Balmazújváros: a feledékeny Coulibaly az ősszel nem játszhat

Vágólapra másolva!
2017.11.04. 09:44
null
Edzeni tud Adamo Coulibaly, de az NB I-ben pályára lépni egyelőre nem… (Fotó: dvsc.hu)
Megírtuk: a Balmazújváros csapatánál kért edzéslehetőséget valamivel több, mint két hónapja Adamo Coulibaly, akivel meg is állapodott a kiesés ellen harcoló klub. A gólkirály azonban nem játszhat – a papírjaival nincs minden rendben...

 

 

Ha régi gólkirályi formáját eléri Adamo Coulibaly, az az élvonalbeli tagság megőrzését is jelentheti a Balmazújvárosnak. A francia csatár csapat nélkül maradt az őszi szezon elején, miután a belga ötödosztályban szereplő FC Tilleur gárdája nem hosszabbította meg lejáró szerződését. A hajdúsági együttesnél meg voltak elégedve az edzésmunkájával, valamint a hozzáállásával, szorgalmával, s szóban meg is állapodtak a csatárral. Balmazújvárosban már csak a papírjait várták, amikor kiderült, hogy bizony nem érkeznek meg.

A francia támadó azt ugyanis elfelejtette közölni a csapat vezetőségével, hogy Belgiumban mindvégig amatőr szerződése volt, ez pedig azt jelenti a nemzetközi átigazolási szabályok értelmében, hogy őt szerződtetni kizárólag átigazolási időszakban lehet. Hiába szabadon igazolható, az amatőr státus nem teszi lehetővé, hogy bármikor megállapodást írhasson alá.

Tehát a helyzet a következő: a korábbi gólkirály az őszi meccseken biztosan nem erősítheti az újoncegyüttest, leghamarabb a télen írhat alá, akkor, amikor újra megnyílik az átigazolási piac.

Ki hibázott?

A játékos nem adott meg minden információt, ő viszont nem gondolta, hogy belgiumi játékosstátusa ekkora jelentőségű. A képességei alapján Adamo Coulibaly nagy segítségére lehetne a Balmazújvárosnak, de a téli átigazolási időszak még messze van, így aztán kérdés, kitart-e a klub a légiós szerződtetése mellett…

NB I, 2017–2018, 15. FORDULÓ
NOVEMBER 4., SZOMBAT
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
15.30: Haladás–Paksi FC
Sopron, Városi Stadion
Erdős József
15.30: Ferencváros–Debreceni VSC
(Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama Aréna
Andó-Szabó Sándor
15.30: Videoton FC–Mezőkövesd
Felcsút, Pancho Aréna Karakó Ferenc
15.30: Vasas FC–Újpest FC
Dunaújváros, Városi Stadion
Iványi Zoltán
15.30: Diósgyőri VTK–Balmazújváros
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Farkas Ádám
19.30: Bp. Honvéd–Puskás AFC
(Tv: M4 Sport)
Budapest, Bozsik József StadionPintér Csaba
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 14 8 5 1 28–13 +15 29
2. Videoton FC 14 8 5 1 29–16 +13 29
3. Debreceni VSC 14 7 4 3 23–12 +11 25
4. Budapest Honvéd 14 6 4 4 24–22 +2 22
5. Diósgyőri VTK 14 6 3 5 27–23 +4 21
6. Vasas FC 14 6 2 6 19–23 –4 20
7. Paksi FC 14 4 6 4 22–23 –1 18
8. Puskás Akadémia FC 14 4 4 6 17–21 –4 16
9. Újpest FC 14 3 7 4 18–19 –1 16
10. Szombathelyi Haladás 14 3 2 9 11–27 –16 11
11. Balmazújváros 14 2 4 8 16–22 –6 10
12. Mezőkövesd Zsóry FC 14 2 4 8 15–28 –13 10

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik