A futball nem csak játék

A lazításra még várni kellett…
Az egész csapat döbbenten ült az öltözőben, és senki sem szólt. A center hirtelen, minden előzmény nélkül esett össze társai szeme láttára. Mentő jött sietve, sivítva, hogy meg se álljon a legközelebbi kórházig. Orvosok futottak öszsze, hiszen senki sem értette, mi történhetett az életerős válogatott futballistával. Jöttek a vizsgálatok, egyik a másik után, majd a lehangoló diagnózis: Palotás Péternek abba kell hagynia a futballt.
De legalább még élt.
Igaz, a súlyos szívbetegség, ami 30 esztendősen, 24 válogatottság, számtalan felejthetetlen meccs után derült ki, teljesen megváltoztatta őt. Képtelen volt feldolgozni, hogy eltiltották imádott játékától, és az élet nem tudta őt kárpótolni semmivel.
Nem egészen tíz év múlva, 38 esztendősen hunyt el.
Csordás Lajos, a Vasas 18-szoros válogatott csatára csaknem hasonló utat járt be. Igaz, őt nem tiltották el, nem derült ki pályafutása során, hogy baj van a szívével – csak akkor, amikor egészen váratlanul, 36 évesen távozott az élők közül. A két drámai esemény egy éven belül történt, és a magyar futballtársadalom nehezen tért napirendre a fiatalon elveszített életek fölött.

Az atomkori gladiátorok

A tragédiák, úgy tűnik, mindig kísérték a futballt.
A régi Népsportokat visszalapozva talán csak elvétve olvasni arról, hogy valaki meccs vagy edzés közben vesztette az életét. Ám azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az Aranycsapatunk tagjai közül négyen szívbetegségben hunytak el. Ez vitte el Bozsik Józsefet, Lantos Mihályt, Budai II Lászlót és Lóránt Gyulát, utóbbi ráadásul a kispadról fordult le, és terült el élettelenül néhány méterre a szent zöld gyeptől.
A halál később sem kímélte klasszisainkat, Farkas János, a Vasas 33-szoros válogatott csatára 47 évesen infarktusban hunyt el.
Látszólag megmagyarázhatatlan drámák.
De a futball csak gyorsult és gyorsult, a követelmények hétről hétre, évről évre nőttek, az edzésadaggal és a meccsszámokkal együtt. Nem véletlen, hogy a futballistákat elnevezték atomkori gladiátoroknak.
Az emberi test terhelhetősége elérte a maximumot.
Ezt gondoltuk, mondjuk, 1974-ben az NSZK-ban rendezett futball-világbajnokság után, elnézve az aranyérmes házigazda vagy a közönségkedvenc – s talán első helyet érdemlő – holland válogatott teljesítményét. Épp a hollandok egyik csodaedzője, a magyar származású Kovács István honosította meg a klubcsapatával, az Ajaxszal a totális futball mítoszát. De nem is mítosz volt ez, sokkal inkább a valóság, tizenegy technikailag, taktikailag és fizikailag tökéletesen felkészített labdarúgó produkciója.
A világ előbb rácsodálkozott arra, hogy a balszélső a jobbhátvéd helyén védekezik, hogy a center saját gólvonala mellől ment, vagy a jobbhátvéd a balösszekötő helyéről tüzel kapura. De nem volt idő a töprengésre: a futball hihetetlen változáson ment keresztül.
Az orvostudomány pedig igyekezett lépést tartani a felfokozott tempóval.
Most visszagondolva az akkori időszakra: a pálya évekig, évtizedekig biztonságos helynek tűnt, a halál maximum sállal a nyakában a nézőtéren foglalt helyet (a lelátókon sokszor történtek tragédiák, de ez egy másik szomorú fejezet…), így nem számoltak be a lapok vagy a televíziók arról, hogy valaki meccs közben esett össze. Pedig bárhol és bármikor bekövetkezhetett volna mindez. Sokan emlékeznek Kisznyér Sándorra, az Újpest technikás, nagy munkabírású középpályására, ő is egy edzés után lett rosszul, éppen úgy, mint Palotás Péter, ám szerencsére az ő szervezete még időben kapta az "Állj!" jelzést. Abba kellett hagynia a versenyszerű futballt, de azóta is jó egészségnek örvend.

Élet az ijedtség után

Már nagyon is friss emlék Pál Zoltán története.
A Vasas ifjú csatáráról egy rutinvizsgálat során állapították meg, hogy súlyos szívbetegségben szenved. Később megműtötték, a szívbillentyűjét cserélték ki, és ő néhány hónapra még visszatért a pályára, hogy aztán belássa: ha élni akar, nincs tovább profifutball. Azóta valószínűleg százszor, ezerszer visszapörgette azokat a napokat, amikor kétségek között hánykolódva feküdt a kórházban, várva az operációra, és csak az járhatott a fejében, hogy ő futballozni akar – bármi áron. Igen, a futball talán fontosabbnak tűnt akkor az életénél, s minden kockázatot vállalt volna egy gyönyörű gólért. Ma már bizonyára másként gondol mindenre.
Fehér Miklós közelmúltbeli tragédiája őt is megdöbbentette.
Látszólag megmagyarázhatatlan drámák?
Nehéz ezt elhinni. A laikus csak anynyit lát ebből, hogy itt él közöttünk egy egészséges ifjú, aki gyerekkorától kezdve edzésre jár, a sport miatt nem iszik, nem dohányzik, a kábítószerről talán nem is hallott, évről évre vizsgálják, ellenőrzik és terhelik. Aztán ugyanez a fiatalember egy horrorfilmszerű pillanatban dresszben, nadrágban összegörnyed, hanyatt esik a fűben, és kiszállt belőle az élet.
Fehér Miklós január 26-án, vasárnap éjjel halt meg, három nappal később már eltemették.
Nem tudjuk, mi okozta a halálát. A Benfica szűkszavú közleménye, miszerint veleszületett szívrendellenesség volt a tragédia oka, sokak számára aligha hihető.
Merthogy…
Miért nem derült ki mindez korábban?
Miért nem mutatták ki a bajt a milliókat érő műszerek, amelyek egy olyan nagyhírű csapatnál, mint amilyen a Benfica, rendelkezésre állnak?

Futás, amíg a szív bírja

Itt és most érdekes felidézni Zsivótzky Gyula történetét. Biztos vannak, akik emlékeznek mindarra, amit ő átélt. Még ma is indulatosan beszél erről az egészről:
"Az MTK játékosa voltam kilencvenötben, és huszonkilenc évesen úgy éreztem, sok szép év áll még előttem – mondta érdeklődésünkre az élvonalbeli profipályafutástól már visszavonult labdarúgó. – Aki ismer, tudja, képes vagyok végighajtani kilencven percet, a fizikumommal, a kondíciómmal soha nem volt gondom. Emlékszem, nyár volt, amikor egészen meglepő módon megfáztam. Talán hideget ittam, ma már nem emlékszem pontosan, de az biztos, hogy állandó hőemelkedéssel küszködtem. Úgy van vele az ember, hogy megiszik majd egy nagy bögre teát, sok citrommal, kicsit szaunázik, s minden mehet tovább. Eleinte én sem tulajdonítottam nagy jelentőséget ennek a folyamatosan jelentkező tünetnek, csak aztán valahogy egyre fáradtabbnak éreztem magam. Mondtam az öltözőben, hogy beteg vagyok, talán pihennem kellene. Ám mind az edzőm, mind a csapatorvos azt mondta: »Gyerünk, Gyula, ez a kis hőemelkedés ne tartson vissza a tréningtől…« Én meg futottam tovább, tiszta erőből. Pontosan emlékszem, négy napon át tréningeztem lázasan. Bár ne tettem volna. Egyre rosszabbul lettem, már jártányi erőm sem maradt, de akkor az MTK-nál nem vették komolyan, így magamtól mentem be a Sportkórházba, ahol azonnal bent tartottak. Az első EKG-vizsgálat kimutatta, hogy szívizom-gyulladásom van. Egyértelmű, mindez azért alakult ki, mert nem pihentem, nem kúráltam ki magam, és nem foglalkoztam a hőemelkedéssel. Profiklubnál nem engedik edzeni a beteg futballistát, engem pedig hajtottak. Azt mondták az orvosok, óriási szerencsém volt, hogy bejöttem, ugyanis, ha nincs az a kivizsgálás, ha még néhány napig gyötröm magam, akkor vége a pályafutásomnak, és talán vége az életemnek is. Így megúsztam azzal, hogy három hétig fel sem kelhettem az ágyból, és legalább fél évet ki kellett hagyni. Túléltem mindezt… Amikor először léptem pályára a betegség után, féltem. Nem tagadom, nagyon féltem. Minden sprintnél, amikor zihálni kezdett a tüdőm, arra gondoltam: jaj, mi lesz. De ez elmúlt. Valóban volt még jó néhány szép évem a futballban. Amikor láttam Fehér Miklóst összeesni, engem sokkal jobban megrázott az eset a saját tragédiám miatt, mint egy makkegészséges embert. Nem tudom, hogy miért halt meg Miklós, de azt mondom, hogy minden sportolónak, ha lázas vagy csak hőemelkedése van, akkor álljon le, és gyógyuljon meg. Különben az életével játszik."
Zsivótzky Gyula ma is aktív futballista, a Tápiószecsőben szerepel, emellett a Vasas pályaedzőjeként dolgozik. A kondíciója olyan tökéletes, mint régen, és minden gyakorlatot végigcsinált a Vasas labdarúgóival is. Tökéletesen egészséges, ám aligha felejti el azt, amit átélt.
S hogy mindezt miért most írtuk meg?
Nos, lapunknak egyre többször nyilatkozzák azt futballisták – közülük éppen néhány napja egy kínos kínai kaland szereplője, a Kispest korábbi háromszoros válogatott középpályása, Bárányos Zsolt –, avagy más sportágban érdekelt versenyzők: betegen, lázasan, náthásan is edzeniük kellett.
Kellett, mert máskülönben ők nem kellettek – edzőnek, menedzsernek, klubtulajdonosnak.
Kegyetlen világ ez?
Játék – az élettel…
Palotás Péter egy edzés után lett rosszul.
Mindez 1958-ban történt.
Azóta 45 év telt el, és a tragédiák egyre csak sokasodnak.