Újabb román–magyar csata az Európa-bajnokságért!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.15. 12:47
null
Futsalválogatottunk játékosai Buzau utcáin sétáltak (Fotó: mlsz.hu)
A nagypálya után kispályán is összecsapnak egymással Románia és Magyarország legjobbjai. A magyar futsalválogatott kedden 18 órától Buzauban lép pályára, majd egy hét múlva Debrecenben fogadja ellenfelét az Európa-bajnokság pótselejtezőjén.

A mieink márciusbana szkopjei selejtezőcsoport második helyén végeztek, így kivívták a jogot, hogy pótselejtezőt játsszanak.Az ellenfél Románia, az első mérkőzést kedden 18 órától rendezik, a visszavágót egy héttel később. A párharc győztese kijut az Európa-bajnokságra.

Románia a legjobb csoportharmadikként került a playoffkörbe (Portugália és Kazahsztán megelőzte), szövetségi kapitánya Jakab Zoltán, aki korábban – 2003-tól 2009-ig – már irányította ellenfelünk válogatottját.

„Két nagy mérkőzés áll előttünk, szeretnék kiharcolni a kijutást – mondta Jakab Zoltán az uefa.com-nak. – Mi vagyunk a párharc esélyesei, magasabban jegyzett a csapatunk. Igaz, ezt a pályán is meg kell mutatnunk.”

A románok tartanak a magyaroktól – nem véletlenül. Sito Rivera, a mieink szövetségi kapitánya ugyanis három évig irányította mostani ellenfelünk nemzeti csapatát, ezért kiválóan ismeri az elmúlt időszakban keveset változó román válogatottat.

„A román csapat igencsak erős, hiszen részt vett az előző két Európa-bajnokságon – így Sito Rivera. – Ráadásul több tapasztalt játékosa is van, ennek ellenére úgy érzem, van esélyünk a kijutásra, ha magunkra koncentrálunk. Örülök, hogy otthon játsszuk a visszavágót, ez előny a számunkra.”

A szerbiai kontinenstornán – amely 2016. február 2–13-ig tart – a házigazdák mellett Oroszország, Spanyolország, Olaszország, Ukrajna, Szlovénia, Horvátország, Portugália és a pótselejtező négy győztese vesz részt.

A találkozót a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti 18 órától!

FUTSAL EURÓPA-BAJNOKSÁG
A PÓTSELEJTEZŐ PÁROSÍTÁSA
18.00: Románia–MAGYARORSZÁG – élőben az NSO-n!
18.00: Csehország–Fehéroroszország
18.00: Azerbajdzsán–Szlovákia
20.00: Bosznia-Hercegovina–Kazahsztán
A párharcok első mérkőzésére szeptember 15-én, a visszavágókra egy héttel később kerül sor.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

Magyar válogatott
52 perce

Csak egy ok – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
17 órája

Sergio Mullor: Nincsen személyes ellentétem Dróth Zoltánnal

Magyar válogatott
22 órája

Futsal: a magyar válogatott a döcögős első félidő után bedarálta a litvánokat

Magyar válogatott
22 órája

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
23 órája

Dróth Zoltán: Nem én mondtam le a válogatottságot

Magyar válogatott
Tegnap, 12:44

Megterhelő két meccsre számít a futsalválogatott szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
2025.11.10. 14:01

Legyőzte az újoncot a Kecskemét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.11.06. 20:02
Ezek is érdekelhetik