A debreceniek őrzik veretlenségüket

Magunk is az utóbbi verzió felé hajlunk, megengedve ugyanakkor, hogy a futballhistória számos emberfeletti feltámadás emlékét őrzi (hogy ne menjünk messzire: Liverpool–Milan BL-döntő, Isztambul, 2005), azaz a Fehérvár is magára találhatott volna, és ehhez semmi különleges produkcióra nem lett volna szükség… Persze ahhoz, hogy csoda történjék, illik valamit felmutatni, márpedig Csertői Aurél alakulata ezt elbliccelte, nem hogy tíz, de még tizenegy emberrel is. A piros-kékek vasárnap a nem éppen csúcsformában játszó DVSC előtt kapituláltak, miközben Sitku Illés megadhatónak mondható találatán kívül sok érdemleges feljegyzés nem került be a noteszünkbe.

A házigazdáknak nem kellett megfeszülniük a három pontért – tegyük hozzá gyorsan, nem is festett úgy, hogy a piros-fehérek istrángszaggató kedvükben lennének. A vártnál szerényebb produkcióban a Fehérvár is ludas volt: a DVSC semmivel sem adott ki magából többet, mint amennyi a győzelemhez szükségeltetett. Ebbe aztán belefért az is, hogy Sándor Tamásnak vagy Halmosi Péternek csupán felvillanásai voltak, hogy önmagához képest szembetűnően lassan kombinált az aranyérmes, amelynek a játékosai labda nélkül nemigen akartak mozogni.

A Székesfehérvár nem volt könnyű helyzetben. Kuttor és Koller hiányát nagyon megérezte. Különösen a tar védő kiesése jelentett súlyos érvágást Csertői Aurél csapatának, s amint azt az eredmény mutatja, az együttes nem is élte túl a vérveszteséget. Az emberhátrány ugyanakkor szinte meg se kottyant Csertői alakulatának, noha az igazságnak tartozunk annyival, hogy megjegyezzük: a DVSC-játékosok zömének gondolatai a 65. perc tájékán már a vasárnap déli húsleves körül forogtak. Az ellenben megfejthetetlen, hogy mi járhatott Georgie Hrisztov fejében, amikor Csizmadia Csaba indításával a fehérvári kapu helyett az oldalvonal felé iramodott meg, nevetésre ösztökélve az eseményeket egyébként csendesen figyelő publikumot, amely, noha futballból vasárnap nem sokat kapott, a győztest azért a szokásos tapssal jutalmazta.

Maradjunk annyiban, kár, hogy a hazai csapatkapitány, Sándor Tamás által előterjesztett ígéret beteljesítésére ("Tudjuk hogyan kell feltörni az eddig mindössze három gólt kapó fehérvári védelmet…") hiába vártak, ugyanis a vendégek szinte maguk tártak ajtót Brnovicséknak.

Nos, erről speciel sem előbb, sem később nem alakult ki vita. ---- Mestermérleg: bosszantó a kihagyott 11-es

Supka Attila: "A bajnokság végén kell vezetni"
– Megtaláltuk a Fehérvár játékának ellenszerét, s az elképzelésünket rá tudtuk erőltetni a riválisra – mondta Supka Attila, a győztes DVSC vezetőedzője.

– Ezúttal nem sorjáztak futószalagon a ziccerek, sőt roppant kevés helyzetet alakított ki a két fél…
– Csak magunkról beszélhetek. Igyekeztünk a fehérváriak rutintalan belső védőkettősét letámadni, s ezekből a széleken gyors akciókat építeni. A vonalak mellől középre érkező átadásokkal azért sikerült időnként zavart keltenünk a fehérváriak hátsó soraiban.

– Az utolsó pillanatban elhibázott büntetőről azért bizonynyal mond valamit, elvégre, ha bemegy, a Loki a tabellán az első helyre ugrott volna. Boszszús emiatt?
– Nem most, hanem a bajnokság végén kell vezetni. Mindamellett biztos vagyok benne, hogy Éger László legközelebb is elvállalja, mi több, értékesíti is a tizenegyest. Persze, bosszant a dolog, legalább annyira, mint a játékosomat.

Csertői Aurél: "Két elkerülhető gólt kaptunk"
– Sajnos az első félidőben a DVSC jelentős előnyre tett szert – mondta borús rezignáltsággal Csertői Aurél, a vendégek szakvezetője. – Úgy vélem, a több mint harmincperces emberhátrány ellenére markáns különbséget nem lehetett felfedezni a két csapat között.

– Szinte elégedettnek mutatkozik – csakhogy vereséget szenvedtek.
– Két elkerülhető gólt kaptunk, az elsőt súlyos védelmi hiba előzte meg, a másodikat pedig egy balszerencsés mozdulat.

– Fáradtak lettek volna az MTK elleni, hétközi kupameccs miatt a játékosai?
– Nem, ennek éppen az emberhátrányos produkciónk mond ellent.

– Miként vélekedik a játékvezetésről?
– Hát… A Loki Fan Clubba talán beléphetne a bíró.

– Vidámabb téma: a Fehérvár a vereség ellenére az élen maradt.
– Csakhogy nem a saját erejéből. Ráadásul immár az MTK-n a sor, és ha a fővárosiak megnyerik az elmaradt meccsüket, változik az ön által említett helyzet.

A játékvezető értékelése
Megyebíró János (7): bár a játékvezetőnek a végeredményt befolyásoló ítélete nem volt, nem minden esetben mért egyenlő mércével, és néhányszor késve reagált egy-egy eseményre. Sitku Illés gólja előtt valóban a csatár kezére pattant a labda, a találata azonban megadható lett volna.

Bizonyítvány
Csernyánszki Norbertnek nem volt semmi dolga, és mivel az előtte felálló védőnégyesnek sem sok, annak tagjai bátran támogathatták a hazai támadásokat. E téren a legaktívabbnak a találkozó legjobbjának választott Bernáth Csaba bizonyult, aki a mérkőzésen végig megbízhatóan "liftezett" a jobb oldali vonal mentén, jóval többször szerelt tisztán, mint szabálytalanul – ám az egyben a mérkőzés kritikája is, hogy ezúttal ennyi elengedőnek bizonyult a "királysághoz". A címért Éger László és Bojan Brnovics volt még versenyben, ám a válogatott védő az elhibázott büntetője, míg Brnovics a mezőnybeli el-eltűnései miatt ragadt Bernáth mögött. Mellettük a rengeteg labdát begyűjtő, s a taktikai szabálytalanságokban "jeleskedő" Virág Béla érdemel dicséretet.
Ami a vendégeket illeti: Daniel Tudort vétkesnek találjuk a második gólban, akárcsak Csizmadia Csabát az elsőben, sőt az utóbbinál szó sincs kérdőjelekről, a Loki a jobbhátvéd "elalvásának" is köszönhette a vezetést. A védelem bizonytalan volt, a középpályáról pedig Farkas Balázst emelhettük volna ki – ha nem állítják ki. Így azonban csupán egyetlen fehérvári labdarúgó előtt emelhetünk kalapot, a csak névleges támadótrió tagjaként valóban észrevehető produkciót nyújtó, végig akaratosan harcoló Sitku Illés előtt.

Statisztika ---- Bár minden bizonnyal nem a Debrecen–Fehérvár mérkőzés kapja meg a bajnokság legszínvonalasabb csatája címet, a hazai együttesben azért volt több jó teljesítmény is, legjobbnak pedig Bernáth Csabáét találtuk.

– A Fehérvár, szokásához híven, a védekezésre helyezte a hangsúlyt. Ilyen mérkőzésre készültek?
– Igen, tudtuk, hogy a Fehérvár zártan védekezik, és hogy kontrákkal próbálkozik majd. Nagy volt a nyomás a székesfehérvári csapaton, mi pedig szerettünk volna minél előbb gólt lőni. Szerencsére ez az első félidőben kétszer is sikerült, ezzel pedig eldöntöttük a meccset.

– Ha egy csapat nem kap gólt, akkor a védők mindenképpen dicsérhetőek. Ön hogyan értékelné a saját teljesítményét?
– Sohasem voltam még a mérkőzés legjobbja, bár nem is ez a legfontosabb, de nagyon örülök neki. Az volt a feladatom, hogy a területemre érkező fehérvári játékost, aki legtöbbször Györök Tamás volt, semlegesítsem, s úgy érzem, ez sikerült is. Az pedig természetes, hogy hazai pályán a védőnek is segítenie kell a támadásokat.

– A bajnokság kezdete, azaz tíz mérkőzés óta nem kapott ki a Debrecen. Meddig őrizhetik még a veretlenségüket?
– Előbb-utóbb minden sorozat megszakad, de mi azon vagyunk, hogy a miénk minél tovább tartson.