NB I: Dzsudzsák Balázs tudna segíteni a válogatottnak – Supka Attila

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.14. 08:22
null
Supka Attila (Fotó: Micheller Szilvia)
Supka Attila lett az NB I-ben nyolc forduló után a 10. helyen álló Mezőkövesd vezetőedzője. Az 59 esztendős szakember az Origónak adott interjúban beszélt a magyar válogatottról, korábbi NB I-es csapatairól és céljairól.

 

Néhány hete Várhidi Péter korábbi szövetségi kapitány azt nyilatkozta, az ő korosztályának lefőtt a kávé a magyar élvonalban.

„Egy ötvenkilenc éves ember nem öreg edző – kezdte Supka Attila, akit a múlt héten nevezett ki a Mezőkövesd vezetőedzőnek. – Ötven felett kezdődik az az időszak, amikor egy tréner rutinosabb lesz, amikor sokkal többet tud a futballról, amikor látott már annyit, hogy a játékosoknak át tudja adni a tapasztalatait. Szerencsésnek azért mondhatom magam, hogy miközben egyre több a fiatal edző a csapatoknál, rám még mindig számítanak. Egyet szögezzünk le: azért nem volt Magyarországon olyan sok külföldi edző, aki a klubcsapatoknál elképesztőt alkotott volna. Szerhij Rebrov a Fradinál, vagy Marco Rossi a Honvédnál a kivételek közé tartozik, de ez csak két név. Ugyanakkor rengeteg külföldi edző villámgyorsan távozott a magyar futballból. Egy ötvenkilenc éves ember nem öreg edző, így nem főtt le a mi kávénk. Ha valaki eredményes, teljesen mindegy, hogy hány éves. Amikor a Honvéd edzője voltam – háromszor dolgoztam ott – mindig kijutottunk a nemzetközi porondra. Kisvárdán egy kieső csapatból az ötödik helyre hoztam fel őket, nem voltak kiesési gondjaik. Most a második helyen állnak, az alapok lerakásában talán volt némi részem.”

Supka elismerte, korábban ő is hozott rossz döntéseket.

„Ilyen volt a pécsi szerepvállalásom. Oda nem lett volna szabad leszerződnöm. A tulajdonos, Matyi Dezső ragaszkodott hozzám, de az őt körülvevő embereknek más volt az elképzelésük. Úgy mentem el Pécsre, hogy az előző idényben a Honvéddal negyedik lettem, kijutottunk a nemzetközi kupába. Maradnom kellett volna. Nagyon rossz döntés volt a szombathelyi munka is a Haladással. Hittem olyan embereknek, akik azt ígérték, hogy mindent megteremtenek a csapatnak. Mire odaértem, kiderült, hogy a játékosok három hónapja nem kaptak fizetést, az egész csapat a csőd szélén állt.”


A Debrecennel kétszeres bajnok, a Budapest Honvéddal Magyar Kupa-győztes tréner elárulta, Kisvárdán az utódja már a tavaszi szezon közben ott ült a lelátón. Supka nem hosszabbította meg lejáró szerződését, így az előző idény végén távozott a Kisvárdától. A helyét Szegedről érkező Joao Janeiro vette át.

„Idén márciusban egy újságíró felhívott, hogy vigyázzak, mert róka mászkál a kertben. Így figyelmeztetett, hogy ott van már az az ember, aki engem a kispadon követni fog. Őt már egy évvel korábban oda akarták vinni. Aztán találkoztam is vele, mert ő folyamatosan ott tartózkodott Kisvárdán. De ez nem először fordult velem elő, mert a Honvéd edzőjeként is megéltem ezt, amikor Giuseppe Sannino váltott Kispesten. Mondhatom, hogy van ebben némi gyakorlatom. Ebben az volt a legszebb, hogy a Honvéddal a Fehérvár ellen 2019-ben játszottuk a kupadöntőt, s azok az emberek, akik tevékenyen részt vettek abban, hogy engem eltávolítsanak, már ott ültek a lelátón az olasz utódommal. Annyi karakánság nem volt bennük, hogy azt mondják: nézd, Attila, nem veled képzeljük el a jövőt. Aztán kirúgtak. Látja, Sannino is azok közé a külföldi edzők közé tartozik, akik nagyon gyorsan tűntek el innen.”


Szóba került a magyar fiatal játékosok szerepeltetése.

„Amikor eljöttem Kisvárdáról, akkor is megkaptam, hogy nem építettem be a magyar fiatalokat. Persze, hogy nem, mert nem voltak olyan magyar fiatal játékosok, akiket beépíthettem volna. A mai magyar fiatal focisták sokkal többet képzelnek magukról, mint amit teljesíteni tudnak.”

Ugyanakkor annak idején Supka Attila volt az első, aki az élvonalban pályára küldte Dzsudzsák Balázst. A DVSC 34 éves futballistája rekordot jelentő 108-szor lépett pályára a nemzeti együttesben.

„Az is én voltam – reagált Supka nevetve. – Na, látja, ő is fiatal volt és magyar játékos, mégsem volt bennem szemernyi kétség, hogy a mély vízbe dobjam. Nincs olyan hülye magyar edző, aki ne küldene pályára egy fiatal magyar tehetséget, csak azért, mert helyette jobban szereti az idősebb, külföldi játékosokat.”

S vajon lesz még Dzsudzsák Balázs magyar válogatott?

„A nyáron erre a kérdésre azt feleltem, hogy nem. Mert Balázs játékáról azt gondoltam, hogy a játéka lefelé szálló ágban van. Abban a válogatottban, amely a nyári Európa-bajnokságon szerepelt, nem lett volna helye. Csakhogy, azóta eljött az ősz, s látva a nemzeti csapat mostani produkcióját, azt kell mondanom, hogy Dzsudzsák Balázs tudna segíteni a magyar válogatottnak.”

„A nyári Eb után egy kicsit túl lett értékelve az a csapat. Hiszen azzal mindenki tisztában volt, hogy mást kellett játszanunk a németek, a franciák, vagy éppen a portugálok ellen, mint most, Albániával szemben. Arra alkalmasak voltunk. Egy nagy csapat játékát bármikor szétromboljuk. De ha olyan ellenfél jön, amellyel szemben nekünk kellene dominálni, már baj van. Erre képtelenek vagyunk, nem tudunk bátran futballozni.”

Supka beszélt arról is, edzőként – a mezőkövesdi munkán kívül – mik a céljai.

„A legnagyobb vágyam régen az volt, hogy a Honvéddal bajnokságot nyerjek. Most is ez, ebben nincs változás”
– jelentette ki Supka, aki hozzátette, az FTC és a magyar válogatott irányítását nem vállalná el.

„Mezőkövesd most egy állomás. Nekem itt kell megmutatni, hogy stabilizálni tudom a csapatot, itt kell a lehető legjobb eredményt elérni. A Honvéd nem hívott. A Mezőkövesdnek kellettem. Manapság ez sem kis dolog” – tette hozzá Supka Attila.

A teljes interjút ide kattintva elolvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik