Bozsik Péter: A Puskás Múzeum érzelmileg is megfogja az embert

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.11.26. 08:57
null
A Magyar Labdarúgás Napján, a Puskás Múzeum ünnepélyes megnyitóját követően Bozsik Péter és ifjabb Buzánszky Jenő volt Balogh Balázs vendége a Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorában.

Mint ismert, 1953. november 25-én, a Wembleyben játszotta Az évszázad mérkőzését az angol futballválogatott és a legendás Aranycsapat: a találkozón a Puskás Ferenc vezette magyar együttes győzött 6:3-ra, ennek állított emléket a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ), amely 1993-ban, a mérkőzés 40. évfordulóján november 25-ét a magyar labdarúgás napjává nyilvánította.

„Az első élmények édesapámon keresztül kötöttek az Aranycsapathoz és a 6:3-hoz. Az első ilyen megemlékezés a húszéves évforduló alkalmával volt, először én is akkor találkoztam személyesen, még gyerekfejjel az élő legendákkal – hála Istennek, akkor még sokan éltek a csapatból. Az első, aki beugrik, az értelemszerűen az apám, akire elsősorban sosem játékosként vagy futballistaként tekintettem, hanem édesapa és szülő volt számomra. De egyértelmű, hogy ha az Aranycsapat nevet meghallom, akkor nekem ő ugrik be elsőre” – kezdte a beszélgetést Bozsik Péter, akihez csatlakozott a másik meghívott vendég, ifjabb Buzánszky Jenő is. „Nekem sem a sportoló, hanem a szülő és az édesapa volt az első élmény” – utalt édesapjára, idősebb Buzánszky Jenőre, hozzátéve, hogy sok emléke köthető a Sipos Étteremhez, ahol legendás sportolókkal ünnepelték korábban együtt a 6:3-nak az évfordulóját.

Mint korábban már megírtuk, hétfőn megnyitotta kapuit a Puskás Múzeum, amely a magyar futball és a Real Madrid legendájának állít méltó emléket. Bozsik Péter elmondta: középiskolás korában nem nagyon szeretett múzeumba járni, mostanában azonban egyre többet időzik hasonló létesítményekben. Szavai szerint a Puskás Múzeumban nemcsak órákat, hanem napokat is el tudna tölteni: „Nagyon gazdag a kiállítás anyaga és szerintem szenzációsan van tálalva. A digitális technikát felhasználó bemutatások nagyon tartalmasak, és sok oldalról mutatják meg egyrészt a kort, másrészt a csapatot és a játékosokat.”

Ifjabb Buzánszky Jenő tetszését is elnyerte a múzeum: „Magyarországon nagyon nagy szükség volt egy ilyen interaktív és modern kiállításra, amely a fiatalokon kívül az időseket is meg tudja szólítani. Számos olyan tematikus terem van, ahol akár taktikai információkat is megtekinthetnek az emberek, s szerintem ez az idősebb generációnak is nagy élményt nyújthat. A legkisebbektől a legidősebbekig le fogja kötni mindenkinek a figyelmét.” 

Bozsik Péter a beszélgetés második felében úgy fogalmazott: a múzeum tárlata érzelmileg is megfogja az embert, személyesen is visszaköszön sok emlék számára.

A TELJES BESZÉLGETÉST ITT HALLGATHATJA MEG!

 

 

Legfrissebb hírek

Mbappé megismételte Puskás Ferenc nyolcmeccses sorozatát a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.11.13. 12:17

NS-nyelvművelés: beszéljünk magyarul a sportban is!

Egyéb egyéni
2025.11.13. 10:41

Hagyományok kontra modernizáció – harc a túlélésért és az olimpiai álmokért

Egyéb egyéni
2025.11.11. 14:12

Sós Csaba: Nem akarok elkiabálni semmit, de a következő három év Betlehem Dávidról fog szólni

Úszás
2025.11.09. 14:40

Ezt nagyon kevesen csinálták meg – Babos Csaba a WTA-vb-n döntős Babos Tímeáról

Tenisz
2025.11.09. 11:46

Kakaó és profizmus: Katrine Lunde negyvenöt évesen is világklasszis

Kézilabda
2025.11.08. 10:29

Bozsik Józsefre emlékezett fia, életrajzírója és a családi barát

Magyar válogatott
2025.11.07. 09:02

Marozsán Fábián: Bízom benne, hogy nagyon szép karrier áll még előttem

Tenisz
2025.11.06. 18:46
Ezek is érdekelhetik