Egy volt alattvaló tőrdöfése

Páros esztendők, páratlan sorozat – ég veletek! Kedden este a monacói II. Lajos-stadionban biztossá vált, hogy 1998, 2000 és 2002 után az idén nem a Real Madrid nyeri meg az első számú európai kupasorozatot, de még csak az elődöntőbe sem kerül be, amire 1999 tavasza, a kijevi csapás óta nem volt példa. Az ilyesmit hívják történelmi kudarcnak Spanyolországban.
Némi meglepetésre a spanyol sajtó törvényszerűnek találja a bukást, és a lapok, élükön a Marcával, alapos elemzésekben magyarázzák a történteket. Nincs védelem, rosszul válogatták össze a sztárokat, Carlos Queiróz vezetőedző nagyon kevés (12-13) játékosnak ad értékelhető játéklehetőséget, nincs igazi tartása és erőnléte a csapatnak, őrült hiba volt elengedni Fernando Morientest – nagyjából így foglalhatók össze a kritikák. Senki sem foglalkozik azzal, hogy ha David Beckham nincs eltiltva, valószínűleg minden másképp alakult volna. A vereség a lényeg.

Egy előre bejelentett haláleset

A játékosok, nincs mit tenniük, állnak a bírálók elébe. "A kiesésünk egyfelől érthetetlen, másrészről logikus – mondta a kapus, Iker Casillas. – A Monaco egyenlítő gólja után összeroppantunk, és most még szerencsénk sem volt, ellentétben oly sok idei mérkőzéssel. Az idénybeli teljesítményünket látva csak azt mondhatom, hogy a Monaco elleni vereség egy előre bejelentett haláleset bekövetkezte volt." "A jobbik csapat nyert, ez egyértelmű, gratulálnunk kell a Monacónak – vette át a szót Zinedine Zidane. – Az első félidő legvégén bekapott gól jelentette a fordulópontot, addig jól játszottunk." Társaihoz hasonlóan Roberto Carlos is önkritikus hangot ütött meg: "Csak mi, játékosok vagyunk hibásak, hogy az elvesztett Király-kupa-döntő után a BL-ből is kiestünk. Most csak arra szabad összpontosítanunk, hogy legalább a bajnokságot megnyerjük."
És akkor most essék szó az egyetlen madridiról, akinek boldogságot hozott a párharc: Fernando Morientes, az egykori alattvaló mindkét mérkőzésen gólt fejelt a Realnak, amely kölcsönadta őt a francia klubnak. "Szó sincs semmiféle személyes bosszúról – szögezte le a nyártól minden bizonnyal ismét Madridban futballozó támadó. – A sors úgy hozta, hogy a barátaim ellen kellett harcolnom, de profiként egy pillanatig sem feledhetem, hogy ezt az idényt a Monacóért kell végigdolgoznom. Éppen ezért nem akarok foglalkozni a madridiak bánatával, csak azzal, milyen nagyszerű győzelmet arattunk. Büszke vagyok a madridi gólomra, amely visszahozta a reményt. Mert 1–4-ről lehetetlen lett volna talpra állni."

Prso szerint a Monaco BL-t nyerhet

"Még fel sem fogtam a történteket, de az biztos, hogy a francia labdarúgás és a Monaco is mérföldkőként emlegeti majd ezt az estét – mondta a meccs másik hőse, a két gólt rúgó Ludovic Giuly. – Igazi csapatsiker volt, egy közösségé, amely megmutatta, hogy nem unaloműzésből állt öszsze." "Ha így folytatjuk, már nem nagyon fogunk kikapni" – ábrándozott Jérome Rothen. "Minden eszközünk megvan ahhoz, hogy megnyerjük a BL-t" – szólt vissza Dado Prso a ló túloldaláról. Végül egy higgadt hang, Didier Deschamps vezetőedzőé: "Még nem nyertünk meg semmit, de ez valóban különleges este volt. Fizikailag és technikailag is együtt voltunk, ami erőt kell, hogy adjon a folytatáshoz."
A Real Madridhoz hasonlóan az Arsenalnak is volt triplázási álma, az övé azonban, ha lehet, még brutálisabban foszlott szerte, mint a spanyoloké. Mindössze négy nap alatt… A Manchester United a kupagyőzelemtől, a Chelsea pedig a BL-diadaltól fosztotta meg a gárdát, és elemzők szerint most már azért is lehet aggódni, hogy a csapat megnyeri-e a már zsebben érzett bajnokságot.

Őrület a Chelsea öltözőjében

"Nagyon-nagyon csalódott vagyok. Borzasztóan mélyen vagyunk, kegyetlenül nehéz lesz felemelni a játékosokat. De hiszem, hogy mentálisan erősek a fiúk, és kilábalnak a gödörből. Kemény teszt előtt állunk" – mondta Arséne Wenger menedzser. Az erőltetett menet már pénteken folytatódik, a Liverpool elleni bajnokival, majd vasárnap jön a Newcastle elleni újabb ütközet. Ha ezeken sikerrel túljutnak az "ágyúsok", nagyon közel kerülnek az aranyéremhez, ellenkező esetben hátulról könnyen elsöpörheti őket a robogó Chelsea.
Az idén a korábbi négy Arsenal elleni meccsen a három 2–1-es vereség mellett mindössze egy remire futotta a kékek erejéből, de alighanem most mindenért revánsot vettek. "A lefújás pillanatában elképesztő állapotba kerültem, fél percig magamon kívül voltam. Megőrültem, ahogyan mindenki a csapatban. Az öltözőben bolond dolgok történtek, még Roman Abramovics is kibújt a bőréből. Ezt nem is csodálom, hiszen történelmet írtunk" – mondta Claudio Ranieri, a Chelsea menedzsere.
A históriás könyv befejezésével azonban várjunk, hiszen még minimum két fejezetet hozzáírnak a londoni – és monacói – szerzők.

Deschamps, a nagy tereprendező

Miközben Didier Deschamps-ban mindenki a jövő nagy edzőegyéniségét látja – közbevetjük: nem alaptalanul –, érdemes röviden végigtekinteni, mekkora munkát is végzett monacói évei alatt. Három esztendeje Dédé még javában futballozott, és amilyen rosszul sikerült a valenciai levezetése (nem nagyon jutott játéklehetőséghez), olyan gyorsan jött az első edzői megbízatás: a francia bajnokból középcsapattá züllött Monaco vezetői úgy gondolták, hogy Deschamps játékosként szerzett tapasztalatai elegendőek ahhoz, hogy a hercegség szeme fénye ismét hagyományaihoz méltón csillogjon.
Az első idény finoman fogalmazva nem sikerült: Ludovic Giuly súlyos térdsérülése alapjaiban rázta meg a csapatot, mindössze a 15. helyre sikerült befutnia, azaz éppen csak bennmaradt az élvonalban. Deschamps a helyén maradhatott, ám ha már meg kellett fizetnie a tanulópénzt, úgy gondolta, ő is behajtja másokon a tartozásokat. A játékosként mindent megnyerő, ennélfogva roppant nagy tiszteletnek örvendő szakember szép sorban megszabadult a jó nevű, ám alulteljesítő, esetleg fegyelmezetlenségükkel is tüntető "szent tehenektől": a román Raducioiutól, az olasz Panuccitól és Simonétól (különösen az utóbbival vívott végeláthatatlan szócsatákat), a szerb Jugovicstól, majd tavaly nyáron az argentin Gallardótól is.
A karmesteri pálcát Giuly kezébe adta, az irányítói feladatokból jócskán juttatott a Troyes-ból igazolt Jérome Rothennek, és ők ketten, kiegészülve Shabani Nondával már alkotnak olyan magot, amely köré bajnoki ezüstérmes csapatot lehetett építeni. Most meg, a sérült Nonda helyére beugró Morientesszel, az aranyat ostromolja a fiatal gárda. Érdemes megemlíteni, hogy Deschamps érkezésekor csupán Giuly, Dado Prso, Nonda, Flavio Roma, Gael Givet és Julien Rodriguez volt ott a Monaco keretében a szerdai győzők közül. Rodrigueznek 30, Givet-nek egy francia bajnoki volt a háta mögött, Roma kapusnak meg egy sem.

Ranieri élőhalott volt a Stamford Bridge-en

A nyáron Roman Abramovics érkezése után mindenki a Chelsea-t irigyelte, hiszen az orosz rengeteg pénzt hozott magával, és azt azonnal el is kezdte költeni. Claudio Ranierit azonban eleinte nemigen kérdezte meg arról, kit vásároljon meg, sokan tudni vélték, hogy az olasz szakember nem is marad a Stamford Bridge-en a szezonra. Abramovics nem csupán játékosokat nézett ki magának, hanem kiváló szakvezetőket is, az élükön Sven-Göran Erikssonnal, az angol válogatott szövetségi kapitányával.
Azonban nem talált szabad edzőt Abramovics, Ranieri pedig felemelte a hangját, hogy vagy figyel rá is valaki, vagy távozik a londoniaktól. Abramovics – jobb híján – kibékült vele, és Ranieri elkezdhette a szezont. Az idény közben újra és újra felröppentek a hírek Erikssonról és Ranieri távozásáról, még a múlt héten is hallani lehetett, hogy nyáron megválnak a trénertől, akit elsősorban Peter Kenyon ügyvezető igazgató fúrt. Az olasz úgy járkált, mint egy élőhalott (ő nevezte magát így), irányította a csapatot, miközben sejtette, esetleg tudta, hogy nincs maradása a nyár után.
Ám ez a siker, valamint az egyre jobb bajnoki szereplés lassan lehetetlenné teszi Ranieri elbocsátásának megmagyarázását, valamint magát a búcsút is. A szurkolók imádják az olaszt, rengetegszer skandálják a nevét, ők azt szeretnék a legjobban, ha maradna.
A BL-továbbjutás csak egy újabb érv Ranieri mellett… ---- N ---- &