NB I: A vírus betört az öltözőnkbe, a kutyát nem érdekelte – Szabics

B. B., Cs. A., V. J.B. B., Cs. A., V. J.
Vágólapra másolva!
2021.10.17. 09:45
null
Szabics Imre nyugodtabb maradt volna, ha csapata jobban kihasználja a lehetőségeit (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, a Mol Fehérvár FC a Budapest Honvédot, míg a Gyirmót a Paksot múlta felül 2–1-ra a labdarúgó NB I 9. fordulójának szombati játéknapján. A találkozókat követően így értékeltek a szakvezetők.

 

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ

Mol Fehérvár–Bp. Honvéd 2–1
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, 2914 néző. Vezette: Berke
Gólszerző: Zivzivadze (25.), Petrjak (54.), ill. Batik (60.)
Összefoglalót itt olvashat!

Szabics Imre, a Mol Fehérvár vezetőedzője

– Hogyan értékelné a mérkőzést?
– Élveztem, csakúgy, mint a szurkolók. Rengeteg helyzetet hozott a meccs! Igaz, az utolsó negyedórában nyugodtabban ültünk volna a kispadon, ha a számos lehetőségünk közül kihasználunk legalább egyet.

– Arra építették a taktikát, hogy lekontrázzák majd a kispestieket? Mindkét góljukat így szerezték.
– Lehet tervezni, de a mérkőzés mindig más. Az elemzések közben láttuk, hogy a kispestiek futballozni akarnak, így adhatnak majd el labdákat, amiből kontrázhatunk. Így is történt, ezért gyakoroltunk sokat a héten.

– Több nagy helyzetet is rontottak, nem tartott attól, hogy ez visszaüthet?
– A koronavírus betört az öltözőnkbe, igaz, ez a kutyát nem érdekelte. Nem sírtunk, inkább tettük a dolgunkat, s bíztam benne, hogy amit az utóbbi időben az élet elvett tőlünk, azt most nem akarja... De az biztos, hogy a jövőben nem ronthatunk ennyi ziccert.

Horváth Ferenc szerint idejekorán ért véget a találkozó (Fotó: Török Attila)
Horváth Ferenc szerint idejekorán ért véget a találkozó (Fotó: Török Attila)

Horváth Ferenc, a Budapest Honvéd trénere

– Érthetően csalódott.

– Igen, de jó meccset láthattak a nézők. Az első félidőben nem futballoztunk annyira bátran, mint amennyire szerettünk volna, a fordulás után jobban játszottunk. Mindent megtettünk, hogy legalább egy pontot szerezzünk, ezért bátran támadtunk, de sajnos nem sikerült legalább döntetlenre végeznünk.

– Mennyire bántó az edzőnek, hogy mindkét fehérvári gól előtt könnyedén kontrázták le csapatát?

– A második góljuk előtt nekünk volt nagy helyzetünk, abból kontráztak le minket, ez nyilván fájó. El kell ismerni, a Vidinek több lehetősége is adódott a gólszerzésre, de ez nem meglepő, hiszen erős csapatról beszélünk.

– Az utolsó pillanatban engedte volna a szögletet a Honvéd javára?

– A játékvezető jól dolgozott, de teljesen indokolatlannak és érthetetlennek éreztem, miért nem engedte, hogy elvégezzük a szögletet. Sokat állt a játék, ez még belefért volna. Sajnálom, hogy a bíró nem adott nekünk még egy esélyt a gólszerzésre.

„Halott játékot csináltak a futballból”

A mérkőzést követően a Honvéd edzője az M4 Sport kamerái előtt újfent kritizálta a videóbíró-rendszert.

„Halott játékot csináltak a futballból. Most már nem mondok semmit a VAR-ra, mert állandóan csak én beszélek róla. Ezt ki élvezi?”

Csertői Aurél úgy véli, csapata nem engedhet le a legutóbbi sikerek után (Fotó: Török Attila)
Csertői Aurél úgy véli, csapata nem engedhet le a legutóbbi sikerek után (Fotó: Török Attila)

Gyirmót FC Győr–Paksi FC 2–1
Gyirmót, Alcufer Stadion, 1024 néző. Vezette:Andó-Szabó
Gólszerző: Simon András (23.), Hasani (67.), ill. Ádám (63.)
Összefoglalót itt olvashat!

Csertői Aurél, a Gyirmót vezetőedzője

– Az Újpest után a Paksot is legyőzték. Mekkora lendületet adhat ez a csapatnak?
– A győzelem önbizalom-növelő, és mindenre gyógyír. Örülni kell neki, nem szabad leengedni, átlendíthet bizonyos nehézségeken. De hosszú még az idény.

– Jobbak voltak a paksiaknál?
– Mindent megtettünk a győzelem érdekében. Az első félidőben el kellett volna döntenünk a mérkőzést, több lehetőségünk volt. Lélektanilag fontos volt, hogy az egyenlítő gólra azonnal góllal válaszoltunk. A végén meleg volt a helyzet, de megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Simon András gólt szerzett az első félidőben, a szünetben sérülése miatt cseréltem le.

– A végén ment előre a Paks, az ön játékosai gladiátorként harcoltak. Ez a csapat egyik erőssége?
– Nem, ez a Paks egyik legnagyobb erőssége! A miénk a gyors kontra. Ezt ki is kellett volna használnunk, rúghattunk volna még gólt. Nehéz két erőcsatár ellen futballozni, de megoldottuk.

Bognár György azt érzi, nem volt meg csapatában a kellő átütőerő (Fotó: Török Attila)
Bognár György azt érzi, nem volt meg csapatában a kellő átütőerő (Fotó: Török Attila)

Bognár György, a Paks vezetőedzője

– Könnyű gólokat ajándékoztak a hazaiaknak. Ez okozta a vesztüket?
– Sok minden volt ezen a napon a pályán, folyamatos játék nem. Nem is alakulhatott ki, mert a hazaiak tördelték, mi pedig nem tudtunk úgy játszani, úgy felpörögni, ahogyan szoktunk. Több helyzetet alakítottunk ki, voltak lehetőségeink, úgy fogalmaznék, győzelmet nem érdemeltünk volna, de vereséget sem.

– Lenzsér Bence a második hazai gólnál nagyot hibázott. Benne van ez egy védő játékában?
– Előfordul az ilyen. Ahhoz hasonlítanám, mint amikor valaki döntő helyzetben büntetőt ront. A labdarúgás ilyen. Ezúttal egyébként sem voltam elégedett a belső védők játékával, sok passzt elrontottak.

– A végén nyomtak becsülettel, a gól mégsem jött össze. Miért?
– Valóban mentünk előre, és igazából végig próbálkoztunk, de most nem volt átütőerő a játékunkban. Nem volt annyira markáns a futballunk, mint amilyen általában.

A játéknap harmadik találkozóján a Zalaegerszeg 2–1-re nyert a Ferencváros vendégeként. Összefoglalót itt olvashat, az edzői értékeléseket pedig ide kattintva tekintheti meg.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 8 6 2 18– 9 +9 18
2. Kisvárda 8 6 2 13– 8 +5 18
3. Puskás Akadémia 8 5 1 2 10– 9 +1 16
4. Mol Fehérvár 9 3 5 1 11– 9 +2 14
5. Paksi FC 9 4 1 4 24–20 +4 13
6. Budapest Honvéd 9 4 1 4 15–14 +1 13
7. Zalaegerszegi TE 9 3 2 4 15–19 –4 11
8. MTK Budapest 9 3 1 5 9–12 –3 10
9. Debreceni VSC 8 2 3 3 19–15 +4 9
10. Gyirmót FC Győr 9 2 3 4 10–16 –6 9
11. Mezőkövesd 8 2 2 4 9–15 –6 8
12. Újpest FC 8 3 5 10–17 –7 3
NB I, 2021–2022, 9. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Október 15., péntek
MTK Budapest–Puskás Akadémia 0–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc
1675
Október 16., szombat
Gyirmót FC Győr–Paksi FC 2–1
Gyirmót, Alcufer StadionAndó-Szabó Sándor
1024
Ferencvárosi TC–ZTE FC 1–2
Budapest, Groupama ArénaFarkas Ádám
8169
Mol Fehérvár FC–Budapest Honvéd 2–1
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóBerke Balázs
2914
Október 17., vasárnap
14.30: Kisvárda–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Kisvárda, Várkerti StadionPintér Csaba
17.00: Mezőkövesd–DVSC (Tv: M4 Sport)
Mezőkövesd, Városi StadionBogár Gergő
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik