Nyilasi Tibor ismét lelkesedik

Amikor négy esztendővel ezelőtt Zinedine Zidane és a többi csapzott, boldog francia tiszteletkört futott a párizsi Stade de France gyepszőnyegén, ünnepeltetve magát nyolcvanezer szurkoló előtt, akkor itthon is a világbajnokság jelentette a fő témát. A francia csapat elkápráztatta a nagyérdeműt, s az az 1998-as esztendő egyértelműen róluk szólt. Persze történt abban az évben sok minden más is. Itthon például a politika bebútorozott az Üllői úti székházba.Furcsa, kusza esztendő volt az a Ferencváros életében. A játékosok hetekig, hónapokig nem kaptak pénzt. Egyre nagyobb lett a bizonytalanság, dúlt a belső harc az öltözőben, a székházban, sőt olykor még a lelátón is. Nyilasi Tibor élete legrosszabb döntését hozta meg abban az esztendőben. Miután a csapat a zűrzavar ellenére is második helyen zárt a bajnokságban, marasztalták őt, s mivel a szerződése egy plusz egy évre szólt, igent mondott a szakosztály-igazgató Páncsics Miklósnak. Nem kellett volna. Főképp azok után, hogy a bécsi Austriához is hívták, mondván "…herr Nyilasi, foglalja el a kispadot, hiszen ön is ide tartozik…”De a Fradi-kötődés mindennél erősebb volt.Megkezdődött a bajnokság és az őszi idényben bizony csak elvétve jöttek a sikerek. A szurkolók is háborogtak egy-egy vereség után, és az akkor mindenhatónak tűnő kisgazda politikus, Fradi-klubelnök, Torgyán József elérkezettnek látta az időt, hogy cselekedjen. A Ferencváros a szezon végén a hetedik helyen állt, amikor december 18-án pénteken Szabadi Béla elnökhelyettes így nyilatkozott: "Az egyesületi tanács felhatalmazta Páncsics Miklóst, hogy bontsa fel a szerződést Nyilasi Tiborral. Ennek oka az, hogy mélypontra került a labdarúgás a Ferencvárosnál. A jelenlegi vezetőedzővel pedig nem látunk esélyt arra, hogy ezen a helyzeten a jubileum évében a csapat fordítani tudjon.” Ez volt a köszönet, a politika köszönete a korábbi ezüstcipősnek.Hiába hangoztatta Nyilasi Tibor egész évben, hogy a játékosokat pénz nélkül nehéz motiválni, hogy gyakorlatilag palotaforradalom zajlik a Ferencvárosban, őt tették meg minden bűnök okozójának. Ma már tudjuk: a Torgyán, Szabadi "jobbszárny” is dicstelen búcsúra kényszerült…Összetört a Fradival

Így visszagondolva (és mintha mindez nem is olyan régen történt volna…), négy év távlatából is nehéz elképzelni, micsoda zűrzavar uralkodott akkor a Fradi háza táján. Talán a klubért mindig is elkötelezett Nyilasi Tibor sem sajnálta akkor, hogy kikerült onnan, bár ő maga sem hihette, hogy hosszú időnek kell eltelnie, mire megint konkrét szakmai munkát vállal. Pedig, alig kevesebb, mint egy éve Bicskei Bertalan menesztése után a legtöbb szurkoló őt kívánta szövetségi kapitánynak.
Nyilasi Tibor akkor nem kezdhetett el dolgozni MLSZ-alkalmazottként, ám mint pénteki számunkban beszámoltunk róla, Bozóky Imre elnök az egykori Fradi-kedvencet kérte fel, hogy szakfelügyelőként dolgozzon az utánpótlás-nevelés terén, a 18, 19 évesekre koncentrálva.
– Kezdhetném úgy is a beszélgetést, hogy végre, csakhogy, ha már Nyilasi Tiborról szól ez a cikk, nem hagyható figyelmen kívül az elmúlt négy esztendő. Sokszor hívtam, hogy gratuláljak a reménybeli kinevezéseihez, aztán minden maradt a régiben, nem vállalt munkát sehol, inkább lement a Balatonra a gyerekeivel, év közben pedig szakkommentátorkodott a Sport1-en. Szóval, akkor most kimondhatom, hogy végre?
– Igen, kimondhatja – felelt nevetve Nyilasi Tibor – Munkát vállaltam, méghozzá szakmai munkát. Négy éve, amikor a politika irányította a klubot, és szerződést bontottak velem a Ferencvárosnál, akkor magam sem gondoltam volna, hogy ennyi időnek kell eltelnie az újabb konkrét feladat elvállalásáig. De nincs okom panaszra, eddig is jól megvoltam kispad nélkül. Olykor bosszantott, hogy mindig az én nevemet hozták szóba egy-egy megüresedett edzői állás kapcsán, olyan voltam, mint egy rossz szellem, akivel állandóan fenyegetik az embereket. Pedig semmi közöm nem volt ezekhez az akciókhoz, nyilatkozatokhoz, nem törtem én senki helyére.
– Ha már a közelmúltat emlegetjük, azért olykor pontosan tudni lehetett, hogy melyik klubbal tárgyal.
– Persze, ezt nem is tagadom, megbeszéléseken, puhatolózó tárgyalásokon többször is részt vettem, és még azt is elárulom, néha nüanszokon múlott, hogy odakanyarítsam a nevem a szerződésre. Egyet viszont ne felejtsen el! A magyar futballnak megvan a maga hierarchiája, és ez különösen a klubokra érvényes. Nehéz bekerülni egy közösségbe, főleg ha valakit Nyilasi Tibornak hívnak. A nevem túlságosan összeforrt a Ferencvároséval, s ha valahol máshol munkát vállalok, előbb-utóbb megosztom a közvéleményt, meg aztán vidékre nem szívesen mennék. Nagyjából ennyi az oka annak, hogy miért nem vállaltam edzőséget.
– Remélem, nem haragszik meg ezért, de sokszor úgy tűnt, mintha igazából nem is akarna munkát vállalni. Úgy volt vele, elmegy, meghallgatja az éppen aktuális klubvezetőt, tán még bólint is, hogy igen, ezek ám a remek tervek, aztán köszönte szépen, nem kért az egészből.
– A Fradihoz tartoztam mindig is, de azt hiszem, ma már senki sem háborodna fel, ha Nyilasi Tibor máshol vállalna munkát. Ne is ragozzuk ezt tovább… Meg aztán ott van nekem a két fiam, akikre odafigyelek, és akik mindennél többet jelentenek.

A felfedezés varázsa

– Belefér egy utánpótlásért dolgozó szakember hétköznapjaiba a gyermeknevelés, a papaszerep?
– Muszáj beleférnie. Ahogy már csütörtökön is mondtam, megtisztelőnek tartom Bozóky Imre felkérését. Örülök, hogy az MLSZ-ben számítanak rám és igényt tartanak a munkámra. Az elnök úrral hosszasan elbeszélgettünk, és ő meggyőzött arról, nekem szerepet kell vállalnom, méghozzá fontos szerepet.
– Kicsit misztikus az utánpótlás-felügyelői beosztás. Mit takar ez valójában?
– Csapatmunka lesz ez, és már azt is tudom, hogy ezt a teamet Mezey György és Both József irányítja majd. Utóbbi fogalmazta meg a legpontosabban, hogy milyen feladatok is várnak ránk, mert azt mondta, ha ez a nyugat-európai mintára és a Bozsik-programra épülő elképzelés működik, akkor annak rövid időn belül eredménye lehet. Hamarosan tisztázzuk majd, kinek mi lesz pontosan a dolga. Azt már most tudom, hogy az én feladatom nem csupán adminisztratív, hanem gyakorlati jellegű is lesz. Nemcsak felfedezni kell a tehetségeket, hanem menedzselni is. Minden egyes reménység neve bekerül egy számítógépes rendszerbe, a korosztályos válogatottaknak szervezünk úgynevezett összetartásokat, éppen úgy, mint a nagyválogatottnál. Fontos ez, a srácok minél többet tanuljanak, a lehető legmodernebb feltételek között. Egyébként a napokban éppen Mezey György mondta el az ezzel kapcsolatos gondolatait, és úgy hiszem, hogy a Bozsik-program, no meg az edzőképzőközpont szakembereinek a pontos, kidolgozott terve eredményre vezethet.
– Az utánpótlás-nevelésről beszélni olyan, mint amikor valaki közhelyekből épít fel szép, kerek mondatokat, ám erre szinte senki sem kapja fel a fejét. Érthető, hiszen ezen a téren jó ideje semmi sem történik.
– Ez a program és ennek az új rendszernek a felállítása áttörést hozhat a magyar futballban. Ha nem hinnék ebben, nem vállaltam volna a munkát.
– Tudom, hogy szereti a gyerekeket, és nem csak azért, mert mindkét fia futballozik. Rendszeresen látogatja az ifi- és serdülőmeccseket, így valóban képben van. Lelkesedése ugyancsak megkérdőjelezhetetlen. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy jár-e majd Fradi-meccsekre?
– Persze. Igaz, most a Balatonon vagyok, de ha otthon leszek, kimegyek az Üllői útra, már csak a nagyobbik fiam, Tibor miatt is, aki megszállottan szurkol a Ferencvárosnak.

Egy ragyogó választás

– Köztudott, hogy nemcsak idősebb gyermeke, Tibor, hanem a kisebbik fia, Bálint is futballozik. Melyik csapatban is?
– Az Újpestben.
– Na, ne vicceljen! Nyilasi az Újpestben? Miért nem inkább a Fradiba vitte?
– Nem vittem én őt sem a Fradiba, sem az Újpestbe, hanem a Goldball FC-be, és örülök annak, hogy így döntöttem, hiszen meg lehet nézni a különbséget a két fiam felkészítése között. Amíg Tibor a kevésbé korszerű edzésmódszereken nőtt fel, addig Bálint a Goldballnál a legjobb képzést kapta. Óriási a különbség. Aztán a nyáron nem is olyan régen az Újpest szerződést kötött a Goldballal, így a csapat a jövőben UTE-Goldball néven szerepel majd. Így lett a fiamból újpesti csatár, és bizony ha valóban tehetségesnek találják őt a lila-fehér klubnál, akkor a klubnak elővásárlási joga van. Ez, persze, még odébb van, mert Bálint még csak tizenkét éves.
– Kíváncsi lennék, mi a véleménye a mostani licencmizériáról. Azt tudom, hogy önnek megvan az A-licence.
– Nem is értem, hogyan lehetett ebből ügyet kreálni. Ha egyszer ez a szabály, akkor azt be kell tartani mindenkinek. Ha én most külföldön szeretnék munkát vállalni, akkor bizony nekem is le kellene tennem az asztalra az összes okmányomat, a saját pénzből megszerzett A-licencet és az 1986-ban Bécsben kapott sportmenedzseri diplomát. Felesleges ágálni, kifogásokat keresni, nincs kivétel: aki edzőként akar dolgozni, az igenis szerezze meg az A-licencet.
– Mikor áll munkába?
– Most még néhány napot a Balatonon töltök, kihasználva a nyár örömeit, no meg Bálint lelkesedését, akit egyszerűen lehetetlenség elvinni innen. De aztán nincs mese, költözünk vissza Budapestre, folytatom a szakkommentátorkodást, hiszen mi közvetítjük a Sport1-en a Fradi és az Újpest UEFA-kupameccseit, no meg a Zalaegerszeg BL-selejtező visszavágóját, és remélhetőleg a Manchester elleni találkozóit. Emellett munkára jelentkezem az MLSZ-ben és megpróbálok olyan sikeresen dolgozni az utánpótlás-nevelés terén, mint ahogy annak idején újonc edzőként a Fradival rajtoltam. Ebben, azt hiszem, kiegyezhetünk.
– Csak nem hagyom békén. Akar még élvonalbeli edző lenni vagy sem?
– Persze, hogy szeretnék. Both József szavait idézem ismét: most egy feladat előtt állunk, ezt el kell végeznünk, meg kell oldanunk a lehető legjobban. Ha befejeztük, továbbmegyünk, és ki tudja, merre vezet az utunk…