Kis kamikázeként süvített

,,A kicsikém megtáltosodott, átvitt mindenen – mondta Kis Sándor a Nissanjáról. – Néha ugyan a frász jött rám, amikor a semmiből sziklák bukkantak elő, de inkább ez, mint megint a porban autózni. Sajnos Palik Laci kiesésével át kell gondolnunk a taktikát, ugyanis mindent három járműre építettünk fel, rá, rám és a versenykamionra. Óvatosabbnak kell lennem, mert Laci segítségére nem számíthatok." (Palik László kieséséről keretes írásunkban olvashatnak.)

Szalay kézjelekből tájékozódott

Szalay Balázsnál az volt a legfontosabb kérdés ezen a napon, hogy kibírja-e a jobb keze a szakaszt. Előző nap ugyanis hátrabicsaklott a jobb hüvelykujja, amikor egy szikla megütötte a kocsi alját. Befáslizták, kesztyűt húzott, némi fájdalom árán ugyan, de tudta kezelni a váltót. Érdekes, hogy a csapatból senkinek sem volt kétsége afelől, hogy így lesz, hiszen ismerik a nyolcadik Dakarján induló sofőrt, tudják, hogy szívós fajta.

Ez sem segített viszont az Opel hangosításán, amely egész nap nem működött, így a pilóta a navigáció szempontjából amúgy is elég húzós szakaszon sokszor Bunkoczi László kézjelei alapján volt kénytelen tájékozódni. Csoda, hogy nem tévedt el.

Liszi Lászlónak és Tóth Dénesnek is akadt egy kis gondja a navigációval - körülbelül másfél kilométert kellett kerülniük, mert elnézték az egyik kereszteződést. Az első száz kilométert nagyon élvezte a pilóta, ám az azt követő köves szakasz élvezeti értéke a nullával volt egyenlő számára. Szinte csak egyes és kettes fokozatban közlekedett, a végére nagyon elfáradt.

Kristóf vízmosásban landolt az etapon

Kristóf Mártonnak volt a legtöbb kalandja ezen a napon – nem elég, hogy a szakaszon (amikor már jó néhány ellenfelét megelőzte) fennakadt egy hatalmas sziklán, és körülbelül negyedórát töltött el azzal, hogy Hujber Imre segítségével valahogy kiszabadítsa a Bowlert, utána az összekötő szakaszon beleesett egy vízmosásba. Szembe sütött a nap, por volt, és bár nem mentek többel 40 kilométer/órás sebességnél, a gödör mély volt, és az autó akkora ütést kapott, hogy negyven perc alatt tudták csak rendbe hozni annyira, hogy elérjenek vele a táborig.

Náluk is rosszabbul járt Greff Róbert. Az egyetlen quados (négykerekű motor) pilótánk a többiek elmondása szerint a pályán szerelt, és bár a szelektív szakaszt teljesítette, lapzártánkig nem érte el a tábort.

És akkor nézzük, mi történt a motorosokkal!

Kátai Péter kétszer hozta a szívbajt saját magára, de végül mindkétszer sikerült megállnia valahogy, mielőtt elesett volna. Azt mondta, a gyenge látási viszonyok között úgy kerültek elő a semmiből a másfél-két méter mély gödrök, mintha a föld nyílt volna meg előtte. Iszonyú gyorsan ment, 30. helye újonc létére dicséretes.

Az újoncok ölébe hullott a műszerfal

Varga Ákosnak az volt a legfőbb gondja, hogy körülbelül fél távnál begörcsölt a jobb keze, amelynek két ujjáról csak nemrég vették le a gipszet. A sivatagi show-t tavaly sikerrel teljesítő versenyzőnek menet közben az is eszébe jutott, hogy a középső ujjához köti a gyűrűs-, illetve a kisujját, hátha együtt tudja majd mozgatni őket…

Nos, nem túloz, aki azt mondja – némi őrültség kell ahhoz, hogy valaki motorral vágjon neki a Dakar embert próbáló (az idén 9043 kilométeres) távjának.
Hermann Henrik és Szilvási Péter a mezőny hátsó régióiban végzett, mindketten a saját tempójukban közlekedtek, nem kockáztattak, és nagyon élvezték a versenyt.

A kamionosok kapcsán mindenképpen elismeréssel kell szólnunk a Darázsi Zsolt, Szalai Norbert, Rack György trió teljesítményéről – a zöld MAN-t irányító egység foglalja el pillanatnyilag a magyarok közül a legjobb összetettbeli pozíciót (12.), igaz, a kamionos mezőny nem annyira népes, mint az autós vagy a motoros.

Az újonc Szobi Balázs, Éder Attila, Jobbágy Ákos hármas kénytelen volt a szakaszon szerelni, miután egy ugratót követően az ölébe hullott a komplett műszerfal. Nos, az egyébként is kevés segítséget nyújtó műholdas rendszer nélkül még meglettek volna valahogy, ám amikor elkezdtek füstölni a kábelek, a megállás mellett döntöttek. Ők egyébként lapzártánkig nem érték el a tábort, mint ahogy a Szaller Zoltán, Csitári Tibor, Laklóth Aladár trió sem – bár a mért szakaszt ők is teljesítették. ---- 1990. január 2-án egy 504 kilométeres szelektív szakaszt kellett teljesítenie a mezőnynek Tumu és Dirkou (Niger) között. A Cagiva színeiben versenyző De Petri ezen a napon revánsot vett yamahás ellenfelein, míg az autósok mezőnyében a legendás Waldegard, Fenouil páros nyerte meg a szakaszt Peugeot 406-ossal. Tizenhat évvel ezelőtt ezen a napon zárták ki a versenyből az autóépítő fenomén Jean Louis Schlessert, mert a szabályok tiltása ellenére motorblokkot cserélt a versenygépében. Ez volt az a viadal, amelyen először indultak az orosz pilóták a hazájukban gyártott Kamaz kamionnal, abban az évben a viadalnak mindössze egy női résztvevője volt, a német Patricia Schek. Érdekesség: a hölgy most is az indulók között van. ----
A Palik László, Darázsi Gábor duót tavaly hazánkban az év terepralisának választották, tegyük hozzá, abszolút megérdemelten, hiszen korábban egyetlen magyar páros sem szerzett Világkupa-pontot – egyet sem, nemhogy tizenegyet, mint 2005-ben a Nissan-duó.

Babonából talán senki sem fogalmazta meg, de mindenki jó eredményt várt tőlük a Dakaron (is). Aztán…

Palikék túljutottak a világ legnehezebb terepralimegméretésének második szakaszán, körülbelül 80 kilométerre voltak Málagától, ahol hajóra kellett volna szállniuk Afrika felé, amikor hatalmas durranást hallottak a motortérből. Az összes létező figyelmeztető lámpa kigyulladt a műszerfalon, a pilóta pedig azonnal tudta, hogy nagy baj van.

,,Félrehúzódtunk a leállósávba – megjegyzem, már ez sem volt egyszerű manőver –, és amikor felnyitottuk a motorháztetőt, láttuk, hogy a motorból dől az olaj meg a víz – mesélte elcsigázottan Palik, aki talán még most sem hiszi el, hogy tényleg vele történik mindez, nem csupán rémálom. – Azóta eltelt már néhány óra, de nem tudom megemészteni a történteket. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyi ember munkája semmivé lehet néhány pillanat alatt. Legalább csatában véreztünk volna el! Legalább mi hibáztunk volna, és borultunk volna fel! De így… Ez felfoghatatlan…"

Kétségtelen, iszonyú mély a gödör, amelybe Palikék belezuhantak az év első napján, és valószínűleg egyelőre maga a pilóta sem látja belőle a kiutat. De aki egy kicsit is ismeri, tudja, még soha semmit sem adott fel életében. Az esés után néhány órával már azt mondta, amint hazaér, elkezdi tervezni a csapat 2006-os Világkupa-programját, és elkezdi a felkészülést a 2007-es Dakar-ralira.