Jégkorong - Tíz nap pihenő Ocskaynak

SZ. M.SZ. M.
2003.01.27. 21:24
Címkék
Vasárnap este, az Alba Volán-FeVita– HK Bled Interliga-mérkőzés utolsó perceiben egy szerencsétlen mozdulatnál ismét megsérült a fehérváriak egyik ásza, Ocskay Gábor. Igen, ismét, hiszen tavaly áprilisban a divízió–1-es világbajnokságon és augusztus végén az Eurotour első állomásán is hasonló eset történt vele, s félő volt, hogy ezúttal is komoly a sérülés. Annál is inkább, mert a lövés pillanatában újra annál a jobb térdénél érzett fájdalmat a csatár, amelyikkel korábban is problémái voltak."A hétfői napomat az orvosoknál töltöttem, csináltak ultrahangot, és volt MR-vizsgálat is – mondta Ocskay. – Bár a belső oldalszalagomnál kisebb beszakadás látható, ennek ellenére reményeim szerint ezúttal nem olyan súlyos a sérülésem, mint volt korábban. Úgy tűnik, hogy körülbelül tíznapos pihenőre kényszerülök, és azután talán már edzhetek. Ez azért is fontos lenne, mert két és fél hét múlva már elődöntőt vívunk a Dunaferr-rel az Interligában, és szeretném, ha azon a mérkőzésen már játszhatnék.”
Legfrissebb hírek

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
13 perce

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
58 perce

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
1 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
1 órája

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
1 órája

Illja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
1 órája

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
1 órája

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
1 órája