülésben kikapaszkodik a kötélre, és csak rázza, rázza az ökleit a közönség felé, miközben a Széchy Tamás Uszoda vízével keveredve patakzanak a könnyei…

Néhány másodperccel később már ott viháncol a vegyes zónában, és bár el kell sietnie, egy percbe annyi mondanivalót sűrít, mint más egy órába.

„Nem volt nekem taktikám, semmi másra nem figyeltem, csak a közönség biztatására. Na jó, ez így teljesen nem igaz, szándékosan lassabban kezdtem picit, hogy maradjon erőm a hajrára, ahogy azt már megszoktam az utóbbi tizenvalahány évben. Akár hiszik, akár nem, 2002-ben megfogadtam magamnak, hogy érmet szerzek a budapesti Európa-bajnokságon. Pedig akkor nem úgy nézett ki, hogy ez sikerülhet, én azonban elhatároztam, hogy így lesz. Hogy nem ez volt a realitás? Hogy a tizenkettedik voltam az európai ranglistán? Ez igaz, ennek ellenére reménykedtem. Hat éve nem nyertem Európa-bajnoki érmet, öt éve semmilyet – legalábbis világversenyen. És ráadásul én szereztem az első magyar érmet itt, a Margitszigeten! Vannak még hátra számaim, de nem idegesítem magam azzal, hogy lesz-e még érmem. Lelki teher most már végképp nincs rajtam – igaz, eddig sem volt. Én már megtettem a magamét, ami ezután jön, az már csak bónusz” – mondja egy szuszra.

Bónusz Áginak, de még nagyobb bónusz nekünk, magyar szurkolóknak.

Hogy hihetetlen? Már akinek. Egy sorral ül előttünk Czene Attila, aki nem is olyan régen Ágival járt a phoenixi egyetemre: „Enynyit tesz a rutin. Meg a felszabadultság. Hát nem nagyszerű érzés így úszni, ahogyan ő teszi?”

A 200 méteres vegyes úszás atlantai olimpiai bajnokának tökéletesen igaza van. Persze az említett felszabadultságban azért benne van húsz év töméntelen edzése, no meg persze az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki aranyérmek…