30 éves játékosok is jönnek az NB II-ből; kevesebb külföldi érkező – ez már az új MLSZ-szabályozás egyik hozadéka?

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2025.06.17. 19:52
null
Rácz László (balra) 30 évesen, Kazincbarcikán mutatkozhat be az NB I-ben (Fotó: kbsc.hu)
Ahogy beindul itthon is a hazai átigazolási nagyüzem, új sorozattal jelentkezünk a Nemzeti Sport Online-on a nyári időszakban. Időről-időre (általában heti rendszerességgel) kiválasztunk egy-egy aktuális témát vagy a magyar vagy a környező országok játékospiacához kapcsolódva, kiemelünk játékosokat, csapatokat, megvizsgálunk tendenciákat. A mostani első részben fókuszban az MLSZ új,legalább öt magyar játékos szerepeltetését célzó szabályozása, annak első piaci hatásai és az NB II-es játékosok piaci értékének emelkedése.

A Magyar Labdarúgó-szövetség új ajánlásának a célja, hogy átlagosan minden csapatban öt magyar labdarúgó végig pályán legyen a meccseken, köztük egy U21-es fiatal. Az MLSZ a központi források elosztásának új szabályozásával kívánja elérni a célt.

A jövőben az a klub, amely nem játszat öt magyar játékost, azon belül egy huszonegy év alatti futballistát, jelentős összegtől, nagyjából ötszázmillió forinttól esik el – jelentette be májusban az új ösztönzőrendszert Csányi Sándor. – Az elmúlt tizenöt évben mindig is azt mondtam, hogy több magyart szeretnék a pályán látni. Kötelező szabályozást nem lehet hozni, így nem marad más lehetőségünk, mint pénzügyi ösztönzéshez nyúlni. Azt remélem, mind a tizenkét klubnál teljesülni fog a feltétel. Azért elég jelentős összegtől lehet elesni. Látható, hogy a Fradinál volt a legtöbb külföldi játékos az elmúlt idényben, de a Fradi is törekszik arra, hogy magyar fiatalokat beépítsen, az elmúlt pár meccsen már javult a helyzet. Bízom benne, hogy ha nem is a következő, de a 2026–2027-es idényben lesz annyi fiatal magyar tehetséges játékos a Fradiban is, hogy tudja teljesíteni a feltételt. Nem büntetni, hanem ösztönözni szeretnénk.”

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 11:43

Csányi Sándort újraválasztották: 500 milliót bukhat, aki nem játszat öt magyar játékost, nem változik az NB I létszáma

A szövetség próbálta meggyőzni Gyökeres Viktort a magyar válogatottságról, jelenleg pedig Farkas Erikért küzd.

 

Az új szabályozás első konkrét piaci hatásait, illetve annak első jeleit már látni, illetve sokat mondó volt ezzel kapcsolatban a román élvonalba feljutó FK Csíkszerda elnöklének, Szondy Zoltánnak az ezzel kapcsolatos nyilatkozta. A klubvezető elmondta, több kiszemeltjük is van az NB I-ből (azóta az MTK-tól távozott Végh Bencét már be is jelentették a nyári új szerzemények között), de mióta az MLSZ bejelentette az új elosztási rendszert, megváltoztak a számok, a klubok által kért kivásárlási árak és játékosok fizetési igényei is a többszörösére nőttek. 

Most négyszer nagyobbak ezek a számok, mint télen voltak. Akadt olyan, akiről megegyeztünk százezer eurós kivásárlási árban és hatezer eurós havi fizetésben, aztán félmillióra, illetve tizenöt ezerre ugrottak az összegek” – említett egy konkrét esetet a csíkszeredai klubvezető. 

Minden más foci
2025.06.03. 09:25

FK Csíkszereda: magyar játékosokkal az élvonalban – Paksról már igazoltak

Ilyés Róbert vezetőedző legalább hat játékossal erősítene. Szondy Zoltán klubelnök elismerte, tíz anyaországi futballista iránt is érdeklődnek.

 

Vasárnap lesz egy hónapja, hogy befejeződött az előző idény, és az eddigi bejelentések is arról árulkodnak, hogy a légiósokkal szemben nagyobb a kereslet a magyar játékosok iránt. Hétfőig, az elmúlt három hétben, olyan légióst, aki eddig nem az NB I-ben szerepelt tavasszal, csak a Ferencváros jelentett be – a brazil Cadu és az ausztrál Daniel Arzani személyében kettőt is, mindketten a szerződésük lejártával, ingyen érkezhetnek. Az FTC-n kívül az MTK és a Nyíregyháza jelentett be új külföldi játékost, előbbi a Puskás Akadémiától átigazolt cseh Jakub Plseket, utóbbi a ZTE-től szerződtetett szerb-horvát Bojan Szankovicsot. Mindkettejüknek lejárt a szerződése. A Kisvárda pedig a csapatnál eddig kölcsönben szerepelt Marko Matanovicsot szerződtette végleg.

Viszont több légiós már távozott az NB I-ből, a Fradiból hárman is: a tunéziai Mohamed Ben Romdan Egyiptomba (ő volt az első, akit ezen a nyáron kivásároltak NB I-es szerződéséből), a bosnyák Eldar Civic Oroszországba, a suriname-i Virgil Roy Misidjan Hollandiába. A hazai játékosok iránti megnövekedett érdeklődés jele az is, hogy az FTC már két, a klubjában eddig meghatározónak számító magyar labdarúgóért is hajlandó volt átigazolási díjat fizetni: a középpályásként és védőként is bevethető Ötvös Bencéért a Paksnak, a balszélső Nagy Barnabásért a Nyíregyházának. Ha egymás mellé rakjuk a posztokat, azt is láthatjuk, az FTC a tunéziai középpályása helyére, illetve a bosnyák szélső helyére hozott magyar játékost.

Ugyanakkor az is látható az eddigi bejelentésekből és hírekből, hogy az NB II-ben jó teljesítményt nyújtó játékosok iránt is megnőtt az érdeklődés, főképp, ha olyan labdarúgóról van szó, aki 2005-ben vagy az után született, és még megfelel az MLSZ fiatalajánlásának. 

A Kazincbarcika első két nyári szerzeménye, a 30 éves Rácz László és a 22 éves Schuszter Ronald egyaránt az NB II-es Kozármislenyben játszott legutóbb. Az NB II-ből igazolt védőt a Kisvárda is a Budafokban szerepelt, 30 éves Oláh Bálint személyében (Nagy Krisztiánt pedig Kecskemétről, de ő eddig is az élvonalban játszott). Míg az MTK NB II-ből érkező új szerzeménye a tavasszal még másodosztályú Kisvárdától távozó védő, Széles Imre. A Nyíregyháza két, egyaránt „fiatalszabályos”, NB II-es kiszemeltje a Honvédtól Somogyi Ádám és a legutóbb Soroksáron szerepelt Manner Balázs

A Puskás Akadémia első nyári szerzeménye a 25 éves, 18 góllal NB II-es gólkirály, Nagy Zorád volt Csákvárról, majd Kecskemétről érkezett Lukács Dániel is. A 2005-ös születésű Dusinszki Szabolcs pedig visszatért a csákvári kölcsön után, de menedzsere, Papp Bence a Nemzeti Sportnak elmondta, már most több klub érdeklődik iránta, miután az NB II-ben 29 meccsen öt-öt gólt és gólpasszt ért el. Viszont a Puskás Akadémia a Liverpoolba eladott Pécsi Ármin játékjogának értékesítésével arra is példát szolgáltat, hogy az új szabályzás sem zárja ki a külföldi értékesítését lehetőségét. Persze olyan, klubrekordot jelentő ajánlattal, mint Pécsi esetében, nem sok NB I-es, magyar játékosért fognak bejelentkezni külföldi kérők... 

Az Újpest első nyári igazolása, akárcsak egy évvel ezelőtt egy mezőkövesdi kapus volt, de míg egy éve a rutinos olasz Riccardo Pisticellit szerződtették a lilák, most a 2005-ös születésű Juhász Bencét, aki az NB II-ben 21 meccsen szerepelt, de az élvonalban csak egyszer játszott eddig.

A ZTE kivásárolta felcsúti szerződéséből a 20 éves Bakti Balázst, ismét kölcsönvette a Honvédtól a szintén 20 éves (de Baktihoz hasonlóan 2004-es születésű) Krajcsovics Ábelt és visszatér a klubhoz a Lendváról a „fiatalszabályos” Klausz Milán

Az szinte biztosra vehető, hogy, amint átveszi az irányítást a DVSC-nél és a ZTE-nél is a klub új, várhatóan spanyol ajkú vezetősége, nő majd a külföldről, újonnan az NB I-be érkező légiósok száma és Újpesten is lehet arra számítani, hogy a horvát vezetőedző, Damir Krznar több korábbi játékosa az NB I-ben folytatja majd. 


A címben feltett kérdésre ezért majd később érdemes válaszolni, az azonban már valószínűsíthető a fentiek alapján, hogy az új szabályozással új lehetőséghez jutnak magyar labdarúgók. Olyanok is, akik már nem számítanak fiatalnak, akár a 30. életévüket is betöltötték és az előző években NB II-ben szerepeltek – a fent említett Oláh Bálint négy év után szerepelhet újra az első osztályban, Rácz László pedig először –, de most megkaphatják az esélyt, bizonyíthatják, hogy helyük van az élvonalban. 

NYÁRI NB I-ES ÁTIGAZOLÁSOK CSAPATRÓL CSAPATRA:

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 09:27

Az NB I-ből igazolt a Liverpool, a Fradi folytatta, az Újpest megkezdte az átigazolásokat – körkép

Az MTK már három nyári szerzeménynél tart, bejelentette első érkezőjét a Kisvárda és a Nyíregyháza is.

 

 



 

Legfrissebb hírek

NS-infó: a Fraditól távozó 20 éves támadó Nyíregyházán köthet ki

Labdarúgó NB I
13 órája

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.16. 08:54

MTK: 16-szoros bajnokcsapat is hívja a távozó középpályást

Labdarúgó NB I
2025.06.10. 07:44

„Véget ért egy fejezet” – Stieber Zoltán elköszönt az MTK-tól

Labdarúgó NB I
2025.06.08. 16:23

Csákváron bíztak leginkább a fiatalokban az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.06.07. 08:43

Az MLSZ megerősítette: elfogadták a fehérváriak beadványát, haladékot kaptak a nevezésre az NB II-es klubok

Labdarúgó NB II
2025.06.06. 13:40

A Vidi megmenekülését is segítheti az MLSZ új döntése

Labdarúgó NB II
2025.06.06. 11:02

Az utolsó ezer jegyet árulják a svédek elleni meccsre

Magyar válogatott
2025.06.06. 10:24
Ezek is érdekelhetik