NB III: a Vidi II a hajrában vetett véget a Rákóczi-menetelésnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.08. 14:10
A labdarúgó NB III Nyugati csoportjának 22. fordulójában ért véget a Kaposvári Rákóczi menetelése, a Videoton II otthonában 2–2-re végzett az éllovas. Keleten csak a DVTK II tudott nyerni vasárnap, a Közép-csoportban hazai győzelmek születtek.

KELETI CSOPORTKELETI CSOPORT

A Cigánd hiába vezetett a DVTK II vendégeként, a diósgyőriek fordítani tudtak. A Nyírbátor is előnybe került az MTK II vendégeként, de a fővárosiak egyenlítettek, ezzel pontot szereztek. A Jászberény és a harmadik Putnok is megosztozott a pontokon.

KÖZÉP-CSOPORT

Mindkét házigazda magabiztos győzelmet aratott: a Hódmezővásárhely a Paks II-t intézte el 3–0-ra, a Szentlőrinc a Honvéd-MFA-t kapta el.

NYUGATI CSOPORT

A Kaposvár ezt megelőzően még november elején, a Csepel elleni meccsen nem tudta begyűjteni mindhárom pontot (0–0), azóta sorozatban nyolcszor nyert. Most sem úgy tűnt, hogy megszakad a széria, hiszen Andorka Péter már a második percben eredményes volt, majd fél órával később Kollega Krisztián is betalált (0–2), de a házigazda a hajrában szerzett gólokkal pontot mentett(2–2).

NB III
22. FORDULÓ
KELETI CSOPORT
DVTK II–Cigánd 2–1
MTK II–Nyírbátor 1–1
Jászberény–Putnok 1–1

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Monori SE 20 16 4 55–14 +41 52
2. ESMTK 19 13 4 2 32–11 +21 43
3. Putnok FC 21 10 5 6 39–31 +8 35
4. MTK Budapest II 19 8 4 7 35–26 +9 28
5. Tiszaújváros 20 8 4 8 31–32 –1 28
6. Nyírbátori FC 21 7 6 8 35–31 +4 27
7. Jászberényi FC 20 6 8 6 28–25 +3 26
8. Diósgyőri VTK II 20 7 4 9 30–28 +2 25
9. Cigánd SE 21 7 4 10 30–44 –14 25
10. Füzesgyarmati SK 19 7 3 9 26–27 –1 24
11. Gyöngyösi AK 20 5 8 7 30–38 –8 23
12. Balassagyarmati VSE 21 6 4 11 28–44 –16 22
13. Debreceni EAC 20 6 3 11 29–44 –15 21
14. Tiszafüredi VSE 21 6 2 13 22–44 –22 20
15. Tállya KSE 20 5 5 10 23–34 –11 20
16. Salgótarján 0 0–0 0 0


KÖZÉP-CSOPORT
Hódmezővásárhely–Paks II 3–0
Szentlőrinc–Bp. Honvéd MFA 2–0

A KÖZÉP-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Tiszakécske VSE 22 15 4 3 51–24 +27 49
2. Pécsi MFC 22 15 3 4 52–18 +34 48
3. Iváncsa KSE 22 14 4 4 45–28 +17 46
4. Dunaújváros 22 14 2 6 38–26 +12 44
5. SZEOL SC 22 12 2 8 26–22 +4 38
6. FC Dabas 21 11 3 7 37–25 +12 36
7. Szentlőrinc SE 22 9 5 8 31–28 +3 32
8. Szekszárdi UFC 22 8 7 7 25–30 –5 31
9. Paksi FC II 21 9 3 9 29–31 –2 30
10. Rákosmente KSK 22 7 4 11 23–31 –8 25
11. Budapest Honvéd-MFA II 21 7 2 12 27–29 –2 23
12. Kozármisleny 22 6 4 12 19–33 –14 22
13. Hódmezővásárhelyi FC 21 5 5 11 25–38 –13 20
14. Makói FC 22 4 6 12 20–44 –24 18
15. Mórahalom VSE 22 3 6 13 24–39 –15 15
16. Vecsési FC 22 2 6 14 13–39 –26 12


NYUGATI CSOPORT
Videoton II–Kaposvár 2–2
Puskás Akadémia FC II–Csepel 1–0
Dunaharaszti–Veszprém 2–2
Pénzügyőr–Ajka 0–2

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kaposvári Rákóczi FC 22 16 3 3 51–18 +33 51
2. FC Ajka 21 14 4 3 50–20 +30 46
3. Érdi VSE 22 13 5 4 45–24 +21 44
4. Tarr Andráshida SC 22 14 1 7 38–29 +9 43
5. III. kerületi TVE 22 11 7 4 38–28 +10 40
6. Pápai FC 22 11 1 10 34–28 +6 34
7. Puskás Akadémia FC II 21 10 3 8 34–24 +10 33
8. BKV Előre 21 9 3 9 25–25 0 30
9. Videoton FC II 21 9 2 10 32–39 –7 29
10. Csepel FC 22 7 5 10 30–26 +4 26
11. Dunaharaszti MTK 22 6 7 9 26–29 –3 25
12. Veszprém 22 5 7 10 29–38 –9 22
13. Pénzügyőr SE 21 5 2 14 22–43 –21 17
14. THSE-Szabadkikötő 20 5 2 13 16–48 –32 17
15. Gyirmót FC Győr II 22 4 4 14 20–45 –25 16
16. Csornai SE 21 4 2 15 20–46 –26 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik