Szinte bárki tud példát mondani: erről vagy arról a világklasszisról azt hallotta, gyerekkorában azzal tanácsolták el, nézd, neked ehhez a sportághoz nincs tehetséged, próbáld ki magad másutt. Aztán ez az "ügyetlen" mégis befutott. Miért?
A tehetségek olykor túl sokat megengednek maguknak a pályán – és azon kívül is (Fotó: Meggyesi Bálint)
A tehetségek olykor túl sokat megengednek maguknak a pályán – és azon kívül is (Fotó: Meggyesi Bálint)
A sportpszichológus szerint azért, mert a belső motiváció (márpedig én világbajnoki címet szerzek!), az elhivatottság (csak azért is…), a szorgalmas jellem csupán a labdakezelésből, a lövőerőből nem derülhet ki. Miként az sem, hogy a leendő sportoló szellemi képességei lehetővé teszik-e, hogy sikeres profi váljék valakiből. Éppen emiatt – kiváltképp az angol utánpótlásképző központokban – sportpszichológus közreműködésével történik a fiatal tehetségek kiválasztása. Az ugyanis korántsem mindegy, hogy a kudarc és siker mennyire hat a játékos teljesítményére, elvégre egy balul sikerült debütáló meccs hosszú időre meghatározhatja a fiatal futballista pályafutását. A stressz leküzdésének képessége egyrészt tanulható, másrészt genetikusan öröklött, harmadrészt pedig a korai szocializáció – családi, óvodai nevelés – függvénye is. Ám, hogy ne csak a kudarcot emlegessük: hasonlóan veszélyes lehet a hirtelen jött siker. Nagy Sándor a kilencvenes évek elején Debrecenben dolgozva megismerte azt a 17 esztendős labdarúgót (a név immár nem lényeges), akiről szinte az egész város azt mondta, ez a gyerek meg sem áll a világválogatottságig. Ezzel szemben amint profiszerződést írt alá, havi fizetés gyanánt pedig ötször annyi pénzt kapott, mint szakközépiskolás osztályfőnöke, akkor már olyan öntelt volt, hogy a tanáraival való konfliktus esetén magából kikelve ordítozott: megveszlek benneteket kilóra! Nem futott be nagyívű karriert – soha nem lett belőle profi játékos…