Ruud Gullit is bejelentkezett

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.07.13. 22:01
Címkék
Nem tudni, mi lehet a vonzó a nigériai szövetségi kapitányi posztban (gyanítjuk, hogy a pénz mellett semmi más…), de tény: az Adegboye Onigbinde által elhagyott kapitányi székre újabb edző nyújtotta be a pályázatát. Ruud Gullitről, a hollandok egykori nagyszerű labdarúgójáról, a három tulipán – Gullit, Van Basten, Rijkaard – egyikéről, a Newcastle és a Chelsea hajdani mesteréről van szó, aki egyes források szerint nem csupán a kapitányi posztra, hanem a technikai igazgatói tisztségre is kivetette a hálóját. (Ezek után akkor sem csodálkoznánk, ha hamarosan öszszeolvasztanák a két funkciót!)Taiwo Ogunjobi, a Nigériai Labdarúgó-szövetség (NFA) főtitkára megerősítette Gullit felbukkanását, mi több, arról is beszámolt, hogy John Fashanu már kampányolt a holland nevében Olusegun Obasanjo elnöknél. Az NFA tagjai természetesen rossz néven vették ezt a megmozdulást, többek szerint a labdarúgó ezzel a lépésével többet ártott, mint használt Gullitnak.Többen attól tartottak-tartanak, hogy a politika is beavatkozik majd az új szakvezetők kijelölésébe – ez a közelmúlt eseményeit ismerve nem lenne meglepő –, ám Steven Akiga sportminiszter közölte: ez az ügy kizárólag a szövetségre tartozik. Akiga ugyanakkor nem csinált titkot abból, hogy roppant bosszús Onigbinde viselkedése miatt. A volt kapitány azóta elviselhetetlen, amióta a csapat kiesett a világbajnokságról. Nemcsak visszautasította a technikai igazgatói pozíciót, amelyet a szövetségi kapitányi korszaka előtt betöltött, hanem meg is vádolta a szövetséget. Szerinte a nigériaiak csak azért akarnak külföldi kapitányt, hogy megkönnyítsék a szövetségben zajló korrupció virágzását, a színfalak mögötti ügyekbe ugyanis egy idegen nem igazán lát bele…
Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
2 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
2 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
3 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
3 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
3 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik