MK: Németh Dánielt még az interjúk közben is ölelgették a csapattársak

2023.05.04. 07:22
Németh Dániel rengeteg ölelést kapott, miután a Magyar Kupa-döntő 117. percében betalált a Budafok kapujába, s tulajdonképpen a ZTE ezzel meg is nyerte a serleget – Szalay Szabolcs hatalmas szabadrúgásgólja már csak a hab volt a tortán. Bár Demjén Patrik fejben már készült a tizenegyespárbajra, a kapus boldog, hogy erre nem került sor. 

„Nagyon sokat jelent nekünk ez a Magyar Kupa-győzelem. Egész évben erre készültünk, és sikerült is. Ma még lehet neki örülni, de holnaptól már az NB I-ben való bennmaradásra koncentrálunk” – miközben Németh Dániel erről beszélt az NSO Tv-nek, a mögötte elhaladó társak sorra megveregették a vállát, ölelgették, volt, aki csókot is nyomott az arcára. Nem véletlenül, hiszen a 117. percben a 19 éves támadó döntötte romba a Budafok győzelmi vágyait, s valósította meg a ZTE álmát.

Videónkban felidézzük a találatát, valamint arról is beszélünk, meddig tarthat az ünneplés, hiszen vasárnap már a Puskás Akadémiát fogadják Zalaegerszegen. Megszólal Demjén Patrik is, aki elmondta, fejben már készült a tizenegyesekre, de le sem tudja írni, mennyire boldog volt, amikor Németh Dániel betalált a Budafok kapujába. A kapus arra is kitér, hogy ki mindenki vette ki a részét ebből a sikerből, s mennyire megérdemelték a szurkolók, hogy a csapat ekkora örömet szerzett nekik.

MOL MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
BUDAFOKI MTE–ZALAEGERSZEGI TE FC 0–2 (0–0, 0–0, 0–0) – hosszabbítás után
Budapest, Puskás Aréna, 24 152 néző. Vezette: Vad II
BUDAFOK:
Gundel-Takács – Nándori (Vaszicsku, a hosszabbítás szünetében), Jagodics M., Fótyik – Bíró M. (Fekete M., 89.), Csonka A., Oláh B., Kalmár O. (Margitics, a hosszabbítás szünetében) – Beke II (Bakti, 100.), Kovács D. (Németh Márió, 65.), Horváth O. (Vasvári, 78.). Vezetőedző: Mátyus János
ZTE:
Demjén – Mocsi A., Kálnoki-Kis, Csóka D. – Mim (Huszti A., a szünetben), Szankovics (Kovács Barnabás, 111.), Szendrei N., Gergényi (Bedi, 98.) – Ubochioma (Szalay Sz., 77.), Ikoba (Németh D., a szünetben), Tajti (Lesjak, 120.). Vezetőedző: Boér Gábor
Gólszerző: Németh D. (117.), Szalay Sz. (120+2.)
Legfrissebb hírek

A Budafok kihasználta a Szeged enerváltságát, rossz sorozatát megszakítva sokat tett a bennmaradásért

Labdarúgó NB II
14 órája

Demjén Patrik: Mintha sérülés után tértem volna vissza

Labdarúgó NB I
2026.04.23. 12:44

Nuno Campos: Fantasztikus kapcsolat van a klub és a szurkolók között, csodás érzés, hogy skandálják a nevem

Labdarúgó NB I
2026.04.22. 00:02

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Simán győzött a Vidi Szegeden; súlyos sérülés két pályán is; menekül a Soroksár – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 21:00

A Soroksár nyerte a fővárosi kiesési helyosztót

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 20:50

Honvéd-blama Kispesten; négy gólig meg sem állt, és már négy pont a Vasas előnye – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.11. 21:00

Újabb hazai bajnokit veszített el az egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő Budafok

Labdarúgó NB II
2026.04.11. 17:49
Ezek is érdekelhetik