P. K. 2021.11.12 23:40 Frissítve: 2021.11.13 21:27

Válogatott: Holnap még nem fogok elpatkolni, maradni szeretnék – Rossi

A Magyarország–San Marino (4–0) vb-selejtezőt követő sajtótájékoztatón a két válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi és Franco Varrella értékelt, valamint a két gólt szerző Szoboszlai Dominik is megszólalt.

Marco Rossi a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón (Fotó: Árvai Károly)

 

„Egy ilyen szituációt nem lehet előre megtervezni. Megcsináltam a kényszerítőt, és megpróbáltam azt tenni, amit a legjobban tudok húsz méteren belül. Egy az egyben levenni az ellenfelet, megcsinálni a cselt, gólt szerezni. De a legfontosabb, hogy ma mindenki kitette a pályára azt, amit megbeszéltünk, és sikerült a három pontot itthon tartani. A korai gól minden csapatnak segít, főleg egy mélyen védekező ellenféllel szemben” – nyilatkozta az első góljáról a San Marino ellen duplázó Szoboszlai Dominik, aki kérdésünkre az egész évét értékelte.

„Nem volt egyszerű évem. Hat-nyolc hónapot ki kellett hagynom, közte az Európa-bajnokságot is, amely pedig az álmom volt, hogy a hazai Eb-n pályára léphessek. De mindig előre néztem, és úgy érzem, jó irányba haladok” – mondta Szoboszlai, aki hangsúlyozta, a lengyelek ellen is áll a válogatott rendelkezésére, nincs arról szó, hogy visszatérne Lipcsébe a meccs előtt.

Marco Rossi először arról beszélt, mire számít Varsóban jövő hétfőn, az immár tét nélküli vb-selejtezőn.

„Minden egyes mérkőzésen Magyarországot képviseljük, és a maximumra törekszünk. Ez lesz Varsóban is, függetlenül attól, hogy matematikailag már eldőlt, hogy nem lehetünk ott a vébén, de ezt már tudtuk az albánok elleni meccsek után is (hogy kevés az esély). A lengyelek elleni meccsre pihentettem is a játékosokat. Például Fiola Attilát, és a mai meccs első felében Schäfer Andrást is. San Marino ellen próbáltuk kiszolgálni a szurkolókat, próbáltunk minél több gólt szerezni, és a játékosok megfeleltek az elvárásaimnak.”

A kapitányt ezután Szoboszlai Dominik játékáról kérdeztük.

„Szoboszlaival kapcsolatban sosem kételkedtem, hogy mindig büszkén viseli a válogatott mezét. Ez minden játékosban közös, de rá különösen jellemző. Amikor itt van, csak a válogatottra gondol, minden percet maximális erővel játszik. Büszke, motivált játékos, ezt ma is megmutatta” – fogalmazott Rossi.

A szövetségi kapitányt végezetül arról faggattuk, mit szól ahhoz, hogy Csányi Sándor MLSZ-elnök biztosította a bizalmáról, és hogyan értékeli az újoncok teljesítményét.

„Elégedett vagyok Kiss Tamás és Balogh Botond munkájával, hozzáállásával. Mindenkire odafigyelünk, az U17-es mérkőzéseket is figyeljük; aki bizalomra ad okot, az lehetőséget, meghívót kaphat. Ami az évet illeti, a mérleget lerontotta az Albánia elleni két meccs. Az Eb-n olyan képet sikerült mutatnunk a csapatról, ami beleégett az emberek emlékezetébe, de Albánia tönkretette az összképet. Ez az oka annak, hogy most már nincs meg az esély, hogy kijussunk a vébére. Ami pedig a jövőmet illeti: négy évig van még szerződésem, tudom, hogy élvezem az elnök úr feltétlen bizalmát, és számomra ez a legfontosabb – és persze az is, hogy a szurkolók többségének bizalmát is élvezem. Nem teszek eleget azok vágyainak, akik azt szeretnék, hogy már holnap elpatkoljak... Persze, egyszer mindenkinek vége lesz, de most száz szurkolóból ötvenegy azt szeretné, hogy maradjak, és ez a fontos. De egy-egy meccsen bármi megtörténhet, ha mondjuk jövőre, a Nemzetek Ligája A-divíziójában három-négy meccset elveszítünk három-négy góllal, nyilván ismét többen követelik a fejemet. Jelen pillanatban szeretnék maradni, és az elnök úr is ezt szeretné.”

Rossi mellett a vendégek kapitánya is értékelt.

„Voltak pillanatok, amikor a csapatunk megtalálta a megfelelő játékmódot, de összességében hibátlanul játszott a magyar válogatott. Elszenvedtük, hogy az ellenfél diktálta a játékot, végig támadó szellemben futballozott. A srácaimban nagy a tisztelet Magyarország és minden ellenfelünk iránt, és gyakran megszeppennek. Azt kiabáltam nekik, vegyétek le a maszkot, mert én tudom, mire képesek. A második félidőben már jobban meg tudtuk mutatni a saját arcunkat” – nyilatkozta a San Marinót irányító Franco Varrella.

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐK
9. FORDULÓ
I-CSOPORT

MAGYARORSZÁG–SAN MARINO 4–0 (2–0)
Budapest, Puskás Aréna, 11 000 néző. Vezette: Glova (szlovák)
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Botka (Balogh Botond, 86.), Lang, Szalai A. – Nego, Nagy Á. (Schäfer, 57.), Gazdag (Kiss T., 73.), Vécsei, Schön (Varga K., 57.) – Szalai Á., Szoboszlai (Hahn J., 86.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
SAN MARINO: E. Benedettini – Ma. Battistini, F. Fabbri, D. Rossi, A. Grandoni (A. Golinucci, 60.) – F. Tomassini (D'Addario, 60.), Lunadei, E. Golinucci, Mularoni, D. Tomassini (Hirsch, 36.) – Nanni (Vitaioli, 60.). Szövetségi kapitány: Franco Varrella
Gólszerző: Szoboszlai (6., 83.), Gazdag (22.), Vécsei (88.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport többi mérkőzésén
Anglia–Albánia 5–0
(Maguire 9., H. Kane 18., 33., 45+2., J. Henderson 28.)
Andorra–Lengyelország 1–4 (Vales 45., ill. Lewandowski 5., 73., Józwiak 11., Milik 45+2.)

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 9 7 2 29–  3 +26 23
2. Lengyelország 9 6 2 1 29–  9 +20 20
3. Albánia 9 5 4 11–12   –1 15
4. MAGYARORSZÁG 9 4 2 3 17–12   +5 14
5. Andorra 9 2 7   8–23 –15   6
6. San Marino 9 9   1–36 –35   0
2022.01.15 09:51:58

Magyar válogatott L. PAP ISTVÁN

A népszerű Bamba mint gólgép statisztikái a klubjaiban és a válogatottban is felülmúlhatatlanok.

2022.01.02 21:26:23

Magyar válogatott THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Élvezzék ki a sorozat minden percét.

2021.12.26 22:02:03

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. A gólarányszámítás mikéntjét így foglalta össze a Nemzeti Sport: „Az adott gólok négyzetgyökének deciliterét hozzáadjuk a kapott gólok köbméterének az integráljához, ebből kivonjuk a góllövő csatárok életkorának felét, ehhez hozzáadjuk a gólkülönbség egyötödének a háromszorosát. Ami kijön, az nem fog az ön fejébe menni.

2021.12.23 22:37:16

Magyar válogatott DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. A magyar–francia meccs félidejének eksztázisát felírnám orvosi receptre búskomorság ellen.

2021.12.20 22:19:54

Magyar válogatott PIETSCH TIBOR

A kapitány kitöltené a 2025-ig szóló szerződését • Cél bent maradni az NL A-ligájában.