U18: álomgólt lőttek a kínaiak, de a mieink simán nyertek – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.18. 10:29
A magyar U18-as labdarúgó-válogatott 4–1-re legyőzte a házigazda kínaiakat a négycsapatos Panda-kupán. A mieinknél Bolla Bendegúz duplázott, míg Bévárdi Zsombor és Kisari Tibor egyszer-egyszer volt eredményes, de a mérkőzés legszebb gólját az egyik hazai játékos szerezte, aki a 14. percben fantasztikus mozdulattal, ollózva talált be.

„Jelentős részben uraltuk a meccset, de a kínaiaknak is voltak jó periódusaik, amikor megmutatták, hogy erős csapatuk van. Összességében egységesebben, szervezetebben játszottunk, egyéni képességekben is felülmúltuk az ellenfelet, és ez az eredményben is megmutatkozott. A csapat ismét tett egy pozitív lépést előre, ezen az úton kell tovább haladnunk ahhoz, hogy októberben sikerrel vehessük az Eb-selejtezőt” – mondta az mlsz.hu-nak Marcus Jahn szövetségi edző.„Jelentős részben uraltuk a meccset, de a kínaiaknak is voltak jó periódusaik, amikor megmutatták, hogy erős csapatuk van. Összességében egységesebben, szervezetebben játszottunk, egyéni képességekben is felülmúltuk az ellenfelet, és ez az eredményben is megmutatkozott. A csapat ismét tett egy pozitív lépést előre, ezen az úton kell tovább haladnunk ahhoz, hogy októberben sikerrel vehessük az Eb-selejtezőt” – mondta az mlsz.hu-nak Marcus Jahn szövetségi edző.

A magyar válogatott a négycsapatos viadal második fordulójában Szlovákiával találkozik, amely Irán 3–2-es legyőzésével kezdett.

KÍNA–MAGYARORSZÁG 1–4 (a kínaiak álomgólja 0.49-től)

PANDA-KUPA, FELKÉSZÜLÉSI TORNA (KÍNA)
ELŐDÖNTŐ
Kína–Magyarország 1–4 (1–2)
MAGYARORSZÁG:
Bese Balázs – Krebsz Máté (Kiss Balázs, 70.), Berdó Máté, Schindler Olivér, Kiliti Róbert (Varga Tamás, 78.) – Lustyik Levente, Stoiacovici Dávid – Lakatos István (Kisari Tibor, a szünetben), Harangozó Bence (Takács Martin, 65.), Bévárdi Zsombor – Bolla Bendegúz
A magyar gólszerzők: Bolla (2), Bévárdi, Kisari

Kedden pályára lépett a magyar U15-ös válogatott is, amely felkészülési mérkőzésen 3–2-re kikapott Svájctól Telkiben. A mieink az első félidőt követően még 2–1-re vezettek, ám Preisinger Sándor szövetségi edző a szünetben hat helyen változtatott csapatán, majd a második játékrészben további három játékosnak is lehetőséget adott, és ezzel együtt megváltozott a meccs képe.

„Két ellentétes félidőt láthattunk a csapattól. Az első félidőben kimondottan jól futballoztunk, uraltuk a mérkőzést, további gólokat szerezhettünk volna. A második félidőben szinte kicserélődött a csapat, a stáb szeretne minél több fiatalnak lehetőséget adni, és nemzetközi meccseken tesztelni az egész keret versenyképességét. Szépen formálódik az együttes, de olykor talán hiányzik az összhang a játékosok között, és emiatt nem mindig teljesítünk stabilan. A PFLA és a Debrecen játékosainak bajnoki kötelezettsége miatt több játékos is távozik a keretből a csütörtöki visszavágó előtt, így a helyükön négy új játékos csatlakozik hozzánk, akik szintén bizonyíthatnak. Hasznos, jó mérkőzést játszottunk Svájccal” – értékelte az összecsapást Preisinger.

U15-ÖS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Svájc 2–3 (2–1)
MAGYARORSZÁG:
Németh Márk (Vaits Marcell, a szünetben) – Hosszú Zétény, Bekker Roland (Csige Zsolt, a szünetben), Balogh Botond, Török Kevin (Kovács Gergő, a szünetben), Kata Mihály (Németh András, 58.), Zuigéber Ákos (Szalay Szabolcs, 66.), Kalmár Benedek (Kenderesi Dávid, a szünetben), Major Sámuel (Mari Zoltán, 77.), Mester Csaba (Komáromi György, a szünetben), Ominger Gergő (Kosznovszky Márk, a szünetben)
A magyar gólszerzők: Major, Zuigéber
A két válogatott csütörtökön 11 órától ismét összecsap egymással.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik