Újpest: a klub szerződtette a korábbi román sztár fiát – hivatalos!

Vágólapra másolva!
2023.07.21. 11:35
null
George Ganea immár az Újpest játékosa (Fotó: Újpest)
Saját értesüléseinkre hivatkozva csütörtökön megírtuk, hogy az Újpest FC szerződtetheti a korábbi 45-szörös román válogatott sztár, Ionel Ganea fiát, George Ganeát. A lilák a 24 éves csatár érkezését az orvosi vizsgálatokat követően, pénteken be is jelentették.

 

A korábbi román sztár, a német Stuttgartban hírnevet szerző, 45-szörös válogatott Ionel Ganea fia, George Ganea 24 éves, volt már román bajnok a CFR-rel, illetve kupa- és szuperkupagyőztes a Viitorullal. Az édesapjához hasonlóan csatár, a román élvonalban 122 meccsen lépett pályára, 15 gólt szerzett. Az előző idényben az FC U. Craiovában futballozott, 30 bajnokin (a Konferencia-ligáért folyó rájátszással együtt) négy gólt lőtt. Az idény végén lejárt a szerződése, így szabadon igazolható játékosként került Újpestre.

George Ganea 2016 és 2018 között olasz utánpótláscsapatokban szintén szerepelt, egy idényt az AS Roma U19-es gárdájánál is eltöltött, és a román korosztályos válogatottakat ugyancsak végigjárta (a felnőttválogatottban nem szerepelt).

„Nagyon örülök, hogy Újpesten folytatom a pályafutásomat. Tehetséges, sikerre éhes, fiatal csapathoz érkezem, amely előtt komoly jövő áll. Voltak máshonnan megkereséseim – Magyarországról is – de nekem fontos szempont volt, hogy mekkora támogatást jelentenek itt a szurkolók, és az is, hogy itt megfelelően tudok fejlődni, remek példák állnak előttem. Remélem, minél hamarabb be tudok mutatkozni, és gólokkal hálálhatom meg azt a bizalmat, amit belém fektettek!” – fogalmaz George Ganea az Újpest honlapján.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
George Ganea (román, FC U Craiova – Románia, szabadon igazolható), Kiss Tamás (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Tamás Krisztián (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérnek: Dzenan Burekovic (bosnyák, Szpartak Szubotica – Szerbia), Märten Kuusk (észt, Flora Tallinn – Észtország), Matija Ljujics (szerb, Sabail – Azerbajdzsán), Máté Zsolt (Tiszakécskei FC), Ognjen Radosevics (szerb, Szentlőrinc)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Geiger Bálint, Tamási Domonkos
Kiszemeltek:

Távozók: Nemanja Antonov (szerb, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként),Giuseppe Borello(olasz, szabadon igazolható),Abdoulaye Diaby (mali, FC St. Gallen 1879 – Svájc), Petrus Boumal Mayega (kameruni, Al-Bataeh – Egyesült Arab Emírségek, szabadon igazolhatóként), Ognjen Mudrinszki (szerb, szabadon igazolható), Filip Pajovics (szerb, szabadon igazolható)

Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Fernand Gouré (elefántcsontparti, Westerlo – Belgium)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Yohan Croizet (francia, kikerült az első csapat keretéből), Luis Jakobi (német, kikerült az első csapat keretéből)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik