NB I: Helytálltunk a Fehérvár ellen, vagyis jó csapat vagyunk – Klafuric a Honvéd veresége után

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.03.18. 23:11
null
Dean Klafuric szerint a Honvéd jól játszott (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I 24. fordulójában a héten edzőváltáson átesett, a forduló előtt 11., kieső helyen álló Mol Fehérvár FC a forduló előtt 10. helyezett Budapest Honvédot fogadta, és 2–0-s győzelmet aratott. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Honvéd trénere, Dean Klafuric úgy látta: csapata a vereség ellenére jól játszott.

„Vesztes mérkőzések után nem lehet mindig ezt mondani, ugyanakkor megint meg kell, hogy tegyem. Ma is jó játékot mutattunk, csak gólt nem sikerült lőnünk. Csalódott vagyok, mert (a játékosok) a maximumot hozták ki magukból, a hozzáállásuk is kivételes volt, küzdöttek, odatették magukat. A védekezésben voltak problémák, de akadtak helyzeteink, helyenként tiszták, ha sikerült volna egy-kettőt gólra váltani, akkor jobb eredményt értünk volna el. A szurkolók miatt is csalódott vagyok, mert rengetegen eljöttek. A tizenhatoson belül kellett volna jobb döntéseket hoznunk, mert az esélyeink megvoltak, csak az utolsó jó döntések hiányoztak. A Fehérvár a Fradit követően a második legjobb kerettel rendelkező csapat, ha ellenük meg tudjuk állni a helyünket, az azt mutatja, hogy jó csapat vagyunk, és jó úton haladunk, csak a hibákat ki kell küszöbölnünk.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte: mennyire nehéz rendet tenni a fejekben, miután megint kieső helyen áll a csapat.

„Nem új a helyzet, de rengeteg van még hátra, a mi kezünkben van a sorsunk.”

DEAN KLAFURIC SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Mol Fehérvár újdonsült vezetőedzője, Bartosz Grzelak hatpontos ütközetről beszélt.

„Ezt már a meccs előtt is tudtuk, úgyhogy maximális harcot vártam el a csapattól, ez volt a minimum egy ilyen szituációban. Az első félidőt feszülten, szinte szorongva kezdtük, aztán sikerült gyorsan feljavulni, majd jött a gól, amiből sikerült önbizalmat merítenünk. A folytatást kivédekeztük, úgyhogy előnnyel vonultunk szünetre. A második félidőben a Honvéd nekünk esett, de sikerült kivédekezni a lehetőségeket, a folytatásban pedig kiegyensúlyozott játékot mutattunk. A mérkőzés egészében ott volt a harci szellem a csapatban, nagyon elégedett vagyok a védekezéssel. Ilyen rövid idő alatt nagy előrelépésre nem volt idő, de a hozzáállás remek volt, erre lehet építeni.”

A válogatott kerettag Loic Nego hiányáról elmondta: csak erről a mérkőzésről, fegyelmi okokból függesztették fel, de az első keretnek továbbra is a tagja.

BARTOSZ GRZELAK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

KATONA MÁTYÁS: ÖNBIZALMAT KELL ADJON, HOGY MÁR NEM ÁLLUNK KIESŐ HELYEN

A TALÁLKOZÓ ONLINE KÖZVETÍTÉSE DE KATTINTVA OLVASHATÓ!

LABDARÚGÓ NB I
24. FORDULÓ

MOL FEHÉRVÁR FC–BUDAPEST HONVÉD 2–0 (1–0)

Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó,3683néző.Vezette:Karakó
Gólszerző:Katona M. (34.), Kodro (90. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 23 15 5 3 47–19 +28 50
2. Kecskeméti TE 24 10 12 2 35–23 +12 42
3. Debreceni VSC 24 9 7 8 39–36 +3 34
4. Puskás Akadémia 23 8 9 6 29–29 0 33
5. Kisvárda 24 8 9 7 35–38 –3 33
6. Paksi FC 23 9 5 9 40–38 +2 32
7. Mezőkövesd 24 7 8 9 25–30 –5 29
8. Zalaegerszegi TE 23 7 6 10 28–28 0 27
9. Mol Fehérvár 24 7 6 11 30–34 –4 27
10. Újpest FC 23 7 6 10 28–38 –10 27
11. Budapest Honvéd 24 6 7 11 26–38 –12 25
12. Vasas FC 23 3 10 10 17–28 –11 19
NB I, 2022–2023, 24. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Március 18., szombat
Mezőkövesd–Kisvárda 1–1Mezőkövesd,Városi StadionCsonka Bence1582
DVSC–Kecskemét 1–2Debrecen,Nagyerdei StadionRúsz Márton
5114
Mol Fehérvár–Budapest Honvéd 2–0Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóKarakó Ferenc
3683
Március 19., vasárnap
13.30:Vasas–Paks (Tv:M4 Sport)Budapest,Illovszky Rudolf Stadion
15.30:Puskás Akadémia–Újpest (Tv:M4 Sport)
Felcsút,Pancho Aréna
20.15:ZTE–Ferencváros (Tv:M4 Sport)Zalaegerszeg,ZTE Aréna
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik