A kihagyhatatlan lépcsőfok

Ám teljesítményére felfigyeltek a dán bajnokságot az őszi idényt követően kilenc pont előnnyel vezető FC Köbenhavn irányítói is, és januárban négyéves megállapodást kötöttek a dunaújvárosiak korábbi labdarúgójával. Hiba lenne azt állítani, hogy a dánok rossz vásárt kötöttek, ugyanis a koppenhágaiak 1993 és 2001 után vasárnap a harmadik bajnoki címüket ünnepelhették. Az aranyérem visszahódításában Rabóczki Balázsnak is kulcsszerep jutott: az osztályzatok alapján a magyar kapus valamennyi kollégáját megelőzve a legjobbnak bizonyult a tavaszi idényben. Hihetnénk, hogy kevés boldogabb ember van mostanság a magyar kapusnál, csakhogy a Dániában megélt sikerek nem feledtetik a futballistával a válogatottbéli mellőzést…–Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az FC Köbenhavnt Hans Bakke személyében svéd edző irányítja, ráadásul a csapat egyik kapusa a svéd válogatott Magnus Kihlstedt, akkor igazán van mire büszkének lennie. A tavaszi idény valamennyi bajnoki meccsét az első perctől az utolsóig végigvédte, az edzőjének meg sem fordult a fejében, hogy a honfitársát favorizálja Rabóczki Balázzsal szemben.–Szerintem ez a magyar futballtársadalomnak és nekem is hatalmas elismerés – mondta a szabadságra hazaérkező Rabóczki Balázs. – Az edzőm a honfitársát ültette a kispadra, mégpedig azért, mert nála csakis a teljesítmény számít. Talán mondhatom azt, hogy rászolgáltam a bizalmára, ugyanis a dán szaksajtó, a játékostársaim, valamint a szakmai stáb is úgy ítélte meg, egyenletesen jól védtem az idényben. –Pedig a koppenhágai alakulatnak voltak hullámvölgyei a bajnokságban, elég csak arra gondolni, hogy a kilencpontos előnyből az utolsó előtti fordulóra már hátrány lett a legfőbb rivális Bröndbyvel szemben.– Bár profiegyüttesről van szó, a jelentős előny alighanem több csapattársamat is elaltatta. Ugyanakkor a Michael Laudrup által irányított Bröndby fantasztikus tavaszt produkált, talán elég annyit mondanom, hogy az idény első vereségét tőlünk szenvedték el a bajnoki döntőnek beillő utolsó előtti játéknapon. Az év legfontosabb meccsén harminckétezer néző előtt idegenben tudtunk nyerni, és ez azért jelzi a csapatunk erejét.–Mire gondolt akkor, amikor ezen a bizonyos létfontosságú találkozón a rendes játékidő leteltekor még gól nélküli döntetlent mutatott az eredményjelző tábla? Az az eredmény ugyebár a Bröndbynek kedvezett…– Az járt a fejemben, hogy elbuktuk az aranyérmet, de jött a kilencvenötödik perc, rúgtunk egy gólt, és minden megváltozott. Az igazság az, hogy balszerencsések voltunk az idényben, és abban a pillanatban a sors kamatostul visszaadott nekünk mindent…– Mennyiben más ez az elsőség, mint az MTK-val vagy a Dunaferr-rel nyert bajnoki aranyérem?–Nem érzek különbséget, nem akarok rangsort felállítani az elsőségek között. Ugyanakkor tagadhatatlanul büszke vagyok arra, hogy külföldön is sikerült ez a bravúr, ráadásul egy olyan ország bajnokságában, amelyet nagyságrendekkel magasabban jegyeznek a magyar versengésnél.– A tavaszi teljesítmények alapján ön első lett a kapusok rangsorában, míg valamenynyi játékost figyelembe véve a harmadik helyen végzett. Ha ehhez még hozzávesszük a bajnoki címet, akkor kínálja magát a kérdés: lehet ezt az idényt túlszárnyalni?– Nem könnyű, de nem is lehetetlen. Két hét múlva utazom vissza Dániába, kezdődik a felkészülés, mi pedig az AB Koppenhága, a Galatasaray és a Porto társaságában nemzetközi tornán hangolunk az új idényre.– Gondolta volna másfél évvel ezelőtt, hogy Svédországban és Dániában ennyire megtalálja a számítását?– Soha nem az volt a célom, hogy Skandináviában futballozzak, ugyanakkor mindig is tisztában voltam azzal, ha egy neves klubhoz akarok kerülni, akkor ez a lépcsőfok kihagyhatatlan. Magyar klubtól ugyanis az élgárdák aligha szerződtetnek kapust, innen pedig erre reális esélyem van. Ha minden igaz, jövőre EU-tagok leszünk, és akkor már a válogatottság hiánya sem lesz akadály. Nem tagadom, a hőn áhított válogatottságtól elvették a kedvem, és keserűvé tettek…– Tudom, érzékeny a téma, de mit érzett akkor, amikor a lettek elleni találkozó előtt sorra dőltek ki a riválisai, az azonban szóba sem került, hogy ön meghívót kapjon a nemzeti tizenegybe?– Óriási pofon volt, amikor kiderült, körülbelül a tizennegyedik vagyok a kapusok rangsorában… Úgy emlékszem, Gellei Imre korábban kijelentette, aki a magyar bajnokságnál nívósabb versengésben rendszeres játéklehetőséghez jut, és jó teljesítményt nyújt, az előnyt élvez az otthoniakkal szemben. Engem ez a kijelentés motivált, az értékrendemben mindenek felett állt a magyar himnusz és a címer. Csakhogy ezt az érzést most kiölték belőlem. Rosszul esik, hogy van olyan labdarúgó, aki nyolcszor lemondta már a válogatottságot, ám ennek ellenére kilencedszer is meghívják, ugyanakkor azt, akinek sokat jelentene a meghívó, semmibe veszik…