NB I: „Mentálisan mélyen van a csapat” – az eltűnt paksi gólok nyomában

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.04.11. 06:46
A Paks 3–1-re kikapott odahaza a mostanában remek formában futballozó Újpesttől a labdarúgó NB I 27. fordulójának utolsó előtti mérkőzésén. A találkozó után a paksiak játékosával, Windecker Józseffel beszélgetett az NSO Tv stábja.

Windecker József szerint az első félidőben jól játszott a Paks.

„Egy nulla után nem éreztem, hogy az Újpestben benne lenne az egyenlítés. Sajnos rosszkor kaptuk a gólt, nem bírtuk kihúzni a szünetig. A fordulás után elkerülhető gólokat kaptunk – hogy szépen fogalmazzak. A végén már nagyon kinyíltunk, az Újpest még gólt is rúghatott volna. Sajnálom, mert többször vissza tudtunk már jönni ilyen szituációból, de most azt éreztem a csapaton, hogy kicsit hitehagyottá vált.”

Videónkban beszél arról, hogy gödörbe kerültek, de szeretnének kilábalni, azt is elmondta, hogy az előtte 23 meccsen 60 gólt szerző csapat szerinte miért csak kétszer tudott betalálni az elmúlt négy találkozón. De szóba kerül az is, hogy nemsokára, a kupaelődöntőben visszavághatnak az Újpestnek, melynek gyerekkora óta szurkolója, így különleges mérkőzések ezek neki.

LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ

Paksi FC–Újpest FC 1–3 (Ádám 24. – 11-esből, ill. Beridze 37., Zivzivadze 56., Osváth 69. – öngól)
Paks, Paksi FC Stadion, 2507 néző. Vezette: Erdős

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik