Hajón tölti az 50. születésnapját Palkovics Krisztián

– Máskor is előfordult, hogy a vízen töltötte a születésnapját?     
– Volt már ilyen – válaszolta Palkovics Krisztián, aki pontosan fél évszázada látta meg a napvilágot Székesfehérváron. – A Kékszalagot sohasem hagyjuk ki, bármilyen időjárás van. Azt nem mondom, hogy mindig végigmentünk, mert szélcsendes időben néha kiálltunk. Szóval előfordult már, hogy a verseny időpontja egybeesett a születésnapommal.

– Ezúttal már csak azért is különleges a csütörtöki nap, mert kerek évszámhoz értünk, de ha jól sejtem, ünneplésre nem lesz lehetőség.     
– Legfeljebb a végén, ha beérünk, megiszunk valamit a hajón. Nagy szél és izmos verseny várható, nagyon kell figyelni, nem lesznek üres percek. Végig dőlni fog a hajó, gyorsan megyünk majd, nagyok lesznek a hullámok, bőven vár ránk izgalom.

– Ez az időjárás kedvez a hajójának?     
– Igen, nagy testű lakóhajóm van, szakmai berkekben csak bútorszállítónak hívják az ilyet. A nagy szél kevésbé dönti meg, így gyorsabban tudunk menni, a hajóosztályunkban az első három között szeretnénk végezni. Eddig egyszer voltunk harmadikok, mindig népes és erős a mezőny, de most nagy reményekkel futunk neki a versenynek.

– A köszöntések sora viszont már elkezdődött, hiszen kedden a szövetség részéről Kolbenheyer Zsuzsanna elnök, illetve az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia elöljárói látogatták meg.     
– Igen, elnök asszony mellett Ocskay Gabi bácsi, Fekti István és Kovács Csaba hozott nekem egy válogatott mezt, amelyen a nevem és az 50-es szám szerepel. Jólesett, hogy gondoltak rám és megleptek ezzel, meghatódtam.

– A mezen az 50-es szám milyen érzéseket kelt önben?     
– Nagyon nehéz elhinni, hogy ötven lettem… Sokan mondták, hogy ezután már nem is számolják az éveket, olyan, hogy ötvenegy vagy ötvenkettő, már nem is létezik, és már nem tartanak bulit, nem ünneplik. Korábban a születésnapomon mindig hajóztunk egyet a barátokkal, koccintottunk, de most nem néz ki jól ez az ötvenes szám…

– A jégkoronggal milyen a kapcsolata?     
– Ott vagyok a fehérvári klub vezetőségében és a meccseken, de a napi teendőkbe nem látok bele. Tartom a kapcsolatot mindenkivel és el is szoktam mondani a véleményem. A fiam viszont az U18-as csapatba lépett fel, és persze járok a mérkőzéseire. Már magasabb, mint én, viszont még elég vékonyka, későn érő típus, ami ebben a sportban is nagy hátrány. Azt mondják, a koritechnikája hasonlít az enyémhez, jó feje és alkata van a játékhoz, de egyértelműen erősödnie kell. Az adottságai jók, de majd meglátjuk, mi lesz belőle.

– Milyennek találja a Fehérvár jelenlegi csapatát? Sajnálja, hogy nem most aktív játékos?     
– Az új pálya miatt mindenképpen jó lenne most játszani. Gyönyörű az aréna, kiválóak a körülmények, de csak halkan jegyzem meg, hogy a Raktár utcai hangulatot nehéz felülmúlni itt, talán nem is lehet. Annak idején nekünk sem volt rossz dolgunk, de most élmény lehet bemenni az öltözőkbe, a kiszolgálóhelyiségekbe, minden modern és szép. A csapat pedig stabilan jól szerepel, a tavalyi ezüstérem kiemelkedő eredmény volt, és most is sikerült elérni a playoffot. A Fehérvár ott van az ICEHL élmezőnyében, ez örvendetes.

– Ugyanilyen pozitívan látja a teljes magyar hokisport jelenét, jövőjét?     
– Szenzációs, hogy a férfiválogatott benn maradt az elitben, bevallom, én sem nagyon vártam ezt a fiúktól. Sikerült akkor a legjobban játszani – a kazahok ellen –, amikor kellett. Ráadásul kulcsemberek hiányoztak a keretből, sok volt a fiatal, így még nagyobb értéke van, hogy megkapaszkodtunk a legjobbak között. Ha valamit hiányolok, az az, hogy igazán kiemelkedő klasszisunk nem jön ki az utánpótlásból, bár Szongoth Dománra nagyon kíváncsi vagyok, benne van potenciál. Nem bánnám, ha lenne már végre NHL-es játékosunk, itt vannak mintának mellettünk az osztrákok, akik a nyolcba jutottak a vébén, nem tűnnek sokkal jobbnak, de ennyit jelent, hogy a tengerentúlon és erős ligákban, legrosszabb esetben is az ICEHL-ben játszanak. Az viszont nagy öröm, hogy a mi bajnokságunk, az Erste Liga rengeteget fejlődött, mert sok ott hokizó játékos szerepelt a válogatottunkban, és velük harcoltuk ki a bennmaradást.

– Mit szeretne még látni, megélni a B-oldalon, azaz a következő ötven évben?     
– Mint mondtam, hogy legyen végre NHL-játékosunk, és bízom benne, hogy a válogatott stabilan az A-csoportban marad. Az olimpiai szereplésre nagyon kicsi az esély, de azért jó lenne kijutni egyszer a játékokra. Egyébként pedig a jégkorong mellett a vitorlázás és a tenisz a nagy szerelem. A jövő héten Balatonfüreden lesz egy kisebb lakodalom méretű születésnapi bulim, ahol a torta fele egy hokipályát, a negyede a Balatont, másik negyede pedig egy teniszpályát ábrázol. Ez így összefoglalja az elmúlt ötven évem sportmúltját. Mondjuk, egy-egy teniszmeccs után úgy mozgok, mintha hetven lennék, mert közben érzem, hogy jó a játék, utána viszont… Persze amíg bírom, csinálni kell!