Eredmény és karakter – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2025.03.28. 07:33

A magyar U21-es labdarúgó-válogatott a spanyolországi edzőtáborban felkészülési mérkőzésen Izlandtól 3–0-ra, Írországtól 3–1-re kapott ki. Az ősszel Európa-bajnoki selejtező vár a 2004-ben, 2005-ben született korosztályra. Ennek kapcsán olvashatnak interjút Szélesi Zoltánnal, az együttes szakvezetőjével.

Felvetődik a kérdés: az eredmény vagy a tapasztalatszerzés a fontosabb? A 21 évesek korosztálya már az, ahonnan jó esetben felfelé vezet az út, a felnőttválogatottba. A szakma ezt úgy nevezi, felfelé áramoltatás, a szövetségi edző élő példát is mond, nevezetesen a Nemzetek Ligájában Törökország ellen a nagyok között bemutatkozó Tóth Alexet említi, hozzátéve, a korábbi évfolyamokból is akad néhány labdarúgó. Szélesi hangsúlyozza, sok esetben a szabályok is segítenek, hogy az utánpótlás integrálódjon a felnőttfutballba. Ez a honi szövetség kezdeményezése, a fiatalszabály, amely anyagilag ösztönzi a klubokat az utánpótláskorúak bevetésére. Magam jó ötletnek tartom a regula meglétét.

Ugyanakkor a 21 évesek futballjáról markánsabb a véleményem. Ez már nem az a korosztály, amelyben a tehetségek az oroszlánkörmeiket mutogatják, meghatározóbb szerepet kell, kellene betöltenie. Ez már a férfikor kezdete, vállalni kell a felelősséget. Ha úgy tetszik, az eredményekben is. Mert szépen hangzik, hogy tapasztalatot szerzünk, de mégiscsak az eredmény mutatja, hol tartunk. Nagyon leegyszerűsítve: a grundon vagy ketrecben addig maradhattál a pályán, ameddig nyert a csapatod. Ha vesztettünk, hiába lettünk gazdagabbak tapasztalatokkal, le kellett kullognunk…

Lehet erre legyinteni, hogy más világ volt, én mégis azt mondom, leginkább a győzni akarás motivál egy vetélkedésben, legyen az szellemi vagy sport. A másik, hogy szülessenek önálló kezdeményezések, ne csupán az edzői sémákhoz ragaszkodás jelentse a játékot.

Jó ideje minden adva van az utánpótlás-neveléshez. Mégis, mintha időarányosan nem tartanánk ott, ahol kellene. Persze vissza lehet kérdezni, mégis, hol kellene? Nem lenne korrekt sommás véleményt mondani, főleg úgy, hogy az ember nem ismer valamennyi részletet, de nem egy esetben vélem úgy: szigorúbb követelményeket kellene támasztani a fiatalokkal szemben. Hogy egy-egy feladat – az ő esetükben mérkőzés – megoldása során kiderüljön, megállják-e a helyüket.

Mai kifejezéssel élve: van-e karakterük.

Magyar válogatott
2025.03.28. 07:33

Szélesi Zoltán: Ne törjenek pálcát felettünk, akik nem látták a meccseinket!

U21-es válogatottunk szövetségi edzője elismeri, örül, ha posztonként két olyan fiatalt választhat, aki nem szenved játékhiányban.

 

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
29 perce

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
29 perce

Ezt mondta Détári Lajos arról, hogy újra vb-döntőbe juthatunk-e

Magyar válogatott
4 órája

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 23:43

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
2025.07.29. 23:38

Jövő héten kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott dublini vb-selejtezőmérkőzésére

Magyar válogatott
2025.07.29. 17:00

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
2025.07.28. 23:15

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
2025.07.28. 23:14
Ezek is érdekelhetik