Orbán Viktor: Jó úton járunk, Albertet már megtaláltuk, Farkast és Sipost még keressük

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.07. 18:19
Orbán Viktor (Fotó: puskasakademia.hu)
Vasárnap csúcsrangadót rendeznek a labdarúgó NB I 19. fordulójában, hiszen a hét közben a zalaegerszegi döntetlenjével élre álló FTC a második helyezett Puskás Akadémia vendégeként lép pályára. A mérkőzés előtt a felcsútiak honlapjának beszélt a klub alapítója, Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor.

„Először is, maradjunk visszafogottak” – kezdett bele a Puskás Akadémia–FTC mérkőzéssel kapcsolatos várakozásaiba Orbán Viktor a puskasakademia.hu-nak. „A Fradi nagy klub, hatalmas szurkolótáborral, óriási hagyománnyal, az ő céljuk megnyerni a bajnokságot és méltó módon képviselni Magyarországot a nemzetközi porondon. A mi küldetésünk teljesen más. Mi akadémiai klub vagyunk, a küldetésünk, hogy minden évben beépítsünk a felnőttcsapatba legalább két fiatal tehetséget, azon túl én csak annyit várok a csapattól, hogy ne essen ki” – húzta alá a miniszterelnök, aki szerint egyelőre „másfél” fiatalt tudott beépíteni a Puskás Akadémia.

„Ebben a minap nem teljesen értettünk egyet Hornyák Zsolt mesterrel, hiszen én úgy számolok, hogy Markgráf Ákos lett stabil csapattag ebben az idényben, de a másik rendszeresen játszó, nagyon fiatal játékosunk, Pécsi Ármin már az előző bajnokságban is sokszor védett a nagyok között. Úgyhogy van még tennivaló” – fejtette ki Orbán Viktor, aki szerint nagy dicsőség lenne a Puskás Akadémia számára, ha legyőzné a Ferencvárost „de számunkra a magyar futball ügye az első” – emelte ki.

„Átalános futballszabály, hogy első a klub érdeke, de nálunk ez úgy módosul, hogy a magyar futball jövője a legfontosabb, s csak azután a mi klubunké. Örömmel látom, hogy a Fradiban is egyre több magyar fiatal harcol ki magának helyet, s nekünk külön büszkeség, hogy egyiküket, Gruber Zsombort a felcsúti Puskás Akadémiáról szerződtette a Ferencváros” – jegyezte meg, majd elárulta, a hétvégét Spanyolországban tölti munkával, ám ha időben visszatér onnan, ott lesz a rangadón. Sőt, elmondása szerint az is elképzelhető, hogy a Real Madrid–Atlético Madrid derbire is ellátogat, ugyanis, leginkább a Puskás Akadémia alapítójaként, meghívót kapott a mérkőzésre.

A miniszterelnöknek felvetették, hogy Nikitscher Tamás személyében már a La Ligában is játszik magyar fiatal, míg Szoboszlai Dominik csütörtökön gólt lőtt a Liverpoolban a Tottenham elleni Ligakupa-elődöntőben.

„Jó úton járunk, Albertet már megtaláltuk, Farkast és Sipost még keressük. Ha ők is meglesznek, akkor nagy idők előtt állunk… Először is izgatottan várjuk a Puskás Akadémia fiataljainak szerdai meccsét az Aston Villa ellen az UEFA Ifjúsági Ligájában” – zárta szavait Orbán Viktor.

LABDARÚGÓ NB I 
19. FORDULÓ
Február 7., péntek
20.00: MTK Budapest–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Február 8., szombat
14.30: Nyíregyháza Spartacus FC–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.00: Paksi FC–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.30: ETO FC Győr–Újpest FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Február 9., vasárnap
15.30: Zalaegerszegi TE FC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! 
18.00: Puskás Akadémia FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! 

A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
  1. Ferencvárosi TC18106230–18+12 36 
  2. Puskás Akadémia18112529–19+10 35 
  3. Diósgyőri VTK1887326–22  +4 31 
  4. MTK Budapest1893630–23  +7 30 
  5. Paksi FC1884635–31  +4 28 
  6. Újpest FC1877422–15  +7 28 
  7. Fehérvár FC1873825–25    0 24 
  8. ETO FC Győr1847724–27  –3 19 
  9. Nyíregyháza 18531022–32–10 18 
10. Zalaegerszegi TE1845922–27  –5 17 
11. Debreceni VSC18441028–38–10 16 
12. Kecskeméti TE18351013–29–16 14 

 

 

Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
31 perce

„Azt se tudom, mi az az xG. Nem is érdekel...” – Bognár György szerint túlzásba viszik a statisztikát a futballban

Labdarúgó NB I
48 perce

Az NB I is segítheti a grúz fejlődést – Kvaracheliáék mesébe illő útja az európai csúcsfutball felé

Minden más foci
3 órája

Bárány Donát: Kizárólag a győzelem elfogadható Kecskeméten

Labdarúgó NB I
4 órája

Szerződést hosszabbított a Fehérvár kapusa

Labdarúgó NB I
18 órája

A Magyar Kupa-aranyra lehet büszke az FTC hokicsapata a vezetőedző szerint

Jégkorong
21 órája

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
21 órája

Hosszabbított csapatkapitányával az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
22 órája
Ezek is érdekelhetik