A valódi vészhelyzet

Gera Zoltán, köszöni, már jól van. Fél évig szenvedett a sérülésétől, csak a lelátóról nézhette társait, az angol West Bromwich Albion labdarúgóit, nem is edzhetett, nagyon lassan múltak a napok mostanáig, amikor végre már csaknem teljesen harcra kész. Nézték angol orvosok, vizsgálták magyar specialisták, de csodát egyikük sem tehetett.

A magyar válogatott kapitánya balszerencsés volt ezzel a bajjal. Több idegenlégiós is lelkendezve mesélte, hogy olyan húzódásokkal, izomszakadásokkal, amelyekkel itthon sokáig kiestek a játékból, külföldön fele annyi idő alatt boldogult az orvosi team, és így magától értetődően jóval hamarabb is térhettek vissza a pályára. Dr. Berkes István, a Sportkórház igazgató-főorvosa is elismeri, ez bizony gyakran megesik, ám a magyarázat nem abban rejlik, hogy a magyar sportorvosok felkészületlenebbek lennének külföldi kollégáiknál. Mi több: Magyarország az élen jár a sportorvoslás terén, nincs a világon még egy ország, amelyben ennyire szervezetten működne ez a tudományág. A Sportkórház szervezési, ellenőrzési és módszertani osztályának vezetésével egyedülálló országos hálózat működik, 115 rendelővel, megyei központokkal, és a tervezett hét regionális centrumból is áll már kettő, az egyik Debrecenben, a másik Szombathelyen. Ebben a hálózatban az év eleje óta kizárólag sportorvosi szakvizsgával lehet dolgozni, ami garanciája a szakmai színvonalnak, ugyanakkor az állam az idén mindössze 343 millió forinttal finanszírozza, amihez tegyük hozzá, hogy tavaly 313 469 sportolót vizsgált meg, azaz egyre lényegében 1000 forint jutott, és ebből kell fizetni az orvosok, az asszisztensek bérét, a rendelők rezsijét és a vizsgálatok költségeinek jelentős részét is.

Nincs elég pénz a baj megelőzésére

Ebből lényegében az alapellátást, azaz a rendeletben előírt vizsgálatokat lehet kihozni, a 18 éven aluliaknak egy éven belül kétszer, a nagykorúaknak pedig egyszer (az amatőröknek ezek a vizsgálatok ingyenesek, pontosabban az OEP fizeti, a profiknak viszont 12 ezer forintba kerül). A rendelet szerint egyébként a sportolás megkezdése előtt külön alkalmassági vizsgálatra is szükség lenne, például hogy ne 17 évesen derüljön ki valakiről, baj van a gerincével, ám a klubok ezt már nagyvonalúan kezelik – egész egyszerűen spórolnak.

„Tudjuk mi is, hogy jóval többet kellene költenünk az orvosi figyelemre, különösen a prevencióra és a rehabilitációra, de egész egyszerűen nem futja rá a pénzünkből – mondja Markovits László, egy fővárosi nagyklub, a Vasas ügyvezető elnöke. – A költségvetésünk kilencvenöt százaléka a bérekre megy el, és éppen arra nem jut belőle, ami már a sportolás minőségét szolgálná. Szükség lenne berendezésekre, orvosi műszerekre, és amit lehet, meg is teszünk, de a lehetőségeink igen korlátozottak.”

A sportban is igaz, hogy az egészség akkor válik fontossá, amikor éppen elillan. Márpedig a sérült játékos ingyen kapja a pénzét, nem adhat érte ellenszolgáltatást, és ez hosszú távon jóval drágább, mint a megelőzésre vagy baj esetén a minél gyorsabb gyógyulásra költeni. A megelőzés ráadásul nem csupán orvosi kérdés: elsősorban a gondolkodásmódon múlik.

Az újraélesztést meg kellene tanulni

Több sportorvos is elmondja, a klubok gyakran előzetes szűrővizsgálatok nélkül szerződtetnek sportolókat, aztán meglepődnek, hogy hamar kidőlnek a sorból. A tapasztalatok szerint a profi sportolók többsége sincs tisztában az étkezés, a folyadékpótlás, a pihenés és a teljesítményük összefüggéseivel, ami szintén az egészségkultúra és a nevelés hiányosságairól árulkodik.

A leginkább megdöbbentő pedig talán az, hogy a sportolók gyakran eltitkolják kisebb sérüléseiket vagy betegségüket, amelynek roppant súlyos, legrosszabb esetben végzetes következményei lehetnek. Ha egy klub úgy döntene, berendez egy laboratóriumot hidroterápiás lehetőségekkel kiegészítve, amely alkalmas a legszükségesebb vizsgálatokra és kezelésekre, mintegy 25 milliót kellene leszurkolnia, és persze még csak ezután következnének a használat költségei. Ám az már megint szemléleti kérdés, hogy az edzők, a masszőrök képzése nem terjed ki az alapvető újraélesztési ismeretekre, így állandó a veszély, hogy ha valaki az edzésen összeesik, nem tudnak vele mit kezdeni, pedig gyors beavatkozással megmenthető lenne. Az amatőröknél még rosszabb a helyzet, hiszen a versenyeiken, a mérkőzéseiken nincs orvos, az edzők is többnyire képzetlenebbek, és még az egyszerűbb sérülés elsősegélye sem megoldott.

Volt, amikor csak a vakszerencse segített

A profi sport ráadásul rendszeresen igényli az extravizsgálatokat is, amelyeket az egészségbiztosítás nem támogat, magyarán pénzbe kerülnek. Illetve, az olimpikonok terheléses vizsgálatát fizeti a Nemzeti Sporthivatal, de a többiekét a kluboknak kell állniuk.

„Ezen nem szabad spórolni! – jelenti ki határozottan Gellei Imre, a Ferencváros labdarúgóinak vezetőedzője, aki 1977-ben az elsők között vitte el akkori csapatát a terheléses vizsgálatokra. – Az edzőnek tökéletesen tisztában kell lennie játékosainak az állapotával, ezért jobb lenne, ha nem csak félévente mehetnénk a vizsgálatokra, az pedig még álomnak is merész, hogy a klubokban is elvégezhetnénk őket. Pedig vigyáznunk kell a sportolókra, felelősek vagyunk értünk. Évek múltán is rossz belegondolni, mi történhetett volna Pál Zoltánnal, a Vasas korábbi tehetségével, ha nem vesszük észre, hogy valami nincs rendben vele. Egymás után többször is le kellett cserélnem, mert érthetetlenül rendre kifulladt, amit semmi sem indokolt. Elküldtük kardiológushoz, és kiderült, a szíve nem alkalmas a sportolásra. Gyakoribb szűréssel még korábban megelőzhettük volna a bajt. Fájdalmas volt, hogy kettétört egy ígéretes pályafutás, de az élete megmaradt, és ez a legfontosabb.”

Ehhez tényleg nem kell kommentár.

---- Jámbor László 14 éven keresztül volt a világhírű Ajax Amsterdam labdarúgóinak egyik edzője, hozzá tartozott többek között a sérülésből felépülő játékosok rehabilitációja is. Igazi sztárokkal dolgozott együtt, akkor is a klub alkalmazásában állt, amikor a csapat 1995-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját.

– Az Ajax mennyit költött a prevencióra és a rehabilitációra?
– Tudja, mennyibe kerül egy gumikötél?

– Fillérekbe.
– Így van. Nos, ez kiváló eszköz például a térdproblémák megoldására. Vagy például sokat kell foglalkozni a futáskoordinációval, olyan megelőző gyakorlatokat kell elvégeztetni a játékosokkal, amelyek felkészítik az ízületeiket és az izomzatukat az irányváltoztatásra.

– Mindezzel arra céloz, hogy ez a terület nem pénzkérdés?
– Pontosan, illetve arra, hogy nem feltétlenül a pénzen múlik. Egészen olcsón lehet beszerezni olyan hétköznapi, egyszerű eszközöket, amelyek segítenek erősíteni a teststabilizáló izmokat, hogy maga a sportoló erős lehessen. Például néhány kilós kézi súlyzókkal el lehet érni, hogy eséskor ne sérüljön meg a váll, és még hosszan lehetne sorolni a példákat. Ám a megelőzésben a legfontosabb, ha éppen futballról beszélünk, hogy a fiatalok megfelelő pályán edzhessenek és játszhassanak, az egyenetlen, rossz minőségű „libalegelők” tönkretehetik a bokájukat és a térdüket.

– Miért épülnek fel gyakran jóval gyorsabban a sérült sportolók külföldön, mint nálunk?
– A rehabilitáció során protokollokat kell alkalmazni, periodizálni, tervezni kell a folyamatot. Muszáj tudni, melyik fázisban mit akarunk elérni, és hogyan szándékozunk továbblépni. Ez nem más, mint versenyfutás az idővel. Megfelelő állapotba kell hozni a sportolót, hogy minél előbb újra hasznára lehessen a klubnak, és az is cél, hogy a karrierjét meghosszabbítsuk. Ha a munkánk sikeres, később kell befejeznie a pályafutását, ami neki és a klubnak is a hasznára válik. A közönséget nem érdeklik a betegeskedő játékosok.

– Csakhogy a klubok szegények, a gondolkodás megváltoztatása pedig igen időigényes folyamat.
– Éppen ezért ezzel a kérdéssel a legintenzívebben az ifjúsági futballt irányító bizottságoknak kell foglalkozniuk. A fiatalok szokjanak hozzá, hogy az egészségük, a tudatos felkészülés, a megelőzés hozzátartozik a pályafutásukhoz. Legyen kultúrája ennek a témának, és akkor működik majd, mert lesz rá igény, amelyet majd egységesíteni és szakmai rálátással irányítani kell az egyesületekben is. Debrecenben most én is azon fáradozom, hogy a vezetőkkel együtt olyan klubot építsünk fel, amely az infrastruktúrájával, a szervezeti felépítésével és módszertanilag is példaértékű lehet Magyarországon.

– A klubvezetők tehát nem jogosan hivatkoznak a pénzszűkére?
– Hadd kérdezzek vissza: mennyit ér manapság a magyar gyerek? Az a genetikai állomány, amelyből Puskások, Hidegkutik nőttek ki, akikről nagy tisztelettel beszélünk, de a következő generáció egészségéről és életéről nem lehet forintosítva gondolkodni. Higgye el, ha van megfelelő és következetes struktúra, és komoly filozófia húzódik meg mögötte, akkor jönnek a megoldások is, amelyek – mint láttuk – nem feltétlenül a pénztől függenek. Egyébként az Ajaxnál például a tizennégy év alatt állandóan szponzorokat kutattam, segítséget kerestem a rehabilitációs munkához, és mindig találtam is. Amikor elkezdtem ott dolgozni, elhívtam az összes európai fitneszgépgyártó cég igazgatóját, és akitől a legjobb ajánlatot kaptuk árban és minőségben, azzal kötöttünk szerződést. Mindez jóval a BL-győzelem előtt történt. Ez nem úgy működött, hogy tömtek pénzzel, én meg költhettem számolatlanul.

– Ha a futballra alig akad szponzor, hogyan találhatnánk a cseppet sem látványos rehabilitációra?
– Az emberi összefogás a mindennapok kis dolgaiban mutatkozik meg igazán. A sportról, az egészségről, a következő generációról úgy kellene gondolkodnunk, hogy azok a miénk. Közös a felelősség, közös a gond, és közös a munka is, s mindenki azt teszi hozzá, amire képes. Ide kell eljutni. ---- Igazán szörnyű év volt 1993, mert előbb a Rákospalota futballistája, Kovács Gábor hunyt el mérkőzés közben, majd az oroszok elleni Eb-selejtezőre készülő válogatott kapusa, Zsiborás Gábor esett össze az edzésen.

2004 januárjában a Benfica magyar légiósa, Fehér Miklós a Guimaraes elleni bajnokin esett össze, s nem sokkal később, a kórházban meghalt.2006 első két hónapja újabb két fiatal labdarúgó halálát hozta, januárban az AEL Limassol légiósa, Zavadszky Gábor aludt el örökre ciprusi otthonában, míg februárban Bánka Kristóf lett roszszul otthonában, s hunyt el.

A határokon túl is sok futballista szenvedett tragikus halált a futballpályákon. Renato Curi (ő a Perugia játékosa volt)1977-ben a Juventus elleni meccsen esett össze. A nigériai Samuel Okwaraji 1989-ben az Angola elleni vb-selejtezőn rogyott a földre, halálát a megnagyobbodott szíve okozta. Tíz évvel később hunyt el Stefan Vrabioru, aki élete első meccsét játszotta a román ligában, 2000-pedig agyvérzésben meghalt a Dinamo Bucuresti válogatottja, Catalin Haldan.

A legnagyobb megdöbbenést kiváltó tragédia Marc-Vivien Foé tavalyelőtti halála volt, aki a Konföderációs Kupa elődöntőjében sok millió tévénéző szeme láttára hunyt el. 2005-ben a holland Utrecht játékosa, David di Tomasso halt meg szívrohamban.