Egy Király az Egyesült Királyságban

Bob Dowie igen kedves ember. Már a megérkezés pillanataiban, a Heathrowról hívjuk a sportigazgatót: szeretnénk elmenni a Crystal Palace edzésére, később a meccsére, magyarázzuk, az egész ország kíváncsi Király Gáborra és Torghelle Sándorra, ám felesleges túlpörgetni a győzködést. Ô már tud rólunk, Fülöp Ferenc, az MTK ügyvezető igazgatója beharangozta az érkezésünket, jól ismerik egymást, történetesen éppen Torghelle Sándor szerződtetésekor barátkoztak össze, és Bob Dowie szinte harsány jóindulattal mondja, hogy várja a megjelenésünket. Azt ugyan nem garantálja, hogy edzésen is fotózhatunk, ám két nap múlva délután fél háromkor szerinte a klub összes alkalmazottja áll a rendelkezésünkre, a meccs miatt pedig ne fájjon a fejünk, ő elintéz mindent.

Kívülről bevágjuk a térképet, a menetrendet, hogyan juthatunk el a Crystal Palace stadionjába, szerencsénkre azonban még felhívjuk a két magyar játékost, akik egybehangzóan közlik: felejtsük el az egészet!
Az edzések sohasem a stadionban, hanem onnan jó messze, a klub edzőközpontjában zajlanak. Király Gábor magyarázza el, hogy valahogy jussunk el New Beckenhambe, ott keressük a Coopers Cop Roadot, az egy félkörívet leíró út, és úgy a közepe táján kell befordulnunk jobbra a célhoz. Lesz egy kicsi tábla, amely jelzi, hogy ott található az edzőcentrum. Találjuk meg, elvégre újságírók lennénk, elméletileg talpraesett fajta - ezt nem mondja, de ez a beszélgetés végkicsengése.

A fogatlan gondnok barátságos mosolya

Szóval, ha valaki a jövőben el akar keveredni a Crystal Palace edzésére, akkor Londonban keresse meg a London Bridge vasútállomást, ott érdeklődjön az információnál, melyik vágányról indul a legközelebbi vonat New Beckenhambe, aztán kényelmesen eljuthat oda cirka egy óra alatt, majd az egyetlen kicsi kőépületből álló állomástól elindulva balra talál egy aluljárót, azon áthaladva forduljon balra, és ha van ideje, mélyüljön el ennek a külvárosi kerületnek a nyugalmában. A csend harmonikus a környezettel, az út két szélén sorakozó vörös téglás házak a középosztályra jellemző, a mérsékeltnél nagyobb, ám a kihívó gazdagságnál kisebb biztonságról árulkodnak, mindenesetre van olyan érzésünk, hogy a szívinfarktus angol statisztikáját nem ennek a vidéknek a lakói rontják le. Mi több, tikkadtságunkat szívesen száműznénk egy pint jó sörrel, megyünk vagy egy mérföldet, de nyomát sem látjuk egy pubnak, tovább talán lenne, ám egyszer csak megpillantjuk a táblát, bemegyünk a házak közé, és hirtelen a Crystal Palace edzőközpontja előtt találjuk magunkat. A megbeszélt idő előtt fél órával korábban értünk ide, ám a féltucatnyi füves pályán nem látunk senkit, itt bizony nem edz senki sem. Egy roppant kedves, ugyanakkor szinte teljesen fogatlan, ebből következően rémes kiejtésű idősebb úr toppan elénk, érdeklődve, mi járatban vagyunk, megmondjuk, hogy magyar újságírók lennénk, mister Bob Dowie-t keressük, igen, ő tud az érkezésünkről. ---- Térül-fordul a derék ember, két perc múlva már barátságos mosollyal (…) közli is, hogy "áh, Dorhelle és Hirali are coming soon", azaz honfitársaink haladéktalanul jönnek, tovább nem is erőltetjük vele a beszélgetést. Inkább várunk, és két perc múlva látjuk is a Crystal Palace kifelé szállingózó játékosait, és kisvártatva megjelenik előbb Király Gábor, majd rögtön utána Torghelle Sándor is.
Éppen csak köszönünk egymásnak, amikor edzőszerelésben előbukkan a csapat menedzsere, Iain Dowie, és olyan lelkesen üdvözöl minket, mintha ezeréves barátokat látna viszont. Miután kölcsönösen biztosítjuk egymást, hogy remekül érezzük magunkat a bőrünkben, nyilatkozik a két magyarról, majd bőszen integetve távozik.
Aztán…
Két perc múlva visszatér, és még ugyanabban a szerelésben legnagyobb megdöbbenésünkre kezet nyújt, bemutatkozik, mi pedig hüledezve bámulunk egymásra. Hamar leesik, hogy nem Iain jött vissza, hanem Bob sietett az üdvözlésünkre, ő a sportigazgató, egyben a menedzser testvére, nem ikrek, de ennek ellenére úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás. Mondja, bemehetünk a meccsre, fotózhatunk is, de ötven font fejenként, mire nekünk kifut a fejünkből a vér, ő pedig kacsint, csak viccelt, elég, ha megígérjük, hogy Torghelle Sándor rúg három gólt a Manchester Citynek. Ezen semmi se múljék, legfeljebb majd utólag széttárjuk a karunkat, ha Sanyi barátunk mégsem lesz ennyire eredményes…

A csatár láthatta a kapus lakását

Most azonban egyelőre Király Gábor a főszereplőnk. Szeretnénk elmenni hozzá, a házába, de ez nem egyszerű. Nincs még autója, taxival vagy valamelyik csapattársához bekéredzkedve jön az edzésre és megy haza onnan. Torghelle Sándor ugyanígy él, ezért hívunk két taxit, elmegyünk Gáborhoz fotózni, az egyik kocsit elküldjük, a másikkal megyünk majd tovább Torghelléhez.
A két ház között kocsival is legalább negyedórányi a távolság, a két magyar még nem is járt egymásnál, Sándor például most néz először körbe Gábornál. ---- Igazán nem panaszkodhat Király Gábor (no és persze Torghelle Sándor), hiszen a mindössze 39 esztendős Iain Dowie személyében az új szigetországi edzői generáció egyik legígéretesebb tagjával dolgozhatnak, aki mindöszsze fél év alatt élvonalbeli csapatot faragott a londoni együttesből.
"Király Gáborra nemcsak azért vetettünk szemet, mert a szakmai képességeit ismertük, de emberileg is sokra tartjuk - magyarázta el Iain Dowie, miért is vették meg a német Herthától távozni óhajtó labdarúgót, akiért a hírek szerint a nyáron több együttes is versenyt futott. - Rutinos kapus, aki kiválóan uralja a tizenhatoson belüli területet. Szorgosan dolgozik az edzéseken, megítélésem szerint minden esélye megvan arra, hogy első számú kapusa legyen a Crystal Palace-nak. Persze ehhez arra is szükség van, hogy angolul is elsajátítsa a futball szakmai nyelvét. Egy kapuvédőnél tudniillik nélkülözhetetlen, hogy munka közben hibamentesen megértesse magát a hátvédjeivel. Gáboron látom, hogy e téren is keményen dolgozik, márpedig ez az elszántság az egyik kulcsa annak, hogy sikeres karriert futhasson be az angol élvonalban. A célunk újoncként nem lehet más, mint a bentmaradás kiharcolása. Ha elkerüljük a kiesést, már elégedettek leszünk, és ehhez lehet nagy segítségünkre a két magyar légiósunk is." ---- Király Gábor a berlini éveknek köszönhetően kiválóan beszél németül, az angollal viszont enyhén szólva is hadilábon áll. Mégsem jár nyelvtanárhoz, mert véleménye és tapasztalatai szerint az élet mindenkinél jobb és hatékonyabb tanítómester. Az emberek úgy is segítenek kimondani a szavakat, javítják a kiejtést, és úgy érzi, hatvan százalékban érti, amit mondanak neki. Ez persze a mindennapos ügyintézés során roppant kevés lehet, de ez sem baj, úgy látja, az angolok addig nem nyugszanak, amíg nem látják, hogy ő már mindennel tisztában van. Ebből is kiindulva állítja, az angolok kevésbé hidegek és sokkal barátságosabbak, segítőkészebbek, mint a németek. Király Gábor egyébként németül gondolkodva igyekszik angolul beszélni, kihasználva, hogy sok szó nagyon hasonlít egymásra, és ebből kiindulva próbálja megérteni, amit mondanak neki. A taktikai értekezleteken nehezebb a dolga, mert Iain Dowie kicsit gyorsan beszél, ugyanakkor üdvös, hogy rengeteget gesztikulál a kezével és a lábával is, eljátszik szituációkat, és végül is rá lehet jönni, mit akar.
A magyar légiós a csapattársakkal már tud kommunikálni, a csapat első kapusával, az argentin Julian Speronival edzés előtt és után is kiválóan megértik egymást, és természetesen a gyakorlások közben szakmailag is szót értenek. Már azt is kibeszélték, hogy mi a különbség a magyar és az argentin taktikai felfogások között, bizonyára kölcsönösen hasznos eszmecsere volt. ---- - Ez a ház gyönyörű!
- Az bizony - mondja mosolyogva Király Gábor. - Most tartunk ott, hogy kezdjük belakni. Már nem idegen, de nem is az igazi.
- Nehéz átszokni Németországból Angliába?
- Nyilván minden otthonváltás nehéz. Nincs még autónk, ezért ha vásárolni akarunk, buszra kell szállnunk, rengeteget sétálunk, néhány napja még vonalas telefonunk és televíziónk sem volt, tehát tényleg még csak az otthonteremtés elején járunk. Láthatja, még bútorunk is alig van, de azért szép lassan berendezkedünk.
- Meglepő, hogy a Premiere League egyik játékosának másfél hónap után sincs autója…
- Ha csak a klubon vagy a szándékon múlna, nem lenne semmi baj. Csakhogy itt előbb a biztosítást kell elintézni, anélkül az autóház nem ad kocsit. Ugyan tizenegy éve van jogosítványom, itt még egy métert sem vezettem, ezért ha nem akarok a nulláról indulni, akkor Berlinből szereznem kellett egy igazolást, hogy ott balesetmentesen töltöttem el az éveket. Szeretnék végre venni egy itteni mobiltelefont, ahhoz bankszámlaszám kell, állandó bejelentett lakcím, ezt azonban nem elég igazolni, a társaság ellenőrzi, küld egy értesítést, és ha arra reagálok, tudja, hogy a cím valós.

A taxiból meglesett jobbkormányos stílus

- Milyen autója lesz?
- Opel Zafira.
- Valahol azt olvastam, hogy a Mini Morris a kedvence.
- Ez igaz, de itt családi autóra van szükségem a két gyerek miatt. Citroënt szerettem volna, mert Berlinben is azzal jártam, sőt haza is vittük, már magyar rendszáma is van, de a klubban azt mondták, ehhez a márkához nincs ismeretség, ajánlják helyette a Zafirát. Mondtam, ez nem lehet gond. A Mini Morrisom pedig már négy éve megvan, tényleg nagyon szeretem, de otthon megvár, itt nem lenne praktikus.
- Nem fél a jobbkormányos autótól?
- Nem. A taxiban ülve is figyelem, mit hogyan kell tenni, ebből igazán nem lehet gondom.
- A szomszédokkal milyen a kapcsolata?
- Még nemigen találkoztam velük. Az edzések miatt nem is nagyon volt rá időnk, de majd erre is sor kerül. ---- - A házat a klub fizeti?
- Nem. Én kerestem, és a bére benne van a fizetésemben.
- A klub nem is foglalkozik az ilyen gondokkal?
- Dehogynem! Nagyon rendesek a vezetők, állandóan érdeklődnek, minden rendben van-e. Ôk is érző emberek, nekik is van családjuk, és pontosan tudják, milyen gondokkal kell megküzdenünk. Ez külföldön nagyon sokat jelent, a segítőkészség rengeteget számít a beilleszkedésben, és itt, London külvárosában eddig kizárólag barátságos emberekkel találkoztunk.
- Hogyan telik egy napja?
- Reggel felkelünk, a gyerekeket felöltöztetjük, megreggelizünk, és utána megyek edzésre. Kilenckor mindig elindulok, mert tízre az edzőpályán kell lennem, és kiszámíthatatlan, hogy a taxi mikor jön értem. A klubházban is lehet reggelizni, itt több mozgás van, mint Berlinben volt, valamivel otthonosabban zajlik az élet. Edzés után hazamegyek, utána vagy besétálunk a városrész központjába, vagy intézek valamit a berendezkedésünkkel kapcsolatosan, utána játszom a gyerekekkel a házban vagy az udvaron, és így el is jön az este.
- Látta már a Towert, a Big Bent vagy a Nelson-szobrot a Trafalgare téren?
- Erre még nem volt időm, ráadásul nagyon messze van vonattal. Ha berendezkedünk végre, akkor sort kerítünk a városnézésre is.

A berendezkedés után szeretne bizonyítani

- Beszéljünk a futballról is! A Herthában sztár volt, itt viszont csak a második kapus. Megérte így váltani?
- Én ezt másképp közelítem meg. Későn szerződtem a Crystalhoz, csak másfél hónapja vagyok itt, és ebből is legalább húsz napot otthon töltöttem, tehát nem csoda, hogy most Julian Speroni kap bizalmat a bajnoki meccseken. De nem is baj, hogy most még nem én védek. Már beszéltünk arról, hogy mennyi gonddal és intézkedéssel jár a beilleszkedésünk, és emiatt még nem tudok kizárólag a futballra összpontosítani. Sokkal rosszabb lenne, ha én védenék, és úgy kapnék gólokat, hogy azt érezném, más körülmények között elkerülhettem volna azokat. Lassan minden elrendeződik, és akkor majd csak az lesz a célom, hogy én legyek a Crystal Palace első számú kapusa. Szóval, nem baj, hogy egyelőre a reflektorfényen kívül élek, ez is segíthet abban, hogy hamarosan csúcsformába kerülhessek.
- Ad rangot az itt, hogy szerepel a magyar válogatottban?
- Természetesen. Tudják az eredményeket, a skótok elleni meccset élőben nézték meg a tévében, a legszebb pedig az, hogy Iain Dowie az Izland elleni mérkőzésünkből levetített a csapatnak egy jelenetet, példaként mutatva a magyar csapat letámadását, mondván, így kell ezt csinálni. Azt hiszem, érthető, hogy ez nagyon jó érzés volt. ---- A magyar válogatott kapusa kétszeres boldog apa, és már az egész család kint él vele Londonban, egész pontosan a metropolis egyik külvárosában. A három és fél éves Viktóriának óvodát kell keresni, a napokban döntenek négy lehetőség közül. A szívük szerint angol-német nyelvű óvodát választanának, de ilyen nincs, csak angol, ezért a szülők próbálnak vele otthon németül beszélgetni, hogy ne kopjon meg a tudása. Ez azért fontos, mert három hónapja másutt nem hallhatott német szót. Igaz, ő azt szeretné, ha szüleivel mindig magyarul beszélgethetne, ám amikor németül szólnak hozzá, egy idő után így is válaszol.
A kisebbik gyerekkel, Mátyással nincsenek ilyen gondok, hiszen mindössze két hónapos.
"A feleségem rendkívül nyugodt ember, és csodálatos anya - mondja Király Gábor. - A gyerekekkel való foglalkozás kitölti a mindennapjait, és ez boldoggá is teszi. Olyan, mint én, neki sem hiányzik a nyüzsgés. Otthon sem jártunk diszkóba, nem éltünk nagyvilági életet. Barátaink természetesen vannak, de mi nagyon szeretünk magunkban lenni. A magyar és a német barátnőkkel telefonon és sms-ekkel tartja a kapcsolatot, itt még ideje sem volt új barátságokat kiépíteni. Egy kivétel azonban akad: Szombathelyen, a Rohonci úton egy házban laktam egy nálam egy-két évvel idősebb fiatalemberrel, aki most Londonban él, és vele most felébresztettük a kapcsolatunkat. Neki is van egy kislánya, itt vannak Torghelle Sanyiék is, tehát nem kényszerülünk remeteéletre, de akkor sem esnénk kétségbe, ha így lenne, mert saját magunk is meg tudjuk oldani a dolgainkat."