Élvezni azt, ami történik

– Mi ez a hangzavar?
– Az itteni Big Brother.

– Nincs jobb?
– Biztos van, de nem nézem. Azért megy a tévé, hogy legyen valami háttérzaj.

– Mihez?
– Internetezgetek, olvasgatok.

– Mit?
– Oshót. Híres indiai filozófus. Iszonyú jókat ír.

– Hm… Kásás Tamás filozofikus témájú könyvekbe temetkezik… Ki vette rá?
– Magam találtam rá. Szétnéztem a könyvesboltban az újdonságok között. Ott volt egy könyve, átfutottam a hátoldalát, tetszett, elmentem ahhoz a részleghez, ahol a könyvei vannak, a többit is megtaláltam. Mindjárt vettem vagy tízet. Megéri. Elképesztően jó, leköt, tanulságos. Van könyve a bátorságról, a szexről, az intimitásról, a kreativitásról, az élet összes területéről. Mindig kicsit jobb hangulatom lesz tőle.

Koporsó helyett hintaszék kandallóval

– Na ez az, a Kásás-féle hatalmas kedélyállapot-hullámzás. Szerencse kérdése, mit kap ki az ember…
– Már nincsenek nagyobb hullámzások, higgye el. Két éve szerintem már a játékomra sincs hatással, ha esetleg akad egy rosz-szabb periódus a magánéletemben. Nemigen mentem az átlag alá. Ilyen szempontból biztos, hogy érettebb lettem. Sőt, a folyamat még mindig tart. Sydney után azt mondtam, most értem be. Aztán Athén után is. Ám rá kell jönnöm, hogy minden nappal érettebb leszek, mindig ráébredek valamire, ami által több leszek.

– Tudom, nehéz példát mondani…
– De azért mondjak, ugye?

– Csak hogy értsük, miről van szó.
– Maradjunk a vízilabdánál. Tizenkét-tizenhárom éve vagyok válogatott, de szerdáig tartott, hogy rájöjjek, mi az igazán megfelelő bemelegítés számomra. Cremonában játszottunk, s minthogy előzőleg beteg voltam, úgy döntöttem, váltok, más módszerrel hangolok. Baromira bejött, az egész meccsen hihetetlenül jó erőben éreztem magam.

– Kellően filozofikus hangulatban pedig felteheti magának a kérdést: hol tartana, ha erre öt évvel korábban ébred rá?
– És rendre arra a következtetésre jutok, hogy egyrészt nincsenek véletlenek, másrészt gyakorlatilag még sohasem nyújtottam a tudásom száz százalékát. Megeshet, két év múlva leszek a legjobb Kásás az összes közül. Szinte mindent más szemszögből néz az ember, ha harmincas, mint húszévesen – csak arra kell vigyáznia, hogy a szürke hétköznapok ne altassák el, és ne essék vissza a régi hibákba. Ez persze előfordul, de az a cél, hogy egyre kevesebbszer történjék meg.

Gyerek? Majd ha eljön az ideje

– Mennyire izgatja, hogy itt a negyedik iksz? A huszonharmadik születésnapján nyilatkozott, azt mondta, borzasztó, mindjárt huszonöt, onnan egy ugrás a harminc, kisvártatva negyven, s lassan meg lehet rendelni a koporsót…
– A koporsót töröljük, változtassuk karosszékre, vagy inkább hintaszékre kandallóval…

– Visszavonhatatlanul harminc lesz.
– Én nem vagyok hajlandó rágondolni. Azt akarom, hogy pszichésen ez semmiféle hátrányt ne jelentsen, sokkal inkább az érdekeljen, hogy egyre érettebb legyek, és hogy egyre jobban érezzem magam. Nem vagyok partner abban, hogy az öregedésről beszélgessünk. Az én célom most az, hogy mentálisan jól tűrjem a folyamatot. Nem is a tűrés a jó szó, inkább, hogy élvezzem mindazt, ami velem történik. Nem úgy mondom, hogy mennyivel idősebb lettem, hanem úgy, hogy mennyivel tapasztaltabb. Olyan, aki sokat megélt, aki sikeres, de nem azon rágódik, hogy éppen kifelé megy valamiből. Aki egyre jobb szeretne lenni, és már nemcsak a sportban, hanem más egyébben is.

– Ez az elzárt terület felé visz… Tudom, a magánéletéről nem beszél, de egyvalamit csak megkérdezek. Nem zavarja, hogy akikkel együtt nőtt fel, akikkel együtt hódították meg a világot, azok túlnyomó többségét apróbb-nagyobb csemeték várják otthon?
– Mindennek eljön a maga ideje, mindenkinek más a története, más az élete. Azt gondolom, ha nekem, mondjuk, hat évvel ezelőtt gyerekem születik, hát... nem lett volna túl jó gyerekkora. Nem érdemes sürgetni azt, aminek még nem jött el az ideje. Néhány dolgot még tisztáznom kell magamban, és amikor majd úgy érzem, készen vagyok rá, akkor következhet az apaság.

– Régebben résnyire kinyitotta az ajtót, amikor a partneréről volt szó, mostanság viszont a kulcslyukat is betömi.
– Ráébredtem, hogy nem kell mindent elmondanom, nem kell, hogy tudjanak arról, mikor mit csinálok az uszodán kívül, a párkapcsolatomról pedig végképp nem vagyok hajlandó beszélni, mert az csak két emberre tartozik, akkor is, ha mindkettő ismert személyiség. A bulvárlapokban akkor is megjelentek tőlünk mondatok, amikor egyikünk sem nyilatkozott – az ember pedig elgondolkodott, minek nyilatkozni, ha úgy is idéznek tőle, hogy senkivel sem beszélt.

– Akadnak, akik szinte keresik a médiát, hogy bent maradjanak a köztudatban. Harminc környékén nem akar ily módon is jövőt alapozni?
– Nem hinném, hogy szükségem van rá. Most, amikor otthon voltam, kaptam megint két-három felkérést tévéreklámokra. Nemet mondtam, mert csak olyat vállalok, amiről tudom, hogy illik hozzám. Viszont ebből is látszik, hogy bár egy év megszakítással a nyolcadik szezonomat töltöm kint, nem felejtenek el. Azért amúgy sem fogok, mondjuk, ropit reklámozni, csak hogy tudjanak rólam.

– Látja már, mit csinál tíz év múlva?
– Lehet, hogy csak akkor hagyom abba a vízilabdázást. Sok minden forog a fejemben, de fixet még nem tudok mondani.

– Boris Becker szinte ráment arra, hogy nem tudta megemészteni: a civil életben már semmiben sem lehet olyan jó, mint anno a teniszpályán.
– Lehet, hogy lesz egy év üresjárat, de biztosan nem az motivál, hogy találjak valamit, ami olyan, mintha a dobogó legfelső fokán állnék. Biztos, hogy annyira aligha fogok kitűnni később, mint most vízilabdázóként, ám ha jót és hasznosat csinálok majd, ugyanúgy kielégít.

A pénz sohasem volt túl fontos

– Az ősszel azt mondta, szívesen jönne haza.
– A fuvallatot mindig érzem, de azt is, hogy amíg ennyire megbecsülnek itt, amíg ennyire el tudom magam adni, addig tényleg csak akkor költöznék vissza, ha nagyon megérné. Miközben egyértelmű, hogy ugyan öt-hat-hét jó évem még lehetne itt kint, azért három évet le akarok faragni belőle. Lesznek fontosabb dolgok, mint a pénz, például a normális jövőm érdekében vissza kell szoknom az otthoni kerékvágásba. Ami nem lesz egyszerű, mert a két élet összehasonlíthatatlan: Magyarországon garantáltan nem találom meg azt a nyugalmat, azt az intimitást, amit itt élvezek. Átlagemberként mozoghatok, míg otthon mindennek az ellenkezője igaz. Ugyanakkor tudom, vissza kell szoknom, le kell vetkőznöm az ellenérzéseket, mert nem normális ez az elzárkózás, azaz szeretném otthon is nagyon jól érezni magam.

– Tehát jönne is haza, meg nem is.
– Pontosan. Jó kint, de hogy valamit elkezdjek építeni otthon, ahhoz lassan haza kell térnem.

– Erre szokták mondani, ne legyen nagyobb baja az életben.
– Mi tagadás, nincs okom a panaszra.

– Azaz amikor nem pusztán a borotválkozás ürügyén néz a tükörbe, megállapítja, hogy Tamás, te egy szerencsés fickó vagy?
– Persze… Persze… Persze… Feltétlenül.