NB II: Sidibe megkapta a magyar állampolgárságot, játszhat a DEAC-ban

R. B.R. B.
2021.01.14. 12:26
Csütörtökön magyar állampolgársági esküt tett Ibrahima Sidibe, a Debreceni VSC korábbi szenegáli labdarúgója, aki így a tavasszal pályára léphet az NB II-ben a Debreceni EAC színeiben.

A Nemzeti Sport októberben jelezte, a 40 esztendős támadó magyar állampolgár lehet. A DEAC a hivatalos honlapján beszámolt arról, hogy Sidibe csütörtökön letette az esküt, így ismét számíthat rá a debreceni együttes.

A DVSC-vel két NB I-es bajnoki címet nyerő Sidibe a 2019–2020 idényben alapembere volt a harmadosztályban aranyérmes DEAC-nak. A 40 éves szenegáli támadó a nyár elején nem rendelkezett magyar állampolgársággal, így a klub a szabályok értelmében nem szerepeltethette a másodosztályban – pontosabban, ha pályára lépett volna bajnoki meccsen, akkor a klub elesik a központi bevételektől.

Sidibe 2005 nyarán költözött először Magyarországra, két és fél évet töltött el Debrecenben, mielőtt a belga Sint-Truidenhez igazolt. Belgiumban ezt követően a Beerschotnál és a Westerlónál is futballozott, majd 2012-ben visszatért a Lokihoz, aztán 2016 nyarán a belga harmadosztályú KSK Hasselthez szerződött. Onnan jött vissza 2018 tavaszán Magyarországra, az akkor még NB III-as DEAC-ba, ahol összesen 51 hivatalos mérkőzésen 22 gólt szerzett.jelezte, a 40 esztendős támadó magyar állampolgár lehet. A DEAC a hivatalos honlapján beszámolt arról, hogy Sidibe csütörtökön letette az esküt, így ismét számíthat rá a debreceni együttes.

A DVSC-vel két NB I-es bajnoki címet nyerő Sidibe a 2019–2020 idényben alapembere volt a harmadosztályban aranyérmes DEAC-nak. A 40 éves szenegáli támadó a nyár elején nem rendelkezett magyar állampolgársággal, így a klub a szabályok értelmében nem szerepeltethette a másodosztályban – pontosabban, ha pályára lépett volna bajnoki meccsen, akkor a klub elesik a központi bevételektől.

Sidibe 2005 nyarán költözött először Magyarországra, két és fél évet töltött el Debrecenben, mielőtt a belga Sint-Truidenhez igazolt. Belgiumban ezt követően a Beerschotnál és a Westerlónál is futballozott, majd 2012-ben visszatért a Lokihoz, aztán 2016 nyarán a belga harmadosztályú KSK Hasselthez szerződött. Onnan jött vissza 2018 tavaszán Magyarországra, az akkor még NB III-as DEAC-ba, ahol összesen 51 hivatalos mérkőzésen 22 gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:54

Erste Liga: kedden műtik a súlyos térdsérülést szenvedő debreceni orosz légióst

Jégkorong
2026.10.05. 16:37

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Erste Liga: ponterős orosz hátvédet igazolt a DVTK

Jégkorong
2026.10.01. 11:49

Férfi kézilabda MK: 40 dobott góllal jutott tovább a Balatonfüred

Kézilabda
2026.09.29. 21:18

Futsal NB I: gálázott a DEAC és a Veszprém is

Labdarúgó NB I
2026.09.28. 23:02

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
2026.09.25. 12:57

A rekorder edző az Extraliga elődöntőjébe vezetné a Debrecent

Röplabda
2026.09.18. 10:21