Távozókat és szerződéshosszabbítást is bejelentett a Nyíregyháza Spartacus

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.01.23. 16:27
Alaxai Áronnal hosszabbított a Nyíregyháza (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)
A labdarúgó NB I-ben újonc Nyíregyháza Spartacus csütörtökön bejelentette, hogy szerződést hosszabbított Alaxai Áronnal, emellett közölte, Gresó Mátyás és Oláh Benjámin Mezőkövesden folytatja pályafutását (utóbbi kölcsönben), valamint az is kiderült, hogy Gengeliczki Gergő ugyancsak távozik a Szparitól.
Labdarúgó NB II
2025.01.08. 18:44

NB II: újabb távozó Mezőkövesden, Nyíregyházáról érkezhetnek játékosok

Kállai Zalán után Harsányi István távozását is bejelentette a klub.

A korábbi híreknek megfelelően a 19 éves támadó, Oláh Benjámin nyárig kölcsönben Mezőkövesden futballozik, a két klub pedig mindenben megállapodott a 28 esztendős támadó középpályás, Gresó Mátyás átigazolásának ügyében is, így utóbbi végleg távozik Nyíregyházáról – közölte a klub a honlapján. A Mezőkövesd Zsóry FC a két érkezőről még nem számolt be hivatalos felületein, de azt bejelentette, hogy 20 éves védője, Nagy Roland fél évre a Putnokhoz kerül kölcsönbe.

A Szpari beszámolójából kiderül, hogy a 31 esztendős középhátvéd, Gengeliczki Gergő is máshol folytatja pályafutását, s mint a klub írja, a védő több együttessel áll jelenleg tárgyalásban. Alaxai Áronnal ellenben három évvel hosszabbított a Spartacus, mivel a 21 esztendős hátvédre hosszú távon számít a klub.

„Bízott bennem a klub, amikor Nyíregyházára igazolhattam, megadták a lehetőséget, igyekeztem ezt meghálálni, és örülök, hogy most meghosszabbítottuk a kontraktust. Gyerekkoromtól az volt a célom, hogy az első osztályban szerepeljek, mert ettől leszek jobb, itt tudok fejlődni. Igyekeztem felvenni az OTP Bank Liga ritmusát, és a játék is egyre jobban ment az ősz végére, számomra ez megerősítés, hogy itt a helyem. De a csapat a legfontosabb, hosszú távon az NB I-ben akarunk maradni, úgy érzem, jó játékot játszunk, és helyünk van az élvonalban. Egyéni terveim között szerepel, hogy stabil tagja legyek az együttesnek, és a korosztályos nemzeti csapat után szeretnék eljutni a felnőttválogatottságig is” – mondta Alaxai, aki ősszel 16 bajnoki mellett két kupameccsen is pályára lépett a csapatban.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Benczenleitner Barna (Bp. Honvéd), Pavlosz Korrea (ciprusi-panamai, Volosz – Görögország, szabadon igazolhatóként), Darko Velkovszki (északmacedón, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: 
Távozók: Baki Ákos (Bp. Honvéd), Gengeliczki Gergő (?), Gresó Mátyás (Mezőkövesd), Myke Bouard Ramos (brazil-magyar, Kazincbarcika)
Kölcsönbe távozók: Bese Balázs (Tatabánya), Oláh Benjámin (Mezőkövesd), Pataki Bence (Tiszakécske), Pinte Patrik (szlovák-magyar, Bp. Honvéd)
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC-NÉL
Érkezett: Bertus Lajos (Tatabánya), Farkas Dániel (DVTK), Gresó Mátyás (Nyíregyháza), Hornyák Csaba (Debrecen – kooperációs szerződés), Lőrinczy Attila (Bp. Honvéd), Oláh Benjámin (Nyíregyháza – kölcsönbe), Szendrei Ákos (Paks – kölcsönbe)
Távozott: Bányai Péter (Tiszakécske – kölcsönbe), Bodnár Attila (?), Harsányi István (Békéscsaba), Jacsó Dávid (?), Kállai Kevin (DVTK), Kállai Zalán (?), Nagy Roland (Putnok – kölcsönbe)

 

Legfrissebb hírek

NB I: Ferencváros–Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
1 órája

Tovább menetel a tavasszal remeklő Nyíregyháza! Ezúttal Felcsútról vitte el a három pontot

Labdarúgó NB I
1 órája

Rúgott gól nélkül maradt a Vasas; nem tudott kimászni a gödörből a Szeged – ez történt vasárnap az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2 órája

Megtört a jég a Bakonyban: az Ajka a Szentlőrinc ellen megszerezte idei első góljait és győzelmét

Labdarúgó NB II
2 órája

Saját nevelésű kapusa bravúrjai akadályozták meg a Vasas győzelmét

Labdarúgó NB II
2 órája

Karcagon is folytatta remek tavaszi szereplését a BVSC

Labdarúgó NB II
3 órája

A kihagyott büntető ellenére is nyert a Kozármisleny a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
3 órája

Mondovics Kevin: Muszáj támadólag fellépnünk a Szpari ellen

Labdarúgó NB I
9 órája
Ezek is érdekelhetik