MLSZ: csapatonként csak egy halasztást engednek a koronavírus miatt

Vágólapra másolva!
2020.08.26. 19:03
null
Az MLSZ szigorításokkal védekezne a járvány ellen (Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fokozza a védekezést a koronavírus-járvánnyal szemben – olvasható a szervezet hivatalos honlapján. A szerdai ülésen arról is megegyeztek, hogy ezentúl nem lehet fertőzés miatt mérkőzést halasztani az NB I-ben.

 

FUTSAL SZABÁLYVÁLTOZÁSOK
A nagypályás futballban alkalmazott szabályváltozásokkal azonos módon, a futsal szabályai is változnak, így például a jövőben a kispadon szabályt szegő játékos és sportszakember is kaphat sárga vagy akár piros lapot is. Látványos változás még, hogy amennyiben egy mérkőzés győzteséről büntetőrúgások döntenek, a csapatok az idei szezontól az eddigi 3–3 büntető helyett 5–5-öt rúgnak.

„Az MLSZ elnöksége az NB I-es klubokkal történt egyeztetést követően augusztus közepén szigorította a szervezési és egészségügyi előírásokat a férfi élvonalbeli bajnokságra vonatkozóan. Ezzel segítve elő, hogy az NB I-es keretek tagjai közül a lehető legkevesebben kapják el a koronavírust” – olvasható az MLSZ oldalán.

A szervezet öt pontban fogalmazta meg a szigorításokat:

Az élvonalbeli kluboknak járványügyi felelőst kellett kinevezniük.
Központi tesztrendszer keretében minden bajnoki mérkőzés előtt legfeljebb 72 órával PCR-tesztet kell elvégezni a meccsen résztvevő valamennyi sportszakemberen. Az elvégzett tesztekről nyilvántartást kell vezetni, az eredményekről az MLSZ folyamatos tájékoztatást kap.
Minden mérkőzés szervezésekor sportzónát kellett kijelölni, amelynek használata és az abba történő belépés szigorú szabályok szerint történik.
A játékosokkal közvetlenül nem érintkező, de akár a mérkőzések között is a sportzónában dolgozó személyzetre szigorú higiéniai előírások és megelőző intézkedések vonatkoznak.
Az MLSZ vezetősége már jelezte a klubok felé, hogy módosulnak a szabályzatok, annak érdekében, hogy a jelenlegi, speciális helyzetben a lehető legkisebb késedelemmel lehessen megrendezni a bajnoki és a Mol Magyar Kupa mérkőzéseit.

Hozzátették, „az MLSZ elnöksége mostantól koronavírusos fertőzés miatt nem engedélyez halasztást, kivétel csapatonként egy-egy alkalommal, és az új időponton már nincs lehetőség változtatni.”

Ezentúl az NB I-ben és Magyar Kupában szereplő csapatok kereteinek és stábtagjainak minden mérkőzés előtt három nappal PCR-teszten kell részt venni, az eredményekről pedig tájékoztatni kell az MLSZ-t. A szabályozás meghatározza a tesztelésbe bevont célcsoportot, melynek az NB III-as fiókcsapatokból és a kooperációs szerződés partnercsapatától visszatérő játékosok is tagjai.

Legfrissebb hírek

Orbán Viktor bízik benne, hogy az MLSZ kikényszeríti az NB I-es kluboktól az öt magyar játékos szerepeltetését

Minden más foci
20 perce

Négy óra alatt több mint 20 ezer jegy kelt el a Magyar Kupa-döntőre

Labdarúgó NB I
4 órája

NB III: 11–1-re nyert az MTK II, 0–4-gyel veszett oda az FTC II 26 fordulón át őrzött veretlensége

Labdarúgó NB II
Tegnap, 20:38

Elképesztő előnyben az FTC az NB I-ben, még ha ez a pontokon nem is látszik meg

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 11:52

Hétfőn indul a jegyértékesítés a Magyar Kupa döntőjére

Labdarúgó NB I
2025.05.01. 13:55

Meccsenként öt hazai játékos az NB I-ben, csak magyar edzők az NB II-ben – nagy változtatásokra készül az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.04.28. 20:23

Döntött az MLSZ, megvan, mikor lesz a Magyar Kupa döntője

Labdarúgó NB I
2025.04.28. 14:35

Alekszandar Pesics repíti újabban a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.04.25. 11:47
Ezek is érdekelhetik