Honvéd: Most kell igazán türelmesnek lenni – Banó-Szabó Bence

CS. A.CS. A.
Vágólapra másolva!
2020.12.28. 07:56
null
Banó-Szabó Bence hamarosan pályára léphet a térdszalagszakadása után (Fotó: honvedfc.hu)
Banó-Szabó Bence, a Honvéd labdarúgója hamarosan pályára léphet a térdszalagszakadása után, de tudja, hogy most kell igazán türelmesnek lennie.

 

Már vághatja a centit Banó-Szabó Bence, közeleg a visszatérés napja. Mint ismert, a kispesti középpályásnak márciusban szakadt el a térdszalagja, de a vírushelyzet miatt csak májusban műtötték meg.

Nagy a csönd Kispesten
Vasárnap sem dőlt el hivatalosan, ki irányítja a Bp. Honvédot a folytatásban: lapunk információja szerint Horváth Ferenc kap lehetőséget a kispesti vezetőktől. Mint ismert, Bódog Tamást három hete menesztették, utána vette át a szerepét Pisont István, aki négy bajnokira kapott megbízatást. Ez lejárt, s egyelőre nagy a csönd edzőügyben a Honvédnál, pedig hamarosan dönteni kell, hiszen január 4-én kezdődik a felkészülés.

„A nehezén már túl vagyok, szerencsére edzhetek, sprintelhetek, hamarosan pedig következnek az irányváltások és a kapura lövések  – mondta a Nemzeti Sportnak a Bp. Honvéd 21 esztendős futballistája. – A tervek szerint egy hónap múlva már a csapattal edzhetek, s március elején pályára léphetek. Most kell azonban igazán türelmesnek lenni, noha már nagyon vágyom vissza a csapathoz, tétmeccseket játszanék, de semmit sem szabad siettetni.”

Roppant kemény időszak van a futballista mögött, nem tagadja, olykor hullámvölgybe is került.

„Mondtam néhányszor a gyógytornásznak, hogy nem érzem magamban az erőt, de mindig átlendültem a holtponton – magyarázta. – Érdekes, de nem fizikailag, hanem mentálisan viselt meg az elmúlt csaknem egy év. Nagy munkát végeztünk, olykor heti négy napon két-két edzésen kellett részt vennem, pihenőnap szinte nem is volt. Néha már azon gondolkodtam, odaköltözöm a Magyar Futball Akadémiára, ha már úgyis ott töltöm az időm nagy részét. A jobb lábamban szakadtak el a szalagok, de már sikerült visszaszereznem az izomtömeget, így »utolértem« a bal lábamat. Most az lesz furcsa, hogy újra a társakkal dolgozhatok, megint változik a napi rutin, nem rehabilitációra, hanem edzésekre kell mennem.”     

Legfrissebb hírek

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
2025.05.08. 14:32

Puskás–Suzuki-kupa: a Honvéd edzője az elveszített döntő ellenére is büszke játékosaira

Minden más foci
2025.05.05. 21:35

A Juventus nyerte meg a Puskás–Suzuki-kupát, a Honvéd ezüstéremig jutott

Minden más foci
2025.05.05. 18:52

Puskás–Suzuki-kupa: Szijjártó Péter is gratulált a döntőbe jutó Honvédnak

Minden más foci
2025.05.04. 20:57

Honvéd–Juventus döntő a Puskás–Suzuki-kupán!

Minden más foci
2025.05.04. 19:19

Kilenc emberrel ikszelt a Kisvárda, kieső helyen a Gyirmót, fordított a Csaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.04.20. 20:52

Nem tudta megtörni a Honvéd a Szentlőrinc veretlenségi szériáját

Labdarúgó NB II
2025.04.20. 18:55

„Először azt hittem, átverés” – Honvéd-meccsre nyert jegyet a Premier League-klub két szurkolója

Angol labdarúgás
2025.04.17. 13:43
Ezek is érdekelhetik