Gera Zoltán szófogadó profi lett

Londonból egy, a várost kevéssé ismerő turista is röpke két óra alatt átkocsizhat egy csöndes vasárnap délelőtt Birminghambe. Már persze, ha a gyanútlan látogató ismeri azt az aranyszabályt, hogy az Egyesült Királyság fővárosában a felfestett parkolóhely meg a parkolóóra önmagában még nem jogosít a parkolásra. A kocsit különengedély nélkül ugyanis csak ott lehet magára hagyni, ahol az úttest szélére egy sárga csíkot is felfestettek. Ellenkező esetben garantált az autó elszállítása, és ha hosszas telefonálgatás után sikerül kideríteni, melyik telepen tették le a járművet, az még mindig legfeljebb félsiker. Kétszáz font nélkül a zsebben vagy a hitelkártyán nem is érdemes megkísérelni a szabadítást, az autókiváltást intéző hivatalnokokat tudniillik sem könyörgéssel, sem fenyegetéssel nem lehet árengedményre bírni. Kétszáz font, azaz 75 ezer forint, vagy nincs autó; a számla viszont mindennap nő a tárolási költséggel. S aki abban reménykedik, hogy csendben kisurranhat mondjuk a Hyde-park alatti gyűjtőhelyről, csalódnia kell: a beszállított kocsikat a föld alá épített telepen is lebilincselve tartják…

Elszabadult a fantázia: verekedés a buszon

Birmingham viszont nemcsak egy misét, hanem 200 font extrakiadást is megér. Számunkra főképp, akiknek különösen kedves ez a település a nyár óta, hiszen itt kapott állást a város három élvonalbeli csapata egyikénél, a West Bromwich Albionnál napjaink egyik legfénylőbb magyar futballcsillaga, Gera Zoltán. Hogy aztán jól választott-e, most még nehéz lenne megmondani, már csak azért is, mert az Albion legújabbkori históriájának meglehetősen viharos fejezetét éli. A fantázia persze ilyenkor elszabadul, így aztán olyan történeteket is hallani, hogy például a Liverpool elleni meccs után kisebb csatapaté robbant ki a csapat buszán. Erre a szóbeszédre azonban, amikor arról érdeklődtünk, igaz lehet-e a sztori, az amúgy jól tájékozott angol riporterek is elkerekedett szemmel csodálkoztak rá. A pofonpárbajról természetesen hivatalos helyről sem lehet információt kapni, azt azonban a klub háza táján sem tagadhatják, hogy Gary Megson vezetőedző (vagy az itteni titulus szerint menedzser) széke inog. A West Bromwich 27 hónapja hivatalban lévő elnökével, Jeremy Peace-szel például igencsak fagyossá lett a viszonya, nemigen néznek egymás szemébe. A milliomos klubfőnök azonban egy hangulatcsillapítónak szánt közleményben cáfolta, hogy a tréner menesztésére készülne. Miképpen azt is tagadta, hogy a legutóbb szeptember 2-án ülésező igazgatótanács tagjai a hónap végén esedékes soros ülés előtt megint összejönnének azért, hogy postázzák a selyemzsinórt a vezetőedzőnek. Ennél sokkal többet azonban nemigen lehet kihúzni belőle, Gary Megsonnal ellentétben ugyanis, aki vállalja a médianyilvánosságot, és hetente kétszer a riporterek rendelkezésére áll, Jeremy Peace inkább kerüli az újságírókat. ---- Sokáig azonban már nem kell kibírniuk egymás mellett - feltéve persze, ha tényleg válni akarnak -, a 45 esztendős Megson szerződése tudniillik 2005 júniusában lejár. A Birmingham Post mindenesetre máris hírbe hozta őt a második ligás Sheffield Wednesday gárdájával, amelyhez kétségkívül szoros szálak fűzik. Papája, Don ugyanis játszott a Wednesday színeiben az 1966-ban az Evertonnal szemben 3-2-re elvesztett FA-kupa-döntőben, míg Gary Megson a hetvenes években volt a klub futballistája. S noha Manchesterben született 1959. május 2-án, már gyerekként a Wednesday rajongója volt. Edzőként viszont Birminghambe érkezése előtt csak a Stoke Citynél, a Stockport Countynál, a Blackpoolnál és a Norwich Citynél - vagyis a sheffieldi állomás még hiányzik a listáról. Hogy a Wednesyday vezetősége aztán megkockáztatja-e valaha is a közös munkát Megsonnal, nem tudni, hiszen a trénernek nem könnyű a természete: a Stoke-nál például csupán négy hónapig tartott az uralkodása, mert ennyi idő alatt is sikerült kibékíthetetlenül összekülönböznie a főnökeivel.
Egy szó, mint száz: pletykákból nincs hiány.
S ugyan hol csipegethetnénk fel néhány friss hírt, ha nem a WBA-törzsszurkolók által látogatott kocsmában?
A West Bromwich fanatikusait a legkönnyebben a The Hawthorns stadionnal szemben lévő, természetesen The Hawthorns névre keresztelt, hivatalosan szurkolói klubnak minősített, ám küllemében egy igazi szocreál kulturház lepukkant kantinját idéző helyiségben lehet megtalálni. A kétrészes terem első felében játékautomata zörög idegesítően hangosan, a csapos fából épített pult mögött méri a sört. Hiába van vasárnap dél, tucatnyi drukker így is az asztalok körül ücsörög. Végigmérve őket aligha valószínű, hogy a London és Birmingham között fekvő Stratford-upon-Avonben található William Shakespeare-szülőház kiállításának értékeiről meditálhatnánk velük. De arra sem igen akadna partner közöttük, hogy értekezzünk arról, a Berm család emlékét őrző Birmingham neve miként változott az idők során Brumwychehamről Bermyngehamra, Bremingehamre, Bromwychhamre, Burmynghamre, Bermynghamre és Byrmynghamre.
Ám ez a vendégsereg még mindig az úri kaszinók közönségét idézi, mondjuk, a Millwall-pálya tőszomszédságában fellelhető Golden Lion nevű csapszékhez képest. Ahol az első vendég, aki velünk szembe jött, egy olyan kopaszra borotvált férfiú volt, aki halálfejet tetováltatott a homlokára. De a többiekre sem lehetett panasz, a tetoválószalonok legextrémebb ábráival díszítették ki magukat. Utóbb, amikor ezen kalandunkat elmeséltük a Ferencváros tolmácsául szegődött angol újságírónak, ő fejcsóválva csak annyit mondott: "Ez nem volt kockázatmentes sörözés…"
De vissza a The Hawthorns klubhelyiséghez, melynek neve egyébként arra utal, hogy ezen a vidéken hajdanán galagonyabokrok tenyésztek. A West Bromwich-drukkerek a lapokat böngészik. Van is mit olvasniuk, hiszen az előző délután a Fulhammal vívott meccs igencsak mozgalmasra sikeredett. Az Albion csak az utolsó pillanatokban mentett meg egy pontot, noha a vendéggárda ekkor már kilenc emberrel futballozott. A hangulat azonban meglepően békés, az elcsípett mondatokból nem az hallik ki, hogy az Albion-szurkolók fejeket követelnének a halovány bajnoki rajt miatt. Óvatosságból azonban mégiscsak egy kopottas WBA-mezt viselő nagypapát igyekszünk kifaggatni, aki unokájával ücsörög az egyik sarokban. Ô azt mondja, nem lesz itt semmi baj, hamarosan kiegyenesedik a Baggies becenévre hallgató alakulat. Gera Zoltánról is van néhány jó szava, azt mondja, ügyes labdarúgó a magyar, aki hasznára lehet a csapatnak. Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy tűzbe-lázba jönne az exferencvárosi játékos nevének említésére. Az együttes körüli balhéról is faggatóznánk, de csak mormogás jön válaszként - nem erőltetjük tehát a témát.
Néhány percet töltünk a teremben, de a kavargó cigarettafüst ennyi idő alatt is beissza magát a ruhánkba. ---- Most jött el a pillanat, amikor magát Gera Zoltánt kellene interjúvolnunk arról, hogy akkor mi is a valós helyzet, van-e válság az Albionnál, egyébként pedig hogy érzi magát új munkahelyén. A magyar válogatott csatára azonban - hiába az előzetes egyeztetések - nincs sehol (hogy miért maradt el a randevú, keretes írásunkból megtudhatják). Azért elsétálunk a The Hawthorns stadion főbejáratához. A stadiont - pontosabban annak elődjét - 1900. szeptember 3-án adták át, mindössze négy hónapnyi építkezés után. A West Bromwich a Stoney Lane-ről költözött át ide, miután az előző otthonának bérlete lejárt. Az új létesítményt a Derby County elleni 1-1-es döntetlennel nyitotta az Albion, írjuk ide az első hazai gól szerzőjének nevét, ő Chippy Simmons volt. A főbejárat kovácsoltvas kapuja azonban mégsem Simmons, hanem Jeff Astle emlékét őrzi.
Jeff Astle, a legendás kilences, nemcsak a WBA, hanem az angol futball történelmében is külön fejezetet írt. Az 1942-ben Nottinghamben született labdarúgót 1964-ben szerződtette Jimmy Hagan a Notts Countytól 25 ezer fontért - s ezzel a klub történetének legjobb üzletét ütötte nyélbe. Bobby Hope-pal és Tony Brownnal hármasban a hatvanas évek egyik legizgalmasabb futballját játszó csapatává varázsolták a West Bromwichot. Ligakupa-siker 1966-ban a Bobby Moore-t, Geoff Hurstöt és Martin Peterst is felvonultató West Ham ellen, egy hihetetlen bravúr az 1968-as FA-kupa-sorozatban, amikor Astle valamennyi ellenfél kapujába betalált (az Evertonnak a fináléban ballal rúgott sorsdöntő gólja legendássá lett), aztán a karrierje megkoronázásaként ott lehetett az 1970-es mexikói világbajnokságon is. Az összesített mérlege öt angol válogatottság, 174 gól az Albion 361 meccsén, közötte hat mesterhármas. A nagyszerű pályafutás több súlyos sérülés után 1974 júliusában ért véget. A sors nagykönyvében 60 év volt megírva Jeff Astle-nek, ám két évvel a halála után is mindig vannak friss virágok betűzve stadion bejárati kapujának tartóoszlopába. Az egyik csokorra szalagot is kötött az emlékező, amelyre ezt írta: "Astle jobb, mint Pelé".
Itt, ebben a közegben kell, kellene bizonyítania Gera Zoltánnak, s netán a klub legendáinak, Jeff Astle mellett például Ronnie Allennek, Ray Barlow-nak, Billy Bassettnek, Brendon Batsonnak, Laurie Cunninghamnek, Tommy Gliddennek, Don Howe-nak, Willie Johnstonnak, Derek Kevannek, Len Millardnak, Johnny Nichollsnak, John Osborne-nak, Jesse Penningtonnak, Cyrille Regisnek, W. G. Richardsonnak, Bryan Robsonnak, Bobby Robsonnak, Derek Stathamnek vagy éppen John Wile-nak az örökébe lépnie.
Legközelebb, ha ő is úgy akarja, kifaggatjuk erről is… ---- A történet ott kezdődött, hogy még a magyar válogatott izlandiak elleni meccse kapcsán megkerestük az Üllői útról a West Bromwich Albionhoz került csatárt, ugyan mit szólna, ha már a Ferencváros Millwall elleni UEFA-kupa-meccsét kihasználva amúgy is a szigetországba vezet az utunk, meglesnénk, miként él egy magyar labdarúgó a sportág őshazájában. Gera Zoltán készséges volt, mint általában mindig a sajtóval, örömmel ráállt a riportra, de abban maradtunk, hogy megérkezve Londonba azért még egyeztetjük a végleges programot.
A sors azonban közbeszólt.
Először John Simpsontól, a WBA sajtófőnökétől jött egy e-mail üzenet másfél heti némaság után, miszerint a Fulham elleni bajnokit megelőzően nem lenne ildomos zavarni a labdarúgót, mert az előadás előtt a főszereplőknek a produkcióra kell összpontosítaniuk. Mit mondjunk, akceptálható óhaj volt. Akkor halasszuk a találkozót péntekről vasárnapra, a mérkőzés másnapjára - jött az ötlet. Király Gábor, Torghelle Sándor és Fülöp Márton rugalmasságának köszönhetően, immár Londonból villámgyorsan átszerveztük a menetrendet. Gera Zoltánnal abban egyeztünk meg, hogy péntek kora délután tartunk egy végső egyeztetést. Nem sok jóval kecsegtetett azonban, hogy a Baggies sajtófőnöke közben újbóli megkeresésünkre már azt mondta: a meccs után sem adhat interjút a magyar légiós, a médiaszereplést egyelőre szüneteltetniük kell az Albion labdarúgóinak. Többtucatnyi próbálkozás után, Ganczer Gábornak, a Magyar Labdarúgó-szövetség sajtófőnökének közreműködésével anynyit sikerült kinyomoznunk, hogy Gera Zoltán és csapattársai időközben írásban is megkapták a nyilvános szereplést tiltó határozatot. S mivel a szabályok megszegésének súlyos következményei lehetnének, elfogadható, hogy egy újonc futballista, jelen esetben Gera Zoltán nem akar ujjat húzni a főnökeivel.
Ennyi volt tehát a több közvetítőn át megkapott válasz. További információkhoz azonban nem juthattunk, mert Gera Zoltán telefonja folyamatosan ki volt kapcsolva, így nem lehetett elérni őt. S bár korábban megígérte, már a csatár sem jelentkezett… ---- Nyolc új játékost hozott a nyáron a The Hawthornsba Gary Megson. A vezetőedző 9.1 millió fontot fordított e labdarúgókra. A legtöbbet az utolsóként megvásárolt futballistára, a Cardiff Citytől érkező Rob Earnshaw-ra költötte: a 23 éves, zambiai születésű walesi csatárra a West Bromwich szempontjából rekordösszeget, hárommillió fontot áldoztak. Azért Gera Zoltánnak sem kell szégyenkeznie a vételára miatt, hiszen a Ferencváros válogatottja másfél millió fontot ért meg az Albionnak.
"Nagyon elégedett vagyok azzal, hogy Zoltán csatlakozik hozzánk - mondta Gary Megson edző az egyezség megszületését követően. - Ô a magyar válogatott csapatkapitánya, roppant lelkes, és szeretne Angliában is bizonyítani. Adunk neki időt arra, hogy alkalmazkodjon a számára új életmódhoz, és megtanulja a nyelvet. Gera Zoltán sokoldalú középpályás, de a csatársorban is otthonosan mozog. Gyors, erős, és keményen dolgozik. Reméljük, hogy bizonyít, és olyan játékossá lesz, amilyennek mi gondoljuk, hogy a tehetsége alapján lehet."
Mióta Jeremy Peace áll az egyesület élén, 31 új szerzemény került a Baggieshez, összesen 22.8 millió fontért. Igaz, nem mindenkinek volt vonzó a West Bromwich ajánlata. Az Arsenaltól Lyonba igazoló Sylvian Wiltordról vagy az Anderlecht játékosáról, Aruna Dindane-ról például lemaradtak a birminghamiek.