Videoton: Nem csalódtunk Nikolics első edzésén – Juhász

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.12. 08:00
Csütörtökön mutatták be, pénteken már munkába is állt Marko Nikolics, a Videoton szerb vezetőedzője. Előbb a felmérések következtek, szombattól már edzett is a csapat, hogy aztán hétfőn az ausztriai edzőtábor felé vegye az irányt.

„Szombat délelőtt elkezdődött a közös munka a Vidi új szakmai stábjával – árulta el Juhász Roland a Videoton honlapjának. – Az első benyomásom mindenképp pozitív volt. Marko Nikolics korábban jelezte, hogy az edzéseken a fő hangsúly a labdás gyakorlatokon lesz, ebben nem is kellett csalódnunk az első foglalkozáson. Pörgős, élvezetes edzést vezényelt az új mester. Ugyan a nyári szünetünk kifejezetten rövid volt, mégis egyből a munka közepébe csaptunk. Ez így is van rendjén, hiszen két és fél hét múlva már nagyon fontos nemzetközi tétmérkőzés vár ránk. A tíznapos ausztriai edzőtábor tökéletes alkalom lesz arra, hogy az új szakmai stábbal megismerkedjen a csapat, emellett több edzőmérkőzést is játszunk majd a tervek szerint.”

Legfrissebb hírek

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
2 órája

Fehérváron egyeztetett a klubvezetés Pető Tamás vezetőedzővel

Labdarúgó NB II
6 órája

A Soroksár kitömte a Csákvárt, a Karcag fordított Videoton ellen – ez történt vasárnap az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 19:35

A Vidi legyőzésével még mindig őrzi veretlenségét a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 17:21

Paksi FC: megegyeztek, Fehérvárról érkezik szélső Zeke pótlására – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 14:19

Marko Nikolics: Ez egy utazás kezdete, semmiképpen sem a vége

Bajnokok Ligája
2026.08.27. 07:55

Európa-bajnok játékost idézett futballjával Vitális Milán

Légiósok
2026.08.24. 11:50

Népsport: Matyi bevarrta a Bernabéuban – hetvenéves lenne Májer Lajos

Népsport
2026.08.24. 07:33