Tovább építenek

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.07.04. 20:22
Címkék
"A stadionrekonstrukciós programot nem állítottuk le” –közölte a Nemzeti Sporttal Szilvásy György, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium közigazgatási államtitkára. Fontos és megnyugtató információ ez, hiszen a kampányidőszakban sokan azzal riogatták a sportszerető közvéleményt, hogy kormányváltás esetén megálljt parancsolnak a futballnak. Van azonban probléma is: mivel a minisztériumban már az éves költségvetés 94 százalékát elköltötték, vagy kötelezettséget vállaltak, a maradék hat százalékból bajos lenne stadionokat építeni. "A korábbi vezetés döntését nem bíráltuk felül, vagyis a stadionok maradnak az előre meghatározott kategóriákban –mondta Szilvásy György. –Csakhogy az építkezések már tavaly is csúsztak, így késésben vagyunk. Három lehetőség közül kell választanunk, vagy az eredeti ütemben, az eredeti terveknek megfelelően elkészülnek a stadionok, vagy átütemezzük az építéseket, vagy kevesebb létesítményt építünk.” Az államtitkár azonban még egyszer megerősítette: a stadionok épülnek majd, bár csúszásra számítani lehet. S hogy hinni lehet az államtitkárnak, azt bizonyítja, hogy átütemezések következményeként a már meglévő támogatás mellé 400 millió forint jutott a zalaegerszegi stadion felújítására.
Legfrissebb hírek

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
5 perce

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
19 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
24 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
27 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
55 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
1 órája

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
1 órája