P. V. 2021.04.10 22:12 Frissítve: 2021.04.10 22:12

NB I: Szabicsot egy dolog bosszantja; Oenning elfogadja a vereséget

A Mol Fehérvár az idényben harmadszor is kiütéses vereséget mért az Újpestre a labdarúgó NB I 28. fordulójában. A 4–0-val végződő találkozó után a két vezetőedző értékelt.

Szabics Imrének különleges az első győzelem a Mol Fehérvárral (Fotó: Szabó Miklós) 

 

Szabics Imre először is a stábnak köszönte meg a munkát, illetve kiemelte, hogy a játékosok nagyszerűen futballoztak a 4–0-s sikert hozó mérkőzésen. 

„Különleges élmény számomra, hogy megszereztem az első győzelmemet a Mol Fehérvárral. A játékosok ma tökéletesen ráéreztek az ellenfél gyenge pontjaira, azokra a helyekre, ahol fel kell venniük a labdát. Ezt nagyon jól csinálták, viszont bosszant az eladott labdáink száma, s hogy ezzel feleslegesen fárasztottuk magunkat. Az első félidővel elégedett vagyok, a második félidőben volt egy szakasz, amikor nem voltam az a csapat játékával. De egy ilyen eredmény után nem mondhatom azt, hogy elégedetlen vagyok, le a kalappal a játékosok előtt.”

Az NSO Tv kérése kitért Ivan Petrjak első góljára – az ukrán szélső a pálya közepéről elvégzett szabadrúgás után Rustól kapott kiváló hosszú indítást, ballal lekezelte a labdát a tizenhatoson belül, s még mielőtt leesett volna, jobbal a kapuba lőtt.

 
„Ivan nagyon szép gólt lőtt, hasznos játékosa a csapatnak. Ezzel kapcsolatban el kell mondjam, hogy Juhász Roland és Torghelle Sándor készíti elő a pontrúgásokat, örülök, hogy sikerült egy ilyen szituáció után meglepni az Újpestet, és ebből eredményesek voltunk. Fontos ugyanis, hogy a játékosok higgyenek abban, amit edzésen gyakorlunk.”

Szóba került az MTK elleni jövő csütörtöki kupaelődöntő is, Szabics szerint a tavaszi forma alapján a párharc esélyese Michael Boris csapata, de szeretnének meglepetést okozni.

 

Michael Oenning, az Újpest vezetőedzője a következőket mondta a vereség után.

„A Mol Fehérvár megérdemelten nyerte meg a találkozót, nagyon koncentráltan és összeszedetten játszott. Négy gól lőtt nekünk, a tények magukért beszélnek. Több oka volt ennek a vereségnek, elsősorban a kulcsjátékosok hiánya, akiket nem tudtunk megfelelően pótolni, és még a pályán is történt sérülés. Megpróbáltam mindent bevetni és mindenkinek lehetőséget adni, mert együtt vesztünk és együtt nyerünk. Nem szeretek veszíteni, de a fehérváriak otthonában ez elfogadható, még ha annak nem is örülök, hogy négy góllal kaptunk ki. De ezt el kell fogadnunk, és a helyén kell kezelnünk. A Kisvárda elleni Magyar Kupa-mérkőzésen a jobbik arcunkat akarjuk mutatni. Ki kell elemeznünk ezt a meccset, aztán elfelejteni.”

Elmondta a tréner, hogy Nikola Mitrovics eleve sérültén játszott, fájt a térde, nehezen mozgott, és egy rossz lépés után érezte is, hogy nincs jó formában. Megállapodtak a meccs előtt, ha bármi ilyen történik, akkor hátrébb fog játszani a védelemben. Hogy Csongvai Áronnal cserélt helyet, abban még közrejátszott, hogy már másodszor kaptak tizenegyest a fiatal játékos megmozdulása miatt, ezért jobbnak látta, hogy visszarakja az eredeti posztjára, a középpályára. Hozzátette, ennek következményeként jelenleg nincs középső védőjük, még ha Mitrovics onnan is nagyon jól szervezte a játékot.

 

LABDARÚGÓ NB I
28. FORDULÓ

Mol Fehérvár FC–Újpest FC 4–0
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, zárt kapuk mögött. Vezette: Berke
Gólszerző: Nikolics (8., 33. – az elsőt 11-esből), Petrjak (69., 87.)

ÉLŐ SZÖVEGES PERCRŐL PERCRE TUDÓSÍTÁS ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC28198160–19+41 65
2. Puskás Akadémia28164840–32+8 52
3. Mol Fehérvár28128854–32+22 44
4. MTK Budapest28109939–36+3 39
5. Mezőkövesd281081031–35–4 38
6. Kisvárda281081024–34–10 38
7. Paksi FC271071055–53+2 37
8. Újpest FC281051337–57–20 35
9. Budapest Honvéd27791139–39030
10. Zalaegerszegi TE27851444–50–6 29
11. Budafoki MTE28761531–52–21 27
12. Diósgyőri VTK27651628–43–15 23

 

2021.05.05 23:22:20

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. Hahn János gólszerzői alakja sokkal erősebben beég a focirajongó retinája mögé, mint az élvonal gyepét évek óta itt koptató, külföldről szerződtetett jobb- és balhátvédeké; vagy írhatnám, két hétig mindenki csak arról beszélt, vajon a paksi kispad helyett mi a csudának ült fel az üres lelátóra Bognár György.

2021.05.04 23:37:26

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE

NS-VÉLEMÉNY. A negyedik kerületben egyelőre többet teljesített a vállaltnál.

2021.05.04 09:25:21

Labdarúgó NB I SZABÓ GÁBOR

Az első Görög Kupa-siker magyar kovácsa, Rauchmaul Emil máig megfejthetetlen búcsúja.