MLSZ: 2021-ben Magyarország és Szlovénia rendezi az U21-es Eb-t!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.03. 13:48
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának hétfői ülésén döntés született arról, hogy 2021-ben Magyarország és Szlovénia rendezheti meg közösen az U21-es Európa-bajnokságot.

A 2021 júniusában rendezendő korosztályos Európa-bajnokság mérkőzéseire hat helyszínen, a tervek szerint Székesfehérváron, Szombathelyen és Budapesten, valamint Celjében, Ljubljanában és Mariborban kerül sor. A tornára 12 csapat jut ki, de a magyar és a szlovén válogatott a házigazda jogán automatikus résztvevője a kontinenstornának, így a mieink nem vesznek részt a jövő ősszel induló selejtezősorozatban.

A 2021-es Eb nyitó mérkőzését Ljubljanában, a döntőt Budapesten rendezik.

„A fejlesztéseknek köszönhetően Magyarország alkalmassá vált arra, hogy rendszeres házigazdája legyen a legjelentősebb nemzetközi futballeseményeknek. A döntéssel az UEFA a magyar futball jövőjét is támogatta: az U21-es Eb rendezés lehetősége azt is jelenti, hogy a későbbi felnőttválogatott gerincét jelentő tehetségek a kontinens legjobbjaival játszhatnak kiélezett mérkőzéseket, hazai pályán” – idézi a magyar szövetség honlapja Csányi Sándort, az MLSZ elnökét, aki nem szólhatott bele a rendezési jog odaítéléséről szóló kérdésbe.

Magyarországon 2019-ben női Bajnokok Ligája-döntőt, 2020-ban Európa-bajnoki mérkőzéseket rendeznek, így az U21-es Eb-vel kiegészülve hazánk egymást követő három évben is rangos eseménynek adhat otthont.



Legfrissebb hírek

U21-es Eb: botlottak az angolok, szárnyalnak a németek

Minden más foci
2025.06.15. 23:28

A spanyolok legyűrték a románokat az U21-es Eb-n, a franciák 102. perces góllal verték meg a grúzokat

Minden más foci
2025.06.14. 23:05

A címvédő angolok hozták a kötelezőt, a hollandok nem bírtak a finnekkel az U21-es Eb-n

Minden más foci
2025.06.12. 23:00

Hiába a hősies szlovák talpra állás, a 90. percbeli góllal a spanyolok nyertek az U21-es Eb nyitányán

Minden más foci
2025.06.11. 20:07

Felkészülés: Dánia átgázolt a litvánokon, Svédország hétgólos meccsen győzte le Algériát

Minden más foci
2025.06.10. 21:19

Nem fest jól az U21-es válogatott idei mérlege az őszi korosztályváltás óta

Magyar válogatott
2025.06.10. 12:05

Csákváron bíztak leginkább a fiatalokban az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.06.07. 08:43

Az MLSZ megerősítette: elfogadták a fehérváriak beadványát, haladékot kaptak a nevezésre az NB II-es klubok

Labdarúgó NB II
2025.06.06. 13:40
Ezek is érdekelhetik