Fonseca: "Megjárja a Veszprém, ha döntetlenre játszik"

Ch. Gáll András– Nagyon várja már a vasárnapi rangadót a Veszprém ellen?
– Nagyon, de nem elsősorban azért, amiért ön gondolja – mondta Rolando Urios Fonseca.

– Akkor tippelek: szerintem annak örül, hogy találkozhat ifjúkori ciborájával, honfitársával, Pérez Carlosszal.
– Valóban, ez is benne van. De magát a mérkőzést is izgatottan várom, végtére is ezen dől el, melyikünk végez a csoport élén: a Veszprém vagy mi.

– A magyaroknak már a döntetlen vagy az egygólos vereség is jó lenne…
– Nos, megjárja a Veszprém, ha döntetlenre játszik. Ilyen szinten képtelenség biztosan ikszre hozni a meccset. Csak akkor lehet esélye a Veszprémnek, ha megpróbál győzni.

– Mi a különbség a két együttes között?
– Szinte semmi. Két szupercsapatról van szó, amelyek már a múltkor, Veszprémben is óriási csatát vívtak. Minőségi társulat mindkettő.

– Azon a mérkőzésen mi döntött a magyarok javára?
– A jobb helyzetkihasználás. A házigazdák a mi hibáinkból éltek. Idegesek voltunk. Otthon, a Don Quijote-csarnokban nem leszünk azok.

– A hatodik évadját tapossa Ciudad Realban, s hogy menynyire belopta magát a szurkolók szívébe, azt bizonyítja: bár nem tőről metszett spanyol, mégis ön a csapat baráti körének a tiszteletbeli elnöke. Olvastam, hogy a szurkolók Rolynak becézik. Ennyire szeretik?
– Még az is lehet. Amúgy most már igazi Ciudad Real-i lakosnak vallom magam, néhány társammal diszkót és éttermet nyitottam.

– Nálunk úgy mondanánk, hogy vállalkozó. Hogyan él, van családja?
– Hogyne, hat éve nősültem, a feleségemet Irelának hívják, s van két gyerekünk, Claudia és Rolandito.

– Őszintén: nem hiányzik a szülőföld?
– Dehogynem. Viszont bármikor hazalátogathatok, nem tekintenek disszidensnek. Különben a legjobban a meleg és a tengerpart, a kubai strand hiányzik.

– Játsszunk egy kicsit! Kit tart a világ legjobb átlövőjének?
– Nem kétséges: Pérez.

– És a legjobb kapusnak?
– Hármat is mondanék: David Barrufet a Barcelonából, Sterbik Árpád és José Javier Hombrados tőlünk. De ha szegény Vladimir Hernández élne, akkor őt mondanám.

– Jósoljon: ki lesz a Bajnokok Ligája győztese?
– Négy spanyol csapat is versenyben van, a Barcelona, a Portland, a Ciudad Real és az Ademar León közül bármelyik befuthat. De ott lehet a Veszprém és a Magdeburg is.

– Pérez Carlos mesélte, hogy gyakran beszélgetnek telefonon, tulajdonképpen változatlanul szoros a barátságuk.
– Így van, de ezen nincs is mit csodálkozni. Én tizenhárom évet játszottam a kubai válogatottban, Carlos tízet, vagyis egy évtizedet töltöttünk egy csapatban. Hernández volt a harmadik a nagy trióból.

– Mikor kapta meg a spanyol állampolgárságot?
– Tavaly júniusban, még éppen idejében ahhoz, hogy kijuthassak a spanyol válogatottal az olimpiára.

– S egyből kulcsjátékos lett?
– Fokozatosan. Védekezésben nem játszom, az nem kenyerem, annál inkább a támadás. Egyébként hárman osztoztunk a beállós posztján Juancho Pérezzel, a Portland játékosával és a leóni Manuel Colónnal. Az idén, a tunéziai világbajnokságon – amelyen aranyérmet szereztünk – már egyértelműen én voltam a poszt birtokosa, s meg is választottak a három legjobb beállós egyikének.

– Azt is olvastam, hogy bármilyen rosszul játsszák be a labdát, végül mindig összeszedi valahogy, és az ellenfél kapujába juttatja. Tényleg így van?
– Többnyire igen. Elég nehéz kibillenteni az egyensúlyomból, viszonylag mélyen van a súlypontom.

– Szóval: mi lesz vasárnap?
– Nem tudom, csak az biztos: úgy küzdök majd, akár egy gladiátor.

– Miért éppen ez a hasonlat jutott az eszébe?
– Mert a kedvenc filmem A gladiátor.