Weghorst Willi Orbántól azt hallotta, Szalai Ádámnak epilepsziás rohama volt

I. SZ.I. SZ.
2024.11.17. 11:29
Szalai Ádámnak epilepsziás rohama lehetett (Fotó: Getty Images)
Wout Weghorst a Hollandia–Magyarország Nemzetek Ligája-mérkőzés után az ESPN-nek elmondta, Willi Orbán azt mondta neki a mérkőzés közben, hogy Szalai Ádám epilepsziás rohamot kapott.

„Miközben állt a játék, Willi Orbánnal beszéltem németül – mondta a 36 éves csatár, aki 2018 és 2022 között a Wolfsburg csatára volt. – Úgy hallottam, epilepsziás rohama volt, nem is ez volt az első, de most volt a legsúlyosabb. Szalai Ádámot ismerem a Bundesligából, a Mainz csatára is volt.”

Weghorstot sok kritika érte amiatt, hogy a Szalai Ádám ápolása után értékesített tizenegyese után megünnepelte a gólját. A csatár meg is magyarázta, mit érzett akkor, és ebben az interjúban Szalai Ádám rosszullétéről is új részleteket mondott.

Weghorst elmondta, a meccs után járt a magyarok öltözőjében, mezt cserélt Willi Orbánnal, és érdeklődött Szalai Ádám hogyléte felől.

Az MLSZ egyelőre nem erősítette meg, hogy mi okozta Szalai Ádám rosszullétét, de az M4 Sport úgy tudja, a válogatott pályaedzőjét még az éjjel kiengedték a kórházból, a hotelben aludt, és a csapattal együtt utazik haza Magyarországra.

 

Legfrissebb hírek

„Teljes kudarc” – komoly beszélgetésekre készülnek Lipcsében a müncheni kiütéses vereség után

Német labdarúgás
2026.10.18. 09:44

A PSV tizenegyest hibázott, Willi Orbánék begyűjtötték a három pontot

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Bejátszotta magát a Villarreal kapujába Gulácsi Péter, most ismét a BL-ben bizonyíthat

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 10:15

Nagelsmann visszatéréséről pletykálnak Lipcsében – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.10.09. 10:54

Javított a magyar válogatott a FIFA világranglistáján

Minden más foci
2026.10.07. 14:39

Olvasóink Szoboszlai Dominikot látták a grúzok elleni mérkőzés legjobbjának

Magyar válogatott
2026.10.03. 12:13

Willi Orbán utolérte a válogatottságok számában Nyilasi Tibort (is)

Magyar válogatott
2026.09.28. 20:44